Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

A kormány fontosnak tartja a Malév működtetését

A magyar kormány olyan megoldást keres a Malév problémáinak megoldására, amely megfelel a magyar és az uniós jogszabályoknak, ebben a szellemben tárgyal a nemzeti légitársaság jelenlegi tulajdonosaival.
A Pénzügyminisztérium fontosnak tartja a Malév működési feltételeinek biztosítását - mondta Pichler Ferenc, a PM szóvivője az MTI kérdésére pénteken.

Pichler Ferenc az MTI-nek adott válaszában hangsúlyozta, hogy a jelenlegi válságban a nemzeti légitársaságok is nehéz helyzetben vannak. Hozzáfűzte: folynak a magyar és az orosz kormány képviselői között a tárgyalások, de többet "nem mondhatok". A szóvivő annyit tett hozzá: "...minden tekintetben a hatályos törvényeknek és az európai uniós szabályoknak megfelelően járunk el".

A szóvivő nem erősítette meg a Magyar Hírlap pénteki számában megjelent hírt, amely szerint a magyar és az orosz állam mintegy 150 millió euróval, mintegy 40 milliárd forinttal segítené ki a magyar nemzeti légitársaságot, aminek fejében a magyar állam tulajdont szerezne a Malévban.

Kamarás Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója az MTI-t korábban arról tájékoztatta, hogy a pénzügyminiszter határozatára felfüggesztették az orosz Vnyesekonombanknál a Malév privatizációjának kapcsán vállalt és még meglévő 32 millió euró garancia behajtását, amit a Malév tőkehelyzetének rendezéséről folyó magyar-orosz kormányközi tárgyalások indokoltak.

Az MNV 2009 májusában hívta le a még fennálló, összesen 32 millió euró bankgaranciát azt követően, hogy az orosz bank a Malév tartozásai fejében 2009 februárjában lekért négymillió eurót nem fizette meg.

A Vnyesekonombank a Malév 2007 elején történt eladásakor nyújtott bankgaranciát az akkori vevőnek, Borisz Abramovics orosz üzletember kisebbségi tulajdonában lévő AirBridge Zrt.-nek a privatizációs szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítésére. A garantőr bank azóta a Malév közvetett kisebbségi tulajdonosa lett, miután a Malév közel 100 százalékát birtokló AirBridge Zrt.-ben az orosz bank megvette az orosz üzletember 49 százaléknyi részvényét. A tulajdonosváltással - az akkori közlés szerint - a Malév stratégiai