Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 22°C Még több cikk.

A jobboldali pártok szerint Alföldi elfogadhatatlan

A Fidesz-frakció szerint elfogadhatatlan, hogy Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója nem érzi az általa vezetett intézményben a román nemzeti ünnepen tartandó rendezvény súlyát.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) azonnali vizsgálatot kér a kultúráért felelős államtitkártól. A Jobbik szerint kimeríti a hazaárulás fogalmát, hogy a román nagykövetség kérésének eleget tesz a teátrum.

A pártok közleményeikben arra reagáltak, hogy a román nemzeti ünnep alkalmából rendezvényt tartanak a Nemzeti Színházban.

"Ha azt feltételezzük, hogy Alföldi Róbertet, a Nemzeti Színház igazgatóját a legjobb szándék vezette abban, hogy a 'két ország, Magyarország és Románia, a viharos történelmi események ellenére a kultúra és a művészet segítségével is közeledjen egymáshoz', azt akkor sem tudjuk elfogadni, hogy az igazgató nem érzi az ügy és a körülötte kialakult botrány súlyát" - írta a Fidesz képviselőcsoportja.

A frakció szerint egy kiemelt nemzeti intézmény vezetőjének tisztában kell lennie azzal, hogy "a magyar nemzet többsége számára Erdély egykori elvesztése máig ható mély traumát jelent". Miközben tudomásul vesszük, hogy a magyarság számára tragikus történelmi esemény a románok számára nemzeti ünnep, mégis elvárjuk, hogy azt ne a nemzeti kultúránk egyik szimbolikus terében rendezzék meg - olvasható a Fidesz által kiadott dokumentumban.

"A két nép közeledése és kulturális kapcsolatai számunkra is fontosak, ám a meglévő érzékenységekre és a fájó sebekre mind a politikai, mind pedig a kulturális vezetőknek tekintettel kell lenniük" - zárul a közlemény.

A KDNP azonnali vizsgálatot kér Alföldi Róbert ügyében, miután, a Nemzeti Színház igazgatója "a magyar színjátszás templomát" nem rendeltetésszerű célokra adta át - közölte Pálffy István, a kisebbik kormánypárt frakciószóvivője az MTI-vel.

A KDNP azt kéri, hogy a Nemzeti Színház igazgatójával kötött szerződést a kultúráért felelős államtitkár azonnal vizsgálja át, és ha megállapítható, hogy az igazgató megsértette az intézmény vagy a közönség érdekeit, és intézkedésével erkölcsi kárt okozott, haladéktalanul menessze.

Pálffy István kifejtette: a színházigazgató számos magyar ember érzékenységét sérti, és az egyik elsőszámú magyar kulturális közintézményt nem a legszélesebb értelemben vett magyar közönség érdekeinek figyelembevételével működteti.

A köz javára létesített kulturális közintézmények nem lehetnek helyszínei olyan rendezvénynek, amely egy másik közösség nemzeti identitása szempontjából fontos ugyan, de a magyar közönség körében vitákat gerjeszt, és politikai hullámokat kavar - írta állásfoglalásában.

Hozzátette: nem vonják kétségbe a román nemzet identitását, de az Alföldi Róbert igazgató által befogadott rendezvény olyan, mintha a bukaresti Nemzeti Színházban emlékeznénk meg a trianoni döntésről. Alföldi Róbert ezzel a lépéssel végképp alkalmatlannak bizonyult a Nemzeti Színház vezetésére - közölte Pálffy István.

A Jobbik az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: szerintük "kimeríti a hazaárulás fogalmát, hogy a román nagykövetség kérésének eleget tesz egy olyan szimbolikus magyar közintézmény, mint a Nemzeti Színház, s helyszínt biztosít december elsejére egy provokációnak".

"Az nem lep meg minket, hogy Alföldi Róbert asszisztál egy magyarellenes eseményhez. Az viszont felháborító, hogy hazaárulók olyan vezető állami pozíciókban ülhetnek a fülkeforradalom után és az állítólagos Nemzeti Együttműködés Rendszerében, amely ilyen döntések meghozatalára jogosítja őket" - fogalmaztak.

A párt szerint ha a Nemzeti Színházban vagy bármelyik magyar közintézményben valóban megünnepelhetik Erdély Romániához csatolását, azért már a kormány is felelős.

"A Jobbik Magyarországért Mozgalom reméli, hogy hamarosan megismerheti az erdélyi származású Szőcs Géza kulturális államtitkár és az izraeli-magyar kapcsolatok nagy barátja, Németh Zsolt külügyi államtitkár véleményét is a kérdésben. Érdeklődve várjuk azt is, hogy a magyar állam nevében - Medgyessy Péter nyomdokaiba lépve - kik koccintanak majd december elsején" - írták.

