Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

A kenderszag buktatta le a termesztőt

A kender jellegzetes szaga miatt bukott le egy debreceni marihuána termesztő, aki fóliasátrakban termelte a kábítószernek használt növényeket.
A rendőrök szerdán hajnalban csaptak le a férfira, aki az előzetes becslések szerint 50 millió forintnyi drogot szüretelhetett volna. Kedden egy közúti ellenőrzésen egyébként Nyíregyházán is a szag buktatott le kábítószer-kereskedőket, az autójukban 150 gramm marihuána volt.

Vezendi Jánosné, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a független Hírügynökségnek elmondta, hogy a debreceni termelőre a környékbeliek bejelentése alapján csaptak le a rendőrök. A lakók különös szagra panaszkodtak a férfi kertje felől. A rendőrök szerdán hajnalban érkeztek, a telken két fóliasátorban 70 tő marihuánát - indiai kendert - és a lakásban két kiló, már leszüretelt, fogyasztásra kész kábítószert találtak. A szakértők szerint egy tő növényről körülbelül fél kilogramm kábítószer szedhető le, így az előzetes becslések szerint a lefoglalt kábítószer 50 millió forintot ér az illegális kereskedelemben.

Szag alapján fogtak el egy drogterjesztőt a Nyíregyházi rendőrök is, kedden. A nemzetközi Tispol közúti ellenőrzésekbe illeszkedő akcióban egy olyan autót állítottak meg, amiből áradt a kenderszag. A kocsiból 150 gramm marihuána került elő. A kocsiban utazó két helybeli fiatalembert és egy 24 éves nőt kábítószerrel visszaélés gyanújával hallgatták ki. A nő azt mondta, hogy nem csak fogyasztotta, de időnként el is adta az anyagot, hogy hétvégi szórakozásának költségeit fedezze. Egy másik autóból két férfit gyorstesztnek vetették alá, mert felmerült, hogy kábítószert fogyasztottak. A teszt marihuánát, amfetamint és kokaint mutatott ki szervezetükben. A két férfit szintén gyanúsítottként hallgatták ki. Egyikük beismerte a fogyasztást, a másik azt állította, hogy nem tudja, hogy került szervezetébe az anyag - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

Olvasóink írták

  • 2. zoltanz 2008. szeptember 10. 14:11
    „Milyen szaga van?????”
  • 1. exluzer 2008. szeptember 10. 13:20
    „Mondjuk nekem nem lenne gyanús a kenderszag,mert nem tudom milyen...
    A szomszéd meg persze tudta...
    Lehet, hogy a termesztő piaci áron akart eladni neki, így mindjárt olyan büdös lett hogy rögtön rendőrt kellett hívni...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csökkent a nagy pártok közötti támogatottsági különbség

Miközben a miniszterelnök programja sikerrel csábította vissza az MSZP rejtőzködő szavazóinak egy részét, a társadalmat a kormányváltó hangulat és a politikai elitből való teljes kiábrándulás jellemzi. Tovább olvasom