Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

A kormány a hibás az MSZP szerint a 310 forintos euróért

Az MSZP szerint a kormány a hibás azért, hogy szerdán az euró árfolyama átlépte a 310 forintos határt, és nem lehet kizárólag a kedvezőtlen gazdasági helyzetre fogni a helyzetet - jelentette ki budapesti sajtótájékoztatóján Tukacs István.
A szocialista politikus hangsúlyozta: a kormány kiszámíthatatlan gazdaságpolitikát folytat, amely különösen sebezhetővé teszi a magyar gazdaságot. Tukacs István példaként említette az egykulcsos adórendszer bevezetését, amely hiányt okozott a költségvetésnek; ennek a lyuknak a betömését a magánnyugdíjpénztári vagyon "elkobzásával"; a vállalkozások fenyegetését a bérkommandó bevezetésével; a legálisan ki nem termelhető minimálbér bevezetését; a visszamenőleges törvényhozást és a bankszektor ellehetetlenítését célzó intézkedéseket.

Az ellenzéki képviselő emlékeztetett rá, hogy 2010-ben a kormányváltás idején a forint-euró árfolyam 260 forint körül volt, a magyar állampapírok kockázati felára pedig 200 pont volt, ez már 310 forint és 600 pont. Hozzátette: ráadásul az állampapírok hozama jelenleg kockázatosan sok - 8 százalékpont - és egy nagyobb eladás az árfolyamok újabb emelkedéséhez vezethet.

Tukacs István ugyanakkor leszögezte: ez nem egy tudatos gazdaságpolitika eredménye, hanem az "elmúlt másfél év gazdasági sodródásáé".

Az MSZP éppen ezért felszólítja a kormányt, hogy stabilizálja a gazdaságpolitikáját: alkosson kiszámítható gazdasági jogrendszert és pénzügyi rendszert, ne "kockáztassa a költségvetést ötletszerű kiadásokkal" és teremtsen igazságos adórendszert.

Tukacs István elmondta még: a 2012-es "sérülékeny és borulékony" költségvetést újra kell tervezni még elfogadása előtt, mivel a gazdasági növekedés és az infláció várt mértéke sem teljesül és a költségvetés tervezésekor kalkulált euró-árfolyam is jelentősen alacsonyabb a jelenleginél.

Olvasóink írták

  • 1. babar 2011. november 10. 13:23
    „7 éve tart -magyarország ellen a túlzott deficit eljárás! No azért ez nem semmi! Jövőre például közel 500 mrd Ft támogatás múlik rajta!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egymásra mutogatnak a West Balkán-ügyben: főszervező egyikük sem volt

Szerdán két vádlottnak kellett megjelennie a tárgyaláson, az egyikük a rendezvényen a szervezés egy részéért, a vendéglátásért, másikuk a biztonságért felelt. Tovább olvasom