A Jobbik a leghatározottabban tiltakozik "az egyre szaporodó magyarellenes cselekedetek ellen", december elsejére pedig tüntetést szerveznek a Nemzeti Színház épülete elé - zárul a közlemény.

Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a megjelent sajtóhírekkel ellentétben nem állt szándékában senki érzéseit megsérteni.

"A Budapesti Román Kulturális Intézet megkeresésekor - miszerint a román nemzeti ünnep alkalmából szeretné bérbe venni a Nemzeti Színház nagytermét - úgy ítéltem meg, hogy a rendezvény elősegítheti azt, hogy a két ország, Magyarország és Románia, a viharos történelmi események ellenére a kultúra és a művészet segítségével is közeledjen egymáshoz" - olvasható a dokumentumban.

Mint írta, ezért engedélyezte a színház bérbeadását.

Az ügyet a szerdai Magyar Hírlap hozta először nyilvánosságra. Mint fogalmaztak: "szinte hihetetlen, de az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színházban december 1-jén, a román nemzeti ünnepen előadást és állófogadást rendeznek. (...) 1918. december 1-jén tartották Gyulafehérváron a románok nagygyűlését, amelyen elfogadták a már megszállt Erdély egyesülését a Román Királysággal, megalakítva a Román Nemzeti Tanácsot".

A Magyar Hírlap szerdai cikke mellett közzétettek egy fényképet a román nagykövet meghívójáról, amelyen az szerepel, hogy "Románia nemzeti ünnepe - december elseje - alkalmából" előadás és állófogadás lesz a Nemzeti Színházban november 30-án.

Olvasóink írták

  • 19. Yaqy 2010. november 20. 07:53
    „Szerintem Alfőldi megnyílvánulásán nincs csodálkozni való. Kicsit homokos, kicsit Magyarországon élő izraelita nemzettudat nélkül. Ekkora indentitás tudatzavarral küszködő betegtől mit várjunk?”
  • 18. sling 2010. november 18. 08:23
    „tótkomlósi!

    nekem semmi bajom a szlovák nemzetiségűekklel, de te is eltakarodhatnál a valóban Szlovák terüleetre.
    ha egyáltalán van ilyen....
    Mert ugye, én is idősebb vagyok mint szlovákia......”
  • 17. joy 2010. november 18. 08:00
    „Kell Kerényinek a Nemzeti.”
  • 16. szilléri 2010. november 18. 07:43
    „,,Nem koncertezhet a Hungarica az egykori zsinagógában" lásd. DM/ Kecskemét !

    Arnika, hogy is van ez ?????”
  • 15. szilléri 2010. november 18. 07:41
    „Arnika !
    Vándorolj ki a Nagy Romániába! Tényleg egy kánaán!
    Egy tyúkkal kevesebbet kell eltartanom !”
  • 14. tótkomlósi 2010. november 18. 07:36
    „Mi itt a probléma?
    Egy évvel ezelőtt szlovákiát szidta mindenki, mert.......

    Most a mieink teszik ugyan ezt, és ez elnézendő cselekedet?

    Majd akkor vaúúúúúúú, ha valami törvénytelen dolgot művelnek a nemzetiben!
    Addig meg, ha pénzt adnak érte, akkor semmi baj.

    Csak egy újabb alkalpm egy pártkatona elbújtatására az Alföldi helyére!

    Eltakarodhatna ez a brancs a 3,14 csába!!!!!!!!”
  • 13. sling 2010. november 18. 07:28
    „Arnika!

    Ez most itt nem a szidjukazorbánkormányt fórum.
    Igen, vesztes háború után van jóvátétel. De basszus ugye nem mondod komolyan, hogy az 1918-as román nemzeti tanács döntése, és akár Trianon az általad természetesnek mondott jóvátételhez tartozik???
    És a románok részéről egyenesen parasztság Magyarország egyik emblematikus intézményének kibérlése (még a gondolata is) a magyaroktól elvett területek ünneplésére!!!
    És igen is van gond Alföldivel. Nem mint színész-rendezővel, hanem mint emberrel, aki marhaságokat tud nyilatkozni, és cselekedni!
    A románok meg ne béreljenek nálunk épületet, hanem ha ünnepelni akarnak tegyék ez bukarestben....”
  • 12. Arnika 2010. november 18. 07:13
    „Helllo mindenki!
    1. Románia és Magyarország az Európai Unió tagjai, a román állampolgár és magyar állampolgár uniós állampolgárok.
    2. Elvesztettünk egy háborút, ekkor természetes a jóvátétel, nem a vesztes dirigál.
    3. Bárki kibérelhet bármilyen épületet, ha megtudja fizetni.
    Nincs ezzel semmi baj.
    De jobban zavar, hogy egy alkotmány ellenes, az általános jogrenddel (Rómáig vissza) ellentétes törvénnyel sarcolnak, ellopják a nyugdíj előtakarékosságot, megcsúfolják a jogállamiságot. Ezen kellene felháborodni.
    Alföldivel semmi gond.”
  • 11. szilléri 2010. november 18. 07:02
    „Még szerencse, hogy nyolc év után megbukott az MSZP-SZDSZ kommunista-zsidó rezsim.

