Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

A Jobbik a családi csődvédelem bevezetéséért

Az ön- és a családi csődvédelem intézményének bevezetését szorgalmazza a Jobbik, amely szerint amíg a kereskedelmi bankok nem vállalnak szerepet a devizahitelesek megsegítésében, addig a kormány tehetetlen.
Z. Kárpát Dániel keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány tehetetlenségét mutatja az is, hogy a Nemzeti Eszközkezelő élére azt a Csillag Tamást nevezték ki, aki a Diákhitel Központ Zrt.-t vezette 10 éven keresztül, vagyis "olyan kádernek bizonyult, akit még Gyurcsányék sem akartak elmozdítani".

Az ellenzéki képviselő szerint az ön- és családi csődvédelem eszköze azoknak az embereknek segíthetne, akik ugyan még fizetőképesek, de már nagyon nehéz helyzetben vannak; létszámuk becslése szerint körülbelül 400 ezerre tehető.

Az érintetteknek a bíróságon kellene bejelentést tenniük, határozatot kapnának a fizetésképtelenségükről és családi csődbiztost neveznének ki melléjük. Ez a csődbiztos társadalmi munkában jogi tanácsokkal látná el őket, közvetítene a kereskedelmi bankok felé, átstrukturálná a családok költekezését és új stratégiát dolgozna ki, hogy pár éven belül talpra tudjanak állni - fejtette ki Z. Kárpát Dániel.

Olvasóink írták

  • 1. Ropi 2011. szeptember 12. 19:29
    „Hogyan zsigerlejük ki végképp a családokat és a magyar népet? Avagy Jobbik: csődvédelmet a családoknak!

    A Nemzeti Értékelvű Párt a NÉP nevében felszólítom a Jobbikot és annak képviselőit, hogy hagyják abba az emberek kizsákmányolására irányuló törekvéseiket és ilyen irányú törvénytervezetek benyújtását!


    El a kezekkel az emberek vagyonától!
    A Jobbik csókos liberálisainak is szól!

    Olvastam egy cikket a Civilhir.hu oldalon, amely mélységesen felháborított a téma, melyszerint a Jobbik csődvédelmet kér a családoknak.

    Erről egyszer már volt szó annak idején, amikor még a "régi" gazdasági kabinet működött a Jobbikban, és nem a Jobbik vezetése által csókosként beültetett liberálisok diktáltak.
    Annak idején a gazdasági kabinetben akkor támogattam (és az akkori kabinet zöme sem), és most sem.
    Ez gyakorlatilag annyit jelentene, hogy ráerőszakolnák a családokra a 1991. évi XLIX. törvény alkalmazását, amely gyakorlatilag megteremtené a bankok számára, hogy akár egy forintért is eladható legyen az ingatlan.
    A csődtörvény alá tartozó vagyonnal ugyanis a "felszámolóbiztos" rendelkezik,és nem él ill. nem alkalmazható rá a végrehajtásról szóló törvény minimális eladási, végrehajtási értéke (jelenleg ez az ingatlan értékének a fele), hanem a felszámolóra van bízva, hogy az mennyiért értékesíti azt, azaz eladhatja a fejünk felől az ingatlant a minimális végrehajtási érték alatt is, az ingatlan valós értékének akár 10%-áért is.
    Nem beszélve arról, hogy a "felszámoló biztos" vagy cége költségeit is az adósok fizetik meg, azaz tételesen a jogászok díját, az ezzel járó bírósági költséget, és a felszámoló értékesítési sikerdíját, munkabérét....sorolhatnám.
    Gyakorlatilag ez azt jelentené ma Magyarországon, hogy az ingatlanukat így elvesztő emberek egy fillér nélkül utcára kerülnek, és az ingatlanaikat annak értékének 10%-áért is értékesíteni fogják, ráadásul a teljes tartozásuk jószerével megmarad, hiszen az így értékesített ingatlanért kapott pénzből először is a bíróság és a felszámoló költségét, ill. díjait vonják le, és ami marad az lesz a tényleges hitel csökkentésére fordítva, amely lássuk be, elenyésző összeg.
    Gyakorlatilag ha valaki ráengedi a lakosságra ezeket a felszámoló hiénákat, ugyanolyan vadprivatizációnak teszik ki az embereket, mint eddig tették 1989 óta.
    Csak most az emberek vagyonát fogják privatizálni!
    Igen, a ti ingatlanaitokat, amiért egy életen keresztül dolgoztatok!
    Hogy miért van erre szüksége az államnak és a hatalomnak, azaz nekik, hát mert már nem maradt privatizálásra alkalmas vagyon, a pénzembereket és a felszámolást végző cégeket is fent kell tartani, hiszen több politikus is ül ill. ült is a parlamentben, eddig is, akik ilyen cégeknél dolgoztak, vagy tulajdonolták azt, vagy igazgatóként vezették.
    Ez az ötlet egyébként Pősze Lajos, Lenhardt Balázs és Bertha Szilvia ötlete volt a Jobbik gazdasági kabinetjében 2009-ben, én torpedóztam meg akkoriban ennek Jobbik általi támogatását, amikor az MSZP akarta bevezetni.
    Bertha Szilvia kisasszony pedig még a kapcsolatot is fel akarta venni az MSZP-vel, azért, hogy támogatásáról biztosítsa azt, sőt egyenesen kérte volna az MSZP-től ennek bevezetését.

    A jobbikosoknak, még mielőtt ismét perrel fenyegetőztök, vagy feljelentéssel, tájékoztatlak benneteket, hogy minden ezirányú anyag (levelezés) a rendelkezésemre áll.

    Ha valaki ezek után nem látja a Jobbik céljait, azt nem tudom minek nevezzem!

    Emberek, össze kell fognunk ezek ellen, mert ezeknek már minden kell, a vagyonunk, amit egy élet munkájával szedtünk, kapargattunk, kuporgattunk össze!
    Mi lesz a következő, az életünk, amit majd árulni fognak, vagy kiárulni?


    Nemzeti értékelvű Párt, NÉP”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vége az UFO-korszaknak: kivonják a forgalomból a repülő lampionokat

A ballon a repüléskor bármikor épületek tetejére, száraz növényzetbe, egyéb gyúlékony anyagba… Tovább olvasom