Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

A jézusi remény elszánttá tesz

„ Miközben hirdette nekik az igét, egy bénát hoztak oda. Négyen vitték. A tömeg miatt azonban nem tudtak elébe jutni. Ezért kibontották fölötte a háztetőt s a nyíláson bocsátották le a hordágyat, amelyen a béna feküdt.” (Mk. 2/2–4.)

Tény, hogy sokat és sokszor sajnálkozunk a világ romlottsága felett, néha azonban bizonyságot szerezhetünk az emberi szívek mélyén megbúvó jóságról is. (Az is szomorú tény, hogy mindig harsogóbban szólnak a híradások a katasztrófákról, erőszakos cselekményekről, mint az örömteli eseményekről.) De az is igaz, a jót mi magunk sem vesszük gyakran észre.
Jézus körül mindig nagy tömeg tolongott. Nem volt ez másként akkor sem, amikor egy alkalommal éppen hazatért – akkori lakóhelyére – Kafarnaumba. A ház előtti teret szinte azonnal megtöltötték a tanítására szomjazók.
Az evangélista Márk érdekes epizódról számol be. Megjelenik négy ember, akik társukat cipelik hordágyon. Esélyük sincs, hogy a béna beteggel megközelíthessék Jézust. Viszont eltökélt szándékuk, hogy gyógyuláshoz segítsék barátjukat. Nem fordulnak vissza reményvesztetten, „mi megpróbáltunk mindent” jelszóval. Nap mint nap szembesülve a betegséggel, mely mozdulatlan kiszolgáltatottságra kárhoztatja az embert, s a tény, hogy Jézus segítsége nélkül lehetetlen a gyógyulás, elszánttá teszi őket. S lám, a szeretet milyen találékony: kibontják a lapos tetejű ház tetőszerkezetét, s a hordágyat így engedik Jézus elé. Bár Jézus „ügyeletes kritikusai” méltatlankodnak, akadékoskodnak, de a beteg lélek után visszanyeri egészségét a béna test is. Megtörtént a csoda. Miközben a tömeg Istent dicsőítette, a beteg hálálkodva saját lábán távozott. (Vö. Mk. 2/1–12.)
Az embert nem magányos hősnek teremtette Isten, hanem „társas lénynek”. Ebből következik, hogy egymásrautaltságunk nyilvánvaló. (Igaz, legtöbbször betegségünk, elesettségünk idején szembesülünk ezzel a ténnyel.) Nemcsak bosszúságot, bánatot és fájdalmat tudunk (tudnánk) egymásnak okozni, de az öröm, a békesség, a türelem, a megértés és a szeretet forrásán túl Isten kegyelmét is képesek vagyunk (lennénk) közvetíteni.
Amíg újra és újra megtörténik, hogy ismerősök és ismeretlenek (akár egy egész ország) összefognak azért, hogy közösen mentsék meg egy súlyos beteg életét, akiről addig sohasem hallottak, vagy segítsenek az újrakezdésben annak a családnak, akinek házával együtt mindenét elvitte az árvíz, addig joggal reménykedhetünk egy jobb jövőben.
A fenti evangéliumi történet szép példája annak, hogy mire képes az emberi elszántság, ha társakra talál és Isten kegyelmével együtt működik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tart a madárinfluenzától?

Tovább olvasom