Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

A kéretlen reklámanyagok a szemétdíjat is növelik

Évi 17 kilogramm reklámszemét jut minden emberre Magyarországon. Többen felvetették, hogy a terjesztők járuljanak hozzá a szemétdíjhoz.
Amellett, hogy sokakat idegesít, a lakások, házak szemétdíját is megdrágítja, átlagosan 10 százalékkal. Többen felvetették, hogy a terjesztők járuljanak hozzá a szemétdíjhoz, erre azonban egyelőre nincs esély - hangzott el az RTL szerda esti Híradójában.

Átlagosan évi 480 kilogramm háztartási szemét jut egy emberre. Ebből 10 százalék papírhulladék, aminek ötöde, vagyis több mint 8 kilogramm reklámanyag. Ezek a hivatalos adatok. Becslések szerint azonban ennek kétszerese, több mint 17 kilogramm reklámszemét jut egy emberre.

A társasházak lakói azt szeretnék, ha a terjesztők a szemétdíj tizedét kifizetnék, ha már az ő szemetükkel van tele a kuka. A Direkt Marketing Szövetség erről hallani sem akar, viszont elismerik: nekik sem jó, ha rosszban vannak a lakókkal, ezért próbálják ők is visszafogni a terjesztőket.

Direkt Marketing Szövetség elnöke az RTL Híradónak elmondta: gondolkoznak azon, hogy készíttetnek egy címkét, amit a fogyasztó kitehet a postaládájára arról, hogy nem kér reklámanyagokat. Hivatal Péter szerint ha ez a szövetség emblémájával és logójával kerül oda, akkor ezt komolyan fogják venni a szórólapterjesztők is.

Jelenleg hiába tesznek ki közös gyűjtőket a házak. A legtöbb terjesztő cégnél az számít kézbesített reklámanyagnak, amelyik a postaládákban landol.

Olvasóink írták

30 hozzászólás
12
  • 30. hehe 2009. április 16. 11:56
    „ÉN HA LÁTOM A LÉPCSÖHÁZBAN A KÖTEG UJSÁGOT UGY AHOGY ÁLL VISZEM MINDET A KUKÁBA .NEM ÉRDEKEL A TÖBBI LAKÓ HOGY KI AKARJA OLVASNI VAGY SE.DOBOM KI.”
  • 29. flexsnake 2009. április 16. 11:35
    „26. de ugye abban is hogy a kereskedelmi adóknak valamiből el kell tartaniuk magukat. Mivel a főműsoridőben lévő reklámokból lehet ezért telerakják azokat ilyen kényszerpercekkel.
    Ami mostanában lett igazán zavaró némely adónál. Míg 2szer megszakították a filmet 5percre addig azt mondta az ember hogy ,,na bacameg" de valamelyik nap elkezdtem számolni mert már annyi volt még a film fele sem ment le de 4szer volt szünet. 3 reklámblok és egy ídőjárásjelentés mert ugye mikor máskor lehetne mint film közepén. Ugyanakkor nem köteleznek rá hogy nézzem. Zavaró de tudom hogy ebből élnek és ha engem zavar akkor nem nézem. De a postaládámat nem tudom átkapcsolni. Nincs választási lehetőségem. Az én ládámra ki van írva: ,,a szórólapot édesanyád valagába dugd ne az én ládámba" de pont ezért tele is rakják :) Amíg nem büntetik őket érte nem tudok tenni ellene.”
  • 28. flexsnake 2009. április 16. 11:35
    „26. de ugye abban is hogy a kereskedelmi adóknak valamiből el kell tartaniuk magukat. Mivel a főműsoridőben lévő reklámokból lehet ezért telerakják azokat ilyen kényszerpercekkel.
    Ami mostanában lett igazán zavaró némely adónál. Míg 2szer megszakították a filmet 5percre addig azt mondta az ember hogy ,,na bacameg" de valamelyik nap elkezdtem számolni mert már annyi volt még a film fele sem ment le de 4szer volt szünet. 3 reklámblok és egy ídőjárásjelentés mert ugye mikor máskor lehetne mint film közepén. Ugyanakkor nem köteleznek rá hogy nézzem. Zavaró de tudom hogy ebből élnek és ha engem zavar akkor nem nézem. De a postaládámat nem tudom átkapcsolni. Nincs választási lehetőségem. Az én ládámra ki van írva: ,,a szórólapot édesanyád valagába dugd ne az én ládámba" de pont ezért tele is rakják :) Amíg nem büntetik őket érte nem tudok tenni ellene.”
  • 27. flexsnake 2009. április 16. 11:35
    „26. de ugye abban is hogy a kereskedelmi adóknak valamiből el kell tartaniuk magukat. Mivel a főműsoridőben lévő reklámokból lehet ezért telerakják azokat ilyen kényszerpercekkel.
    Ami mostanában lett igazán zavaró némely adónál. Míg 2szer megszakították a filmet 5percre addig azt mondta az ember hogy ,,na bacameg" de valamelyik nap elkezdtem számolni mert már annyi volt még a film fele sem ment le de 4szer volt szünet. 3 reklámblok és egy ídőjárásjelentés mert ugye mikor máskor lehetne mint film közepén. Ugyanakkor nem köteleznek rá hogy nézzem. Zavaró de tudom hogy ebből élnek és ha engem zavar akkor nem nézem. De a postaládámat nem tudom átkapcsolni. Nincs választási lehetőségem. Az én ládámra ki van írva: ,,a szórólapot édesanyád valagába dugd ne az én ládámba" de pont ezért tele is rakják :) Amíg nem büntetik őket érte nem tudok tenni ellene.”
  • 26. amata 2009. április 16. 10:23
    „Kedves flexsnake!
    Hát persze kikapcsolhatom a tv-t, nézhetek más adókat is. Én a kényszer jellegét szerettem, volna hangsúlyozni, meg azt, ha akarjuk , ha nem , életünk részévé erőszakolták a kéretlen telefohívásokat, a kéretlen reklámújságokat, a kéretlen reklámokat a tv-ben, stb.
    Ez nem normális.
    Úgy gondolom, ebben egyetérthetünk.
    amata”
  • 25. belimo 2009. április 16. 10:20
    „Kedves Amata!