    Alföldi rendezőnek tehetséges, embernek pedig genetikai selejt!”
  • 10. franzvon 2010. november 18. 06:44
    „Ingoványos talajra lépett Róbert...
    Jól tette, hogy visszalépett.
    Azok a régi színészportréi voltak jók az MTV-n.Marhaságok helyett csinálhatna még hasonlókat.”
  • 9. Egyolvasó 2010. november 18. 06:20
    „Most mi a baj ?
    magyarország réges régen nem a Magyaroké!”
  • 8. smalltown 2010. november 18. 05:07
    „lehet buzizni, zsidozni - erre nem finnyas a Jobbik meg az itt hozzsaszolok. Lehet acsarkodni is ket egymas mellett elo orszagnak az idok vegezeteig. Alfoldit kopkodok max a Heti Hetesbol ismerik, nem hiszem, hogy suru latogatoi a Nemzertinek - vagy egyeb szinhaznak. Marad a Trianon okozta sebek dedelgetese.”
  • 7. CID 2010. november 17. 23:22
    „Ajjaj, ezt lehet benéztem.”
  • 6. sling 2010. november 17. 23:18
    „Ha már a dm online offline....

    FRISS HÍR: Alföldi Róbert szerda este közleményben közölte, hogy visszavonja a Nemzeti Színház bérbeadására vonatkozó, ahogy fogalmaz "szóbeli megállapodását" a Budapesti Román Kultúrális Intézettel.”
  • 5. sling 2010. november 17. 23:12
    „Most te mit is akartál írni CID?
    Szerinted minden rendben van ezzel a dologgal?
    Milyen roma ünnep?
    Zavaros vagy....”
  • 4. CID 2010. november 17. 22:58
    „Nem különösebben kedvelem Alföldit, de mi .... köze van Erdélynek ehhez a szerencsétlen ..... néphez, mint Román. Viktorsirálynak fel kellene hívni a figyelmét, hogy nem roma ünnepről, hanem román ünnepről van szó. Remélem azért olvasni tud Magyarul ? <moderálva trágár...>”
  • 3. abdul66 2010. november 17. 20:34
    „Az aberrált alföldi roberta megint hazudik és provokál....”
  • 2. dodó 2010. november 17. 20:31
    „Az, hogy homoszekszuális,az egy dolog, hogy zsidó, az egy másik. Ezektől még lehetne jó rendező és akár még jó magyar is. Eddigi munkásságával azonban csak a magyarság mélységes lenézését és az irántunk érzett megvetését bizonyította. Ezzel jól megfelelt a szocionista-liberális elvárásoknak. Nem vette észre vagy nem akarta észrevenni a változást, sőt még rátett egy lapáttal.
    Igazuk van a bírálóknak. Mennie kell! Izraelbe!”
  • 1. abdul66 2010. november 17. 20:28
    „December 1-jén Alföldi Róbert asszisztálásával ismét alázzák a magyar nemzetet.
    Alföldi Róbert nem hazudtolja meg önmagát. A Nemzeti Színház igazgatója helyet ad december 1-jén a román nemzeti ünnep alkalmából egy előadásnak és állófogadásnak. Lapinformációk szerint a román nagykövetség sajtóattaséja a két ország jó viszonyára hivatkozott, amikor a helyszín mellett döntöttek.Több ismert történész és és színész nemtetszését fejezte ki a rendezvény helyszíne kapcsán. Raffay Ernő történész szerint provokációról van szó. Alföldi Róbertet 2008. július 1-jén nevezték ki a Nemzetei Színház élére. A színészt sokan magyarellenes embernek tartják, megnyilatkozásai miatt. Igazgatósága alatt több darabot elferdítve, erkölcstelen stílusban adtak elő. Érdekes, hogy a jelenlegi kormány, amely állítólag nemzetben gondolkodik, megtűr ilyen embert a színház élén, és engedi, hogy a románok ismét megalázzák Magyarországot.2002. december 1-jén a Kempinski Hotelben, Adrian Nastaste román miniszterelnök koccintott a csekély értelmű Meggyesi Péterrel, annak örömére, hogy 1918. december 1-jén Gyulafehérváron a Román Nemzeti Tanács kimondta Erdély Romániához való csatlakozását.barikad.hu”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Bartos István éremművész

Hatvanhárom éves korában elhunyt Bartos István éremművész, az 1993-ban megjelent forintérmék egyik… Tovább olvasom