Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 7°C Még több cikk.

A kisgazdák leadták a szelvényeket

A Független Kisgazdapárt a tízezer lelkesnél kisebb településeken önállóan, az annál nagyobbakon a Magyar Vidék- és Polgári Párttal, valamint a Magyar Igazság és Élet Pártjával közösen állít megyei listát az önkormányzati választásra – közölte a Kisalfölddel Pápai Mihály volt országgyűlési képviselő, a kisgazdák megyei alelnöke és szóvivője.
Pápai Mihály elmondta: céljuk, hogy legalább annyi – azaz három – képviselőjük kerüljön be az új megyei közgyűlésbe, mint amennyi most van.
„ A Független Kisgazdapárt valóban független, nem vagyunk alárendeltjei senkinek. A kistelepüléseken nem titkoltan azért is indulunk önállóan, hogy felmérhessük erőnket. Ez a pártépítést is szolgálná. A közgyűlésben a vidéket képviselnénk, és küzdenénk azért, hogy az ezeréves megyerendszer – amely nem zárja ki a régiókat – megmaradjon” – jelentette ki Pápai Mihály.
A Független Kisgazdapárt 10 ezer és az alatti lakosú településeken állított megyei listája: 1. Erdős Sándor megyei elnök, mosonmagyar-

óvári vállalkozó, 2. Pápai Mihály volt országgyűlési képviselő, 3. Kovács Ottó gyermekvédelmi szakember, 4. Pernyész Endre felpéci nyugdíjas, 5. Tóth József kapuvári vállalkozó, 6. Sipos Ede mórichidai mezőgazdasági vállalkozó, 7. Német József harkai nyugdíjas.
Az FKGP, a MIÉP és az MVPP 10 ezer lakosúnál nagyobb településeken állított megyei listája: 1. Huszár Attila mosonmagyaróvári közgazdász, 2. dr. Nagy Csaba Attila jogász, az MVPP megyei elnöke, 3. Wandraschek Ferenc Antal lébényi gazdálkodó, 4. Paár László mosonmagyaróvári gazdálkodó, 5. Kelemen István, a MIÉP győri elnöke, 6. Fehér Csaba informatikus.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lázár, a kétszeres apuka

Tovább olvasom