    Egyébként én azt vallom magánemberként, hogy mindenkinek lehet véleménye, és mindenkinek lehet a saját véleménye alapján igaza. Tehát Önnek is meg nekem is!
    ...

    Egyébként én nem védek senkit, mert azzal egyetértek, hogy ha 14 lakás van egy házban, akkor max 14 ugyanolyan reklámanyagot adjanak be, mert ezzel a kiadókat is károsítják, mert felesleges kiszórás történik.

    Az igazi megoldás az lenne, ha felmérnék ténylegesen hogy mennyien kérnek reklámanyagot (akár egy postaládára kiírt üzenet alapján is) és csak annyi reklámanyag kerülne előállításra amennyi szükséges és csak oda lenne bedobva, ahová kérik. Ezt én támogatom. Értékesebb lesz ezáltal a reklám, mert az kapja, aki kéri, és kevesebbet is kell előállítani belőle.

    Tehát nem vagyok szemellenzős :-)”
  • 24. flexsnake 2009. április 16. 10:11
    „23. a kereskedelmi adók reklámból tartják fent magukat. Ha nem akarsz reklámot nézni akkor az adóért nem egy egységes díjat kell fizetned a szolgáltatód felé hanem egy jóval magasabbat mint pl: HBO.
    Vannak ezt kiváltó megoldásokra tervek és próbálkozások. Mint a megállítható műsor. Pénz kérdés csupán de a tv nem kötelez téged hogy nézd a reklámot. 70csatornából böngészhetsz. Ha nem akarod, be sem kapcsolod. Postaládádat meg nem tudod kikapcsolni. Legalább olyan zavaró a kéretlen újság mint a telemarketinges hülyék akik naponta 3szor német nyelvoktatást akarnak eladni. Legyen választható hogy én kérek-e szemetet vagy nem. Mert nincs 50 postaládám hogy az egyikbe csak a hivatalos levél kerüljön. És nem kapcsolhatok másikra sem hogy átugorjam a sok szemétbe benne megbúvó hivatalos papírokat.”
  • 23. amata 2009. április 16. 09:48
    „Kedves belimo4
    Szép, hogy védi a mundér becsületét,de ettől még nincs igaza.
    Kérdezem, miért kell pl. egy 14 lakásos lépcsőházba 50-60 színes reklámújságot bedobni. Attól, hogy fizetnek ilyen-olyan hozzájárulást, még szennyezik a környezetünket.
    Nyugodtabb lakótársaim beletörődve kidobják a kukába, az idegesebbek meg széthajigálják az utcán nyomdafestéket nem tűrő szitkozódások közepette.
    Szóval nem mindenki gyűjti a papírt az unokájának vagy a gyerekeinek.
    És valóban a kutya se kérdezi meg az embert, hogy szüksége van ezekre az "ismeretterjesztő" anyagokra vagy nincs.
    Ugyanez a helyzet a tv adásokat megszakító reklámokkal. Ez is a környezetszennyezés egyik formája. Némelyik adó már annyi reklámot sugároz, hogy a néző nem tudja reklámot lát film közben vagy fordítva.Tudom, egyes adók ebből tartják el magukat. ezzel együtt undorító, erőszakos, lélekromboló. amata”
  • 22. belimo 2009. április 16. 09:09
    „Igazából ez nem egyszerű, mármint a reklámterjesztés.
