Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 12°C | 17°C Még több cikk.

A kerek világot keresem

Somogyi Győző festő- és grafikusművész a magyar tenger északi partján, Salföldön lakik. Olyan világot teremtett magának ebben a kis faluban, amely a kezdetektől boldog és kerek.

Együtt él a múlttal, a történelemmel, és szeretettel viseli gondját lovainak. A ház ura nemcsak alkotó, hanem huszár is, mégpedig a Balaton-felvidék kapitánya.
– Kezdjük két szó sajátos kapcsolatával! Somogyi Győző élete művészet, művészete pedig élet. Hogyan találta meg ehhez az ideális teret?
– Amikor ihletről beszélünk, arról van szó, hogy az asztalosnak műhelyre, körfűrészre van szüksége ahhoz, hogy dolgozni tudjon, a művésznek pedig olyan környezetre, ami csatorna, amin keresztül az isteni múzsa „működni" tud. Az én nemzedékemben nagyon sokan lettek öngyilkosok, menekültek alkoholba vagy választották az önpusztítás egyéb formáit. Művészek, tehetséges emberek. Csak azért, mert olyan kalodába zárták őket, amiben nem tudtak dolgozni. Ez részben szellemi kaloda volt, a párt elvárásai, a kötelező Lenin és egyéb témák, részben pedig az életforma. Például panellakótelepen kaptak műtermet, műhelyt vagy esetleg éppen luxusműtermeket, de olyan helyen, ami inkább börtönhöz volt hasonló. Hála istennek, én rögtön szimatot kaptam. Életemben soha nem dolgoztam művésztelepen, ösztöndíjat sem kaptam az államtól soha. Megpróbáltam megkeresni magamnak saját költségemen és saját kudarcaimon keresztül azt a közeget, ahol tudok dolgozni. Így kerültem abba a kis faluba, ahol most élek.
– Magától ment, véletlenül jutott oda vagy tudatosan Salföld felé?
– Irányított. Nem volt az tudatos. Amíg Budapesten éltem, egy padlásszobában laktam, ami a Dunára nézett. Szép és romantikus hely, de mégiscsak város. Ekkor csak fekete-fehér grafikákat tudtam csinálni. Mocorgott bennem a szín és a festés iránti vágy, de hiányoztak a színélményeim. Először egy görögországi utazás hatására döbbentem rá,
hogy az ég kék, a nap meg sárga, és az jutott eszembe, hogy gyerünk haza Magyarországra, ahol ugyanilyen színek várnak. Így kerültem ebbe a kis faluba, de mondhatnám azt is, hogy így találtam rá az ihlető környezetre. Ezen keresztül találtam meg a magyar történelmet, a magyar kultúrát, magyar népzenét.
– A magyar historikus festészetnek megvan a maga vonulata. A Somogyi Győző-féle festett és rajzolt történelemkönyv sajátos lapokból áll össze.
–  Az úgynevezett XIX. századi magyar historikus festészet a müncheni akadémiáról táplálkozott. Ezért olyan színpadszerűek, merevek a képek.
Bár nagy alkotások, ami nem véletlen, hiszen Madarász Viktor és Benczúr Gyula is zseni volt. Ám ők német akadémiai stílussal közelítettek a
magyar történelemhez. Például a hiteles öltözetek nem nagyon érdekelték őket. Ebből Feszty Árpád lépett ki először, Csontváry pedig végleg áttörte a korlátokat. Nekem ők az ideáljaim. Történész akartam lenni és érdekelt, hogy a valóságban miként néztek ki eleink. Talán azért
is, mert mindig arra jutok, hogy a valóságnál érdekesebb nincs. Nincs az a művészi fantázia, az a bölcs ideológia, ami többet tudna nyújtani,
mint maga a valóság.
– Nemcsak rajzolja, hanem éli is a történelmet.
– Ez egy játék, játékos újraélése a hajdani időknek. Azt hiszem, ez valamiképpen minden művészre jellemző. Persze könnyebb út vezet egy pincekocsmába vagy egy presszóba, mint az istállóba, ahol a lovaim vannak. Sok-sok szerencsés körülmény játszott közre. Nálam ez úgy indult, hogy mindig is
rajzoltam régi katonákat, de hogy miként ráncolódik a bársonydolmány hónalja, vagy miként lobog vágtakor a mente, ezt könyvből nem lehet megtudni, csak akkor, ha ezt az ember végigéli. Sőt, gyakorló lovasként jöttem rá, milyen tévesen rajzolják meg a lószerszámot, illetve azt,
hogyan ül a katona a nyeregben. Teljes joggal mondhatja a néző, hogy ez mondjuk nem egy huszár, hanem egy szobor vagy egy festmény, ahol a művészet törvénye az első, de a valóságnál szebb és érdekesebb nincsen. A ló millió mozdulatában megtalálni a legszebbet, ami a lóságát legjobban kifejezi, annak esszenciája. Azt csak akkor tudja az ember, ha napi nyolc-tíz órát tölt lovak társaságában.
– Somogyi Győző alkotásai bizonyítják, hogy nemcsak a könyveknek, hanem a képeknek is megvan a maguk sorsa. Hiszen a hősök arcképcsarnokának néhány darabját száműzték az egyik múzeumból, a másik pedig golyótól sérült meg. Miként éli meg egy művész, ha ilyen brutális sérelem éri azt, ami az ő lelkéből fakadt?
– A helyzetet huszárosan kell megélni. A huszártaktika szerint a túlerő elől először megfutamodunk, aztán visszafordulva diadalmasan
megverjük az ellenséget. Itt is ez történt. Igaz, hogy kicenzúráztak nyolc képet arról a kiállításról, de utána nemcsak hogy pert nyertünk ebben az ügyben, hanem ennek köszönhető, hogy alakult egy egyesület, a Magyar Hősök Arcképcsarnoka Egyesület, aminek sikerült tisztázni például olyan dolgokat, amelyek után mondjuk Horthy Miklóst nem lehet fasisztának
nevezni. Ennek köszönhetően aztán a képek végleges helyükre, Kőszegre kerültek, ott láthatók. A másik említett kép igaz, hogy – mondjuk így
– megsemmisült, de újra megfestettem, ráadásul úgy, hogy azt maga a tettes rendelte meg, saját költségén
– Önről egy könyv címe jut eszembe: Amikor kerek volt a világ.
– Én ezt a kerek világot keresem. Néha megtalálom, de azt nem én, hanem a jó Isten hozta létre. Be kell látni, hogy akármilyen erős is a  technika, a civilizáció, a Föld mégsem aszerint forog. Ez csak a látszat. A teremtett világ úgy lerázza magáról ezeket, mint kutya a vizet. Optimistának kell lenni, csak így szabad szemlélnünk a dolgokat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Balettos évadnyitó

Munkás hétköznapokkal kezdte az új évet a Győri Balett. A győri közönség láthatta először a Rómeó és… Tovább olvasom