Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

A kormány dönthet hivatalos földrajzi nevekről

A Földrajzinév-bizottság helyett ezentúl a kormány dönt a hivatalos földrajzi nevekről, ha ehhez kiemelt közérdek fűződik - tartalmazza a Magyar Közlöny hétfői számában megjelent kormányrendelet.
A kormány módosította a 2007-es, a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló rendeletet.

A kedden hatályba lépő rendelet szerint továbbra is a Földrajzinév-bizottság dönt a hatáskörébe tartozó hivatalos földrajzi nevekről, de ha ahhoz kiemelt közérdek fűződik, akkor a döntés a kormány joga; ezt egyedi határozattal teszi meg.

A bizottság hatáskörébe tartozik az országos jelentőségű domborzat- és tájnév, a területnév, a természetvédelmi név, a víznév, az országos jelentőségű közlekedési és hírközlési név meghatározása.

A rendelet tartalmazza azt is, hogy a bizottság hivatalban lévő tagjainak megbízatása a rendelet hatályba lépésével egyidejűleg megszűnik, a vidékfejlesztési miniszter - aki mellett működik a testület - pedig 15 napon belül felkéri az érintett szervezeteket és személyeket az új tagok jelölésére.

Kikerül a rendeletből a "Ferihegyi repülőtérre" történő utalás.

Az Országgyűlés hétfői ülésén egy ellenzéki azonnali kérdésre Ángyán József vidékfejlesztési államtitkár azt mondta: azért mentettek fel két tisztviselőt földrajzi nevekről döntő bizottságból, mert a vidékfejlesztési miniszter által alapított bizottság minisztériumok által delegált tagjai nem kérték ki az őket delegáló tárcák véleményét.

Hozzátette: a tárcavezető emellett visszavonta a "felduzzasztott létszámú" földrajzinév-bizottság mandátumát, mivel a testület létszámának minimalizálását korábban a közigazgatási és igazságügyi tárca is kezdeményezte.

A parlament múlt szerdai ülésén - energetikai tárgyú törvények módosításával - döntött arról, hogy "Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér" lesz a Ferihegyi Repülőtér új neve.

Olvasóink írták

  • 10. bánki 2011. március 23. 01:57
    „A Földrajzinév-bizottság
    A földfelszín természetes, illetve ember alkotta alakulatainak, részleteinek (hegyek, vizek, szigetek, tengerek, falvak, városok, országok stb.) egységes elvek szerinti elnevezéséhez és név-használatához fontos társadalmi érdek fűződik. Annak ellenére, hogy e neveket elsősorban és legnagyobb számban a térképeken találjuk, használatuk megjelenik a mindennapi élet, az emberi kapcsolatok legkülönbözőbb területein.

    A térképi névhasználattal közvetlen kapcsolatban álló szakemberek részvételével 1963-ban létrehozott első földrajzinév-bizottság még szervezetileg is szorosan kötődött az akkori hazai földmérési és térképészeti főhatósághoz. A nyolcvanas évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy a földrajzi nevekben való döntés, illetve névhasználat a térképek előállításában és használatában érintett szakembereken túl a társadalmi, gazdasági és tudományos területek széles körét érinti. Ennek felismerésével és a jogszabályok megfelelő módosításával 1989-ben létrehozták a leginkább érdekelt szakterületek (térképészet, nyelvtudomány, oktatás, közlekedés, vízügy, természetvédelem, közigazgatás, nemzetiségek, külügy stb.) képviselőinek bevonásával - a térképészet kormányzati felügyeletét ellátó agrártárca által működtetett - Földrajzinév-bizottságot. Az azóta eltelt 18 év tapasztalatai, illetve jogfejlődése megérlelték az igényt egy olyan új jogszabály iránt, amely egységes rendszerben kezeli a magyarországi földrajzi nevek fogalomkörét, és szóhasználatában igazodik a hatályos normaszövegek kifejezéseihez.
    A 2008 elején hatályba lépett új rendelet, a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007. (XI. 14.) Korm. rendelet alapján a Földrajzinév-bizottság lényegében változatlan összetételben, továbbra is az FVM-ben működik.

    A bizottság vezetője: Dr. Dutkó András
    A bizottság FVM-tagja: Pokoly Béla

    Postacím:
    Földrajzinév-bizottság,
    Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
    1860 Budapest, Pf. 1.

    Egyéb elérhetőségek:
    Dutkó András: 200-2868; dutko@espolarte.com
    Pokoly Béla: 301-4144; pokolyb@fvm.hu”
  • 9. Mizujs 2011. március 22. 20:05
    „Hurrá!

    Végre valami fontos, eget rengető kérdéssel foglakozik a kormányunk!

    Követelem, hogy ezentúl azt is határozza meg, hogy mikor kelhetek fel, hol vásárolhatok, melyik utcán kell mennem a buszmegállóig!

    Hajrá Fidesz!! Éljetek sokáig!!

    A börtönben.”
  • 8. keiner 2011. március 22. 09:46
    „Módosítátta és egyböl kirugta azzokat, akik ellene voltak.
    http://nol.hu/archivum/20110322-liszt_ferenc_visszavag
    6. kalkutta, van hasonlóság, jól látod, csak nem saját vérseket ír, másokét ír át:
    http://www.fn.hu/belfold/20110317/cenzurazta_petofit_fidesz/”
  • 7. DMagóg 2011. március 22. 08:13
    „"A kormány dönthet hivatalos földrajzi nevekről"

    További álomásként, a magyar nyelv helyesírási szabályiról meg annak őrangyala, az álamfő dönt! Oszt´ Jó napot!”
  • 6. kalkutta 2011. március 21. 22:09
    „Néró császáron nem hasonló jelekkel kezdődött?”
  • 5. deszkás 2011. március 21. 21:28
    „Ez csak duma majd később kiderül miért is ez a cécó. Ennyire ráér kurmányunk? Hát érdekes. Esetleg addig kikevernének egy kg őzbarna szinű festéket?”
  • 4. szatyi 2011. március 21. 21:27
    „Egy létesítményt, (repülőteret) nem a tulajdonos joga elnevezni?”
  • 3. csafe 2011. március 21. 21:17
    „Lehet, hogy a volt Lenin krt Viktor király körút is lehet ? :-)
    A címfestők örülhetnek...”
  • 2. dodó 2011. március 21. 21:07
    „Nevetséges! Egy igazi zsebviktátorhoz méltó ötlet.”
  • 1. queenmargareth 2011. március 21. 20:58
    „mekkora gondok..........”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kulturális kormányzat közvetítőként segítené a Tűzraktér ügyét

A kulturális kormányzatnak nincsenek anyagi eszközei a Tűzraktér ügyének megoldására, de… Tovább olvasom