    Ők azért kapnak pénzt, hogy terjesszék mindenkinek a reklámújságokat, és higgyétek el többségében megnézik az emberek, még akkor is ha nem is vásárolnak. Viszont vásárolnak többségében, mert egyébként nem készítenének ennyi reklámújságot, mert nem lenne értelme, ha nem térül meg.
    Ez egyébként olyan, hogy vannak a tévében műsorok amiket sokan szapulnak, és minden rosszat elmondanak róla, közben meg 2 millióan nézik..... ilyenek vagyunk mi emberek.”
  • 21. Mathiasking 2009. április 16. 09:06
    „Ne csak a szemét díjhoz, hanem az áramdíjhoz is, mert a filmek közötti reklám idő megnöveli az áramszámlám, mert én nem kértem a reklám időt! Egy 100 perces film kb. 30-35 perccel hosszabbítja meg a film hosszát! Egy este ez akár egy óra hossza is lehet, ha 2 műsort nézek. Na ezért van az, hogy az emberek kezdenek inkább olvasni és netezni valamint a királyi TV-t és a Duna TV-t nézik. Már aki.”
  • 20. marywolf 2009. április 16. 08:57
    „http://astro.elte.hu/~hetesizs/FFEK/jelentes.pdf
    Mi kiragasztottuk a postaládára, hogy nem kérünk reklámújságot és nem igazán foglalkoznak vele, pedig jól látható! :(
    Amugy minden szóróanyag fenn van a neten, aki akarja meg tudja nézni, főleg akik itt fórumoznak (nehogy azzal jöjjenek, hogy nincs módjuk rá).
    Ami miatt én ki vagyok akadva a reklámanyagokra: fogyasssz, vásároooool, fogyassssz.
    Ha tényleg megnéz az ember egyet, rájön, hogy max 1-2 dologra van belőle szüksége, a többi csak tömítés és maszlag. Szóval az információ értéke nem nagy, és az is csak váááásáááárlásra ingerel. A mostani világa pedig nem kell a pénzt verni minden vacakra.
    Érdekes olvasmány:
    http://astro.elte.hu/~hetesizs/FFEK/jelentes.pdf”
  • 19. babocska 2009. április 16. 07:47
    „Hölgyeim,Uraim! Össze kell gyűjteni és a papirgyűjtés alkalmával elfuvarozni iskolába,óvodába,pénzt kapnak érte.Én is összegyűjtöttem legalább 2 mázsát 1 hétig fuvaroztam az unokámnak az óvodába.Pénzt kapnak érte és pótolják belőle ami kell a müködéshez.Előtte a MÉH-be hordtam el,pénzt adtak érte.Az biztos,hogy rengeteg a reklám,s az árakban ez költségként megjelenik.Arra pedig kinek van ideje,hogy egy két holmiért elmenjen a város másik felére 20 Ft megtakaritásért.Rengeteg a reklám az utóbbi időben az biztos,Hordják a postások,akinek kinnt a cimke,hogy nem kér,annak ne rakjanak a ládájába.Úgy jutnak be a házba,hogy valakinek feltelefonál,hogy számlákat hoz,s valaki beengedi,mert tényleg azt is más hordja.Össze kell gyűjteni és hasznositani.A rengeteg újsággal se nincs másképpen.”
  • 18. FodDom 2009. április 16. 07:10
    „Számoltam:A mi házunkba 120 lakás van.
    120*17kg=204kg szemét egy hónapba egy év alatt 2,408 TONNA szemét!!!!Az már fűtőanyagnak se rossz a mai gázárak mellett.
    És ez csak 1 ház...”
  • 17. .suhym. 2009. április 16. 06:43
    „"belimo"!

