Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

A kormány csökkenti az adminisztrációs terheket

A kormány szerdai ülésén három olyan döntést is hozott, melyek az élet különböző területein igyekeznek csökkenteni a lakosság adminisztrációs terheit - jelentette be csütörtökön Budai Bernadett kormányszóvivő.
A többi között a parkolási társaságoknak egy éven belül kellene elindítaniuk a parkolási pereket.

A kabinet első döntése szerint a vízórák mellékmérőinek törvényben előírt hatévenkénti hitelesítése során a szolgáltatóknak ezentúl kötelező lesz ingyen csere-vízórát biztosítaniuk. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis a hitelesítés idejére nincs egységes módszer a vízmennyiség mérésére, illetve ezért szinte minden szolgáltató pénzt kér.

A második változtatás szerint a gázkészülékek műszaki ellenőrzésénél mulasztás esetén már nem minden esetben a vevőnek kell bizonyítania a mulasztást, hanem annak, aki arra hivatkozik, így például kár esetén a biztosítónak, ezzel is könnyebb a vásárló helyzete.

Végül a kormány támogatja az alkotmányügyi bizottság javaslatát, amely úgy módosítaná a polgári perrendtartásról szóló törvényt, hogy megszüntetnék a parkolási bírságok miatt egy évnél régebben indított eljárásokat. Ha az Országgyűlés elfogadja ezt a módosítást és az életbe lép, akkor az vonatkozna a folyamatban lévő ügyekre is, vagyis többezer eljárást megszüntetne.

Olvasóink írták

  • 8. MrBeen 2008. május 31. 08:58
    „A törvényalkotás valahogyan nem ezt mutatja. Meg kell nézni, hogy milyen saláta törvényeket szavaznak meg. Hat év tetvészkedés után mondhatom, "nagy" eredmény!”
  • 7. Tabornok 2008. május 30. 10:46
    „Magyarországon, eddig minden adminisztráció egyszerűsítés, az adminisztráció növekedésével járt. A hivatalnokoknak fontos bizonyítani, hogy szükség van rájuk.
    Gondoljatok bele, hogy minek kell eredetiség vizsga a 10 évnél idősebb autókra? Egyáltalán minek ilyen vizsga azon kívül, hogy szívatják az embereket?
    Minek kell a lakcímkártya, a személyigazolvány, Tb. kártya, stb.. Egy kártyán sokminden elférne, mégsem rakják egybe, mert az túl egyszerű lenne.
    Az adóbevallás is lehetne olyan egyszerű, mint a németeknél. Akkor mindenki kitudná tölteni, akinek a vállalkozása nem nagy.
    A számítógépek korában többszörös a papírfelhasználásunk, mint elötte. Ez a magyar értelmiség szintje!
    Szép napot!”
  • 6. 4 2008. május 30. 07:00
    „Ne az adminisztrációs díjakat csökkentse, hanem kötelezze a parkolási társaságokat parkolók megépítésére, mert már lassan közlekedni sem lehet.”
  • 5. Feri 2008. május 29. 16:37
    „Ezek tényleg jó ötletek. A gond csak az, hogy ez csak a jéghegy csúcsa. 10 törvényből legalább 9 növeli az adminisztrációt, jó lenne az arányokat megfordítani.”
  • 4. homer 2008. május 29. 16:25
    „Ezeknek mennyi fölösleges idejük van??????????”
  • 3. Jenő 2008. május 29. 15:06
    „A lakosság adminisztrációs terheit???
    Jól hangzik, de mennyi lesz belőle teljesítve?

    A VÁLLALKOZÁSOK ADM TERHEIT KELL LEVENNI, DE NEM KICSIT!
    N A GY O N !!!!

    MERT ELVISELHETETLENÜL SOK VAN!!!
    30 ÉVES AZ ADMINISZTRÁCIÓ CSÖKKENTŐ PRODZSEKT ...CSAK KÖZBEN ELFELEJTHETTÉK...MERT AZ UTOLSÓ 15 ÉVBEN MINDEN ÉVBEN ÚJ KÖTELESSÉGEKKEL LEPNEK MEG BENNÜNKET.
    Mellesleg 30 éve 3-5 adminisztrátor esett 1 fő "fizikai" munkásra.
    Ma ugyan milyen lehet az arány??? Valószínűleg : ELKÉPESZTŐ!!!”
  • 2. colomano 2008. május 29. 14:43
    „A parkoláshoz egy példa:
    Szlovákiában a múlt év végétől tilos parkolási díjat szedni a városok közterületein. A szlovák alkotmánybíróság még évekkel ezelőtt határozott úgy, hogy alkotmányellenesnek hirdeti ki a parkolódíjak szedését minden olyan esetben, amikor nem nyújtanak érte ellenszolgáltatást - elsősorban a járművek őrzését.”
  • 1. Ez szép 2008. május 29. 14:37
    „Ez mind tök jó, VÉGRE!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Forgalomkorlátozás a Nemzeti Vágta miatt

A Nemzeti Vágta miatt a főváros több útján nem lehet majd parkolni, illetve forgalomkorlátozásra… Tovább olvasom