Délmagyar logó

2018. 10. 20. szombat - Vendel 10°C | 20°C Még több cikk.

A kisebbségi kormányzás jól jöhet a médiakuratóriumokban

Várhatóan nagy vitát vált majd ki a Parlamentben a következő hetekben az a javaslat, amit a kisebbségi kormányzás miatti változást kényszerít ki a médiakuratóriumok összetételében.
A jogszabályok szerint ugyanis a jelenlegi 10-ről 14-re kell felemelni a kurátorok számát, valamennyi új jelöltet az egyedüli kormánypárttá vált MSZP delegálhatja. A kérdés kapcsán Szili Katalin kedden egyeztetett a pártok képviselőivel a Parlamentben.

A kisebbségi kormányzással kialakult új helyzet érinti például a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és a Duna TV kuratóriumait. A törvény szerint ugyanis ezekbe a testületekbe a kormánypárti és az ellenzéki oldal azonos számú tagot delegálhat.

A megbeszélés után Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója és Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője azt mondta, hogy nem fogják megszavazni a Parlamentben a módosításokat. A kuratóriumi létszám növelésével ugyanis a FIDESZ és a KDNP a testületekben "méltánytalan kisebbségbe" szorulna, kevesebb, mint egyharmad lenne szavazati arányuk, szemben a parlamenti 40 százalékossal. Az ellenzéki politikusok szerint a lépéssel egyértelművé vált, hogy az MSZP a kisebbségi kormányzás előnyeit ki akarja használni, azokat a kérdésekkel, amelyek a szocialisták számára előnytelenek lehetnek, így például egyes parlamenti bizottságok átalakítása, nem foglalkoznak.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője szerint ugyanakkor törvényi kötelezettségük, a paritásos rendszernek megfelelően feltölteni a médiakuratóriumokat, azok után, hogy egyedüli kormánypárttá váltak. Mint mondta, a törvény nem teszi lehetővé, hogy visszahívjanak kurátorokat, így az ellenzéki jelöltek visszahívásával nem lehet visszaállítani a kormány-ellenzék egyensúlyt, az egyetlen megoldás, ha ők újabbakat delegálnak. Az MSZP frakcióvezetője szerint a szocialisták várhatóan még ezen a héten kialakítják javaslataikat a jelöltekről, így akár már jövő hét hétfőn szavazhat az Országgyűlés a kérdésről.

Olvasóink írták

  • 2. matriné 2008. május 14. 09:57
    „Magyarországon, már megszokták, hogy a farka csóválja akutyát!”
  • 1. 4 2008. május 13. 21:33
    „Gy. Feri a következő megszavazni való mi lesz ? Igaz, hogy ellenzékbe vonultunk, de a ti s.gg.teket akkor is símára nyaljuk, még ha előtte a vécén voltatok is.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hivatalában fogadta az államfő az akadémia új elnökét

Egészségügyi, környezetvédelmi és társadalomtudományi kutatások - egyebek mellett ezen… Tovább olvasom