Délmagyar logó

2018. 05. 23. szerda - Dezső 17°C | 27°C Még több cikk.

A Jobbik csökkentené a családok terheit

Egy átlagos magyar családot még mindig számos indokolatlan költség terhel - mondta Z. Kárpát Dániel.
A Jobbik "drámaian és mérhető módon" csökkentené a családok terheit - mondta a párt frakcióvezető-helyettese vasárnap Budapesten.

Z. Kárpát Dániel a sajtótájékoztatón kiemelte: egy átlagos magyar családot még mindig számos indokolatlan költség terhel, ezért a Jobbik kidolgozta "Kimondjuk, megoldjuk" című programját. Ennek része például, hogy a 18 éven aluliak számára ingyenessé tennék a tömegközlekedést, miként az iskolatej- és iskolagyümölcs-ellátást, illetve teljes körűen az iskolai étkeztetést is.

Az ellenzéki politikus azt mondta: az elmúlt években történtek üdvözlendő intézkedések, mint például a családi adókedvezmények rendszerének kiterjesztése, ugyanakkor "a korábbi Gyurcsány-Bajnai korszakok megszorításai" közül több még mindig rendszerben van. Mint hangsúlyozta: Magyarországon jelenleg Európában példátlan, "rekordszintű", 27 százalékos az áfakulcs, amelyet gazdaságilag sem lehet alátámasztani, például az alapvető élelmiszerek, valamint a gyermekneveléshez szükséges termékek körében.

A Jobbik továbbra is úgy véli, hogy az alapvető élelmiszerek áfakulcsát legalább 5 százalékra kellene csökkenteni. Emellett szükségesnek tartják, hogy a gyermekneveléshez szükség összes cikk áfáját első körben - a brüsszeli irányelvek szerinti - minimum 5 százalékos szintre vigyék le - mondta a politikus.

A Jobbik szerint tárgyalásokat lehetne kezdeményezni annak érdekében, hogy ezen termékek áfakulcsát akár 0 százalékra csökkentsék. "Teljesen függetlenül attól, hogy Brüsszel mit akar, vagy mit nem akar" - tette hozzá.

Z. Kárpát Dániel azt mondta, a Jobbik célja, hogy a gyermeknevelés ne túladóztatott luxuscikk, hanem egy valóban támogatott kategória legyen. Emellett a párt a termelést támogató adórendszert vezetne be, amelyben a multinacionális cégeket bevonnák a közteherviselésbe, ugyanakkor a termelő munkát végző magyar kis- és közepes vállalkozásokat olyan szinten támogatnák, hogy ne legyen teljes ráfizetés átlagbérrel bejelenteni egy munkatársat.

Ezekkel "el lehet érni, hogy a magyar családok élete valóban biztonságos mederben folyjon" - fűzte hozzá.

A politikus kitért továbbá a Jobbik "Hét vezér" elnevezésű, hét nagy ágazatot érintő állami munkahely-támogatási programjára. Ennek otthonteremtési pontjában rögzítik: bérlakások építésével, üres ingatlanok "életbe való visszahozásával", lényegében profitérdekeltség nélkül magyar kivitelezőkkel, magyar beszállítókkal el lehetne érni, hogy a piaci ár felén, vagy harmadán lehessen lakást bérelni. Pár évvel később pedig a bekerülési értéken, vagy kicsivel a fölött meg is lehetne vásárolni az ingatlant.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Nagy Iván

A balettművészt életének 71. évében szombaton érte a halál. Tovább olvasom