    Ha már reklámterjesztő vagy, áruld el nekem légy szíves, akik hordják szét ezt a sok szemetet, hogyan jutottak a ház kapukulcsához, mert mi SENKINEK nem adtunk, csak az újságosnak és a levélhordó postásnak. Utóbbi biztos nem adta oda senkinek másolásra, előbbit nem ismerem, mert nekem nincs előfizetésem egyetlen újságra sem.

    Azért az érdekes, akárhányszor lecseréltük a ház kapuin a zárakat, utána is mindig bejönnek, hiába küldjük ki őket, mert nem kérünk a sok reklámszemétből, amit még a lépcsőházban is szétszórnak időnként!:((
    Másik dolog, biztos valami analfabéta emberek lehetnek, akik ezeket széthordják, mert hiába van kiírva a ládákra, hogy Reklámújságot nem kérek!, azért csak teledobálják a sok szeméttel!!!:((((”
  • 16. flexsnake 2009. április 16. 06:28
    „6. Ahogyan az autók után is fizetnek adót de ha beparkol az udvarodra és te nem tudsz kiállni akkor jogosan vagy felháborodva.”
  • 15. baloghkatica 2009. április 16. 00:52
    „A kéretlen e-mailokért is adnak bírságot, legyen bírság a kéretlen szórólapokért is!

    Én kiírtam, hogy nemkell, de mindig bedobják...”
  • 14. sevenof9 2009. április 16. 00:28
    „ha kiragasztod,hogy nem kerel,akkor honnan tudja a nyomda mennyit kell kesziteni?

    adatbazist! csakis a posta kezbesithessen a postaladakba! orszagos leiratkozasi/feliratkzasi adatbazist! aki megszegi,uzleti engedelyet bevonni 3 honapra majd orokre.”
  • 13. atomboy 2009. április 15. 23:47
    „Ja, es szerintem inkabb az ragasszon a postaladajara, aki ker reklamujsagot. Joval kevesebb anyagot kellene felhasznalni, kisebb lenne az eloallitasi koltseg is...”
  • 12. joy 2009. április 15. 23:29
    „[9]!
    De aki nem kér a reklámszemetetekből azt ne kényszerítsétek többletkiadásra, mert az disznóság!

    A tudatos vásárlók többsége megnézi az interneten, hol-mi-mennyi, és aszerint dönt, neki melyik éri meg, köll a francnak papírszemét!”
  • 11. joy 2009. április 15. 23:26
    „Milyen környezetvédelem az, hogy néhány Szegedellenséges prolitikusss támadja a várost feljesztőket -tujaügyben- pár nyiszledt fa kivágása miatt, ugyanakkor elfogadják, hogy a papírgyártáshoz valóban méretes fákat írtsanak ki máshol /pölö Erdélyben, hogy utána a tavaszi olvadáskor elárasszon bennünket a víz/ tűrik a reklámpapírdömpinget, ami eleve zaklatása a polgároknak, petpalackokban úszna aki a Tiszába merészkedne, mert az a gyártóknak jobban megéri, mint a visszaváltható üvegek alkalmazása...?”
30 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több a pénzhamisítás, új bankjegyeket nyomtatnak

Új, biztonságosabb papírpénzt bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdától. Az év végén bevonandó… Tovább olvasom