Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 2°C Még több cikk.

A Jobbik szerint provokáció a szombati melegfelvonulás

A szombatra meghirdetett melegfelvonulás csak provokáció, amelyhez hasonló magatartás sem az utcára, sem a fővárosi, vagy állami fenntartású közintézményekbe nem való - mondta pénteki fővárosi sajtótájékoztatóján Staudt Gábor, a Jobbik budapesti elnöke.
Hangsúlyozta, a Jobbik már többször felhívta a belügyminisztert arra: tegyen meg mindent annak érdekében, hogy be lehessen tiltani olyan rendezvényeket, mint például a szombatra meghirdetett melegfelvonulás. A jobbikos politikus szerint ennek érdekében akár az alkotmányt is módosítani lehetne.

Losonczy Pál, a Jobbik fővárosi frakcióvezetője azt mondta a melegszervezetek rendezvényeihez piaci áron kellene kibérelniük szállodákat vagy kongresszusi központokat. Losonczy Pál ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy az idei melegrendezvény-sorozat számos eseményét a fővárosi fenntartású Művész moziban tartják.

Szervezett Jobbik-rendezvény nem lesz a szombati Andrássy úti felvonulás alatt, ám az eseményeket dokumentálják és, ha jogsértést tapasztalanak, feljelentést tesznek - mondta Staudt Gábor.

A Jobbik sajtótájékoztatója közben a szombati melegfelvonulás néhány résztvevője egy szivárványszínű zászlóval állt ki. A tábláikon az volt olvasható: "a látens homoszexualitásra igazán nem kéne büszkének lenni".

Olvasóink írták

54 hozzászólás
  • 54. vidékipolgár 2011. június 22. 12:18
    „ÉÉÉÉÉSSSSS ÚÚÚÚJJJJRAAA indul a gőőőőzőőős !!!!

    Kettő kérdésre szeretnék választ kapni a <moderálva>védőktől!
    Az előző ezzel a témával kapcsolatos poszt foglalkozott már a kérdéssel de egy hétvége alatt sem sikerült megválaszolniuk:
    MIÉRT KELL FELVONULNIUK A MELEGEKNEK AZ ÁLLÍTÓLAGOS CSORBULT JOGAIK ORVOSLÁSÁÉRT ???
    SIKERÜLT E MEGORVOSOLNIUK A JOGAIKAT (AMELYEK KÖZISMERTEN CSORBÁK!) A HÉTVÉGI MEGMOZDULÁSSAL ???

    AZT JAVASOLNÁM MINDENKINEK AMÍG ERRE NEM KAP MAGYARÁZATOT (TÉNYSZERŰ BESZÁMOLÓT) NYUGODTAN TEKINTHETI MINDENKI AZ ESEMÉNYT PROVOKÁCIÓNAK (mármint a felvonulást) !

    A második szomszédom egy nagyon rendes csendes idősödő Úr és meleg, Ő miért nem vonaglott a körúton?”
  • 53. horvathi 2011. június 19. 13:03
    „Semmi gondom a buzifelvonulássak, de miért kell ezt a főváros legfontosabb útvonalán megtenniük? Ennyire szükségük van a friss húsra?

    Menjenek ki egy a városoktól távoli, elhagyott homokbányába és ott kedvükre kihomokozhatnák magukat egymással!”
  • 52. klj_54 2011. június 18. 10:46
    „35. bánki 2011.06.17. 20:27
    Ha fájt aludj rá egyet:)
    Ha ráérsz beszélhetünk a biológiáról NEM középiskolás szinten!”
  • 51. Celtis 2011. június 18. 09:24
    „42. macs 2011.06.17. 22:15
    "Egyszer valakitől megkérdezték, miért retteg annyira a kígyóktól. Az illető elgondolkozott, majd azt mondta: igazából nem nem tudom, de az anyám is nagyon félt tőlük."

    Elég jó hasonlat, mert olyanoknál is tapasztaltak félelmet a kígyóktól, pókoktól, akiknek a szülei, de még a nagyszülei sem láttak soha hasonlót. Bizony, vannak bennünk genetikailag öröklődő viselkedési minták, és vannak tanultak. Ugyan egyértelmű tudományos bizonyíték egyikre sincs, manapság az a divat, hogy a homoszexualitás öröklődő, annak elutasítása pedig tanult magatartás. Pedig (ahogy előttem valaki már írta is ezt az evolúciós előnyökről), logikusan fordítva kell lennie.”
  • 50. Elendur 2011. június 18. 06:34
    „boszorkányok nincsenek, így hát több szó ne is essék rólluk...”
  • 49. bambinaXX 2011. június 18. 05:12
    „18! :D tenemvagy100-as!!! :D hihetetlen jót röhögtem!!!
    15, 17 és ezeken is..”
  • 48. bambinaXX 2011. június 18. 04:55
    „43! ugyan így gondolom!!
    50! valóban ez lenne jó. én pl. nem is megyek. :)”
  • 47. tcs 2011. június 18. 00:49
    „Ne menjen el senki megnezni a ***felvonulast, az lenne a jo. Aztan ott maradnanak magukban es rajonnenek, h senki nem kivancsi rajuk.......”
  • 46. iguana 2011. június 17. 23:46
    „Itt a cikk, amit kerestetek :)

    http://index.hu/tudomany/2011/06/14/a_homofobokat_felizgatja_a_meleg_porno/

    Végül is a gárda-egyenruhát kicsit átalakítva (a sapit bőrből, meg levágni a nadrágot rövidre), már lehetne is vonulni a Kék Osztrigába :))”
  • 45. aquila0126 2011. június 17. 23:13
    „"A szexuális kapcsolatot [Isten] a férfi és nő közötti kapcsolatként rendelte a házasság keretein belül. (_) Jézus Krisztus meghalt azért, hogy megbocsássa a homoszexuális cselekedeteket_ Nem értünk egyet a meleg és leszbikus fesztivál megtartásával, mert ez a homoszexuális életformát népszerűsíti. Meggyőződésünk, hogy ez tovább rombolja az erkölcsöt, tönkreteszi a családot, lealacsonyítja a nemzetet."
    A négy aláíró az Evangéliumi Pünkösdi Közösség, a Magyarországi Szabadkeresztyén Gyülekezet, az Őskeresztyén Apostoli Egyház és az Evangéliumi Szabadegyházak Szövetsége.”
  • 44. butagyerek 2011. június 17. 22:54
    „A tv-ben ha részletet mutatnak a felvonulásból kivan rakva a 12 éves korhatár jelzés.. Az utcán hogy oldják meg ezt?”
  • 43. vmagdi 2011. június 17. 22:34
    „felolem vonulgathatnak, csak azt ne kerjek tolem, hogy ezert a magamutogatasert szeressem oket, tulajdonkeppen ok maguk allnak az elfogadas utjaban. Az is remek lenne, ha nem a heterok fizetnek a rendori biztositast, mert mas farkaval konnyu .... arrol nem is beszelve, hogy a forgalomelterelesekkel masoknak bosszusagot okoznak.
    Banom is kivel mit csinalnak, az rajuk tartozik, de miert kell felvonulni csak azert, mert hibas genekkel szulettek”
  • 42. macs 2011. június 17. 22:15
    „40. Celtis,
    " Azt hiszem, az is természetes, genetikailag kódolt, hogy az emberek viszolyognak a homoszexuálisoktól. "
    Egyszer valakitől megkérdezték, miért retteg annyira a kígyóktól. Az illető elgondolkozott, majd azt mondta: igazából nem nem tudom, de az anyám is nagyon félt tőlük.”
  • 41. Larsson 2011. június 17. 22:01
    „Ez a cikk olyan, mintha a homik azt mondanák, hogy az összes jobbikos vonulás is "csak provokáció, amelyhez hasonló magatartás sem az utcára, sem a fővárosi, vagy állami fenntartású közintézményekbe nem való "... ;))))”
  • 40. Celtis 2011. június 17. 21:52
    „12 Petrov: Azt hiszem, az is természetes, genetikailag kódolt, hogy az emberek viszolyognak a homoszexuálisoktól. És ezt a viszolygást provokálni szerintem éppen annyira nem tisztességes, mint valakit a szexuális hajlamai miatt kiközösíteni vagy jogoktól megfosztani.
    Természetesen itt nem a családtörvényre gondolok, mert nem hiszem, hogy az bárkit megfosztana bármitől. A Brian élete jut eszembe, ahol az ipse a férfiaknak a szüléshez való jogáért tüntetett. Igaz, hogy úgysem tud szülni, de elvekről van szó...”
  • 39. macs 2011. június 17. 21:49
    „14. Dr.Evazan,
    Csukják magukra otthon az ajtót, ott azt csinálnak, amit akarnak, de gondoljon már bele a sok elferdült idióta, hogy esetleg gyerekek is látják őket az utcán, akik nem feltétlenül kellene, hogy rossz útra térjenek..."
    Tudod egy hetero fiú akkor is a lányok iránt fog érdeklődni, mert így van genetikailag kódolva, ha naponta lát meleg párokat kézen fogva sétálni. A hetero lányoknak pedig a fiúk láttán fog a szíve megdobbani.”
  • 38. W666W 2011. június 17. 21:45
    „Sok helyen sokszor leírtam már, de ide is leírom..Ha a teremtésben valaki / valakik vagy csak a természet azt akarta volna hogy a szaporodás saját nemen belül történjen akkor nem lenne Hím és nöstény és a szaporodáshoz nem kellene ellenkezö nemü egyed..Minden egyéb más megnyilvánulás egyszerüen degeneráció..A Férfi egyedeknél ez hatványozottan igaz ugyanis akinek az tetszik, hogy a szennyvízkivezetöjében túrnak tágítanak az nem kicsit degenerált és Gyógyítani kéne Öket..Pl Iránban Kötéllel gyógyítják ezt a fajta betegséget a pedofiliával, egyetemben..Én itt a " felvilágosult Europai " magyarországon megelégednék azzal, hogy egy zért helyre a világtól elzárni Öket egy külön kommunában és ha szaporodni akarnak akkor oldják meg maguk között ahogy tudják....

    ne haragufjon már a Világ lassan elnézést kell kérni azért , mert valaki nyíltan kijelenti hogy Ö bizony az ellenkezö nemüeket szereti...Hát Hol éálünk EMBEREK !!! ÉBREDÉS van ..Semmi szükség a degenerált elferdült korcsokra....Most öszintén, hogyan és milyen lelki teherrel Nö fel pl egy gyerek aki azt látja hogy "abyuci" ffu és apuci FFi..Azt ha véletlen rájuknyit azt látja amit....vagy akár a Nöknél is ..Tényleg nagyon faxa a családmodell...

    Nevetséges az egész ...Aki melegeket akar nézni az hívja meg Öket a lakásába és babusgassa öket ott ahol nem láthatják, de nehogy már még nekik lezárjuk az utakat mert Ök mutogatni akarják a degenerációjukat...”
  • 37. dodó 2011. június 17. 21:35
    „A homoszexuálisoknak vannak pártfogóik Magyarországon. Már 2007-ben számos "híresség", mondhatni "celeb" szignózta a "félelemkeltő, kirekesztő és erőszakos gondolatok, szavak és tettek, a bezárkózó maradiság, a gyáva vaskalaposság" ellen (!) és "a szabadság és az elfogadás" (!) mellett íródott nyilatkozatot. És a lelkes, szabadságpárti aláírók: Alföldi Róbert, Bajor Imre, Cserhalmi György, Gálvölgyi János, Harsányi Levente, Hernádi Judit, Hujber Ferenc, Jáksó László, Mester Tamás, Ónodi Eszter, Parti Nagy Lajos, Sugár Bertalan, Szirtes Ági, Szurdi Miklós, Xantus Barbara és Vágó István.

    Ezen nincs is mit kommentálni. Legfeljebb gondolkodni, ki(k)nek az érdeke az egész?”
  • 36. szeti 2011. június 17. 21:25
    „ez az utolsó mondat jó, szerintem is látens homoszexuális a nyálverő jobbikosok egy része. igazából ők kint vonaglanának, csak nem merik bevallani még maguknak sem. :D :D :D”
  • 35. bánki 2011. június 17. 20:27
    „25. klj_54 2011.06.17. 19:15

    Ez fájt !

    Ha nem tudnád a szaporodásnak két feltéle van !

    Találós kérdés, ha megfejted a DM-nél átveheted a hangszorót !”
54 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Undorító, fekete rovarlárvák lepték el Tiszaderzset

Tömegesen megjelenő, egyesekből undort kiváltó fekete színű rovarlárvákra figyeltek fel az elmúlt… Tovább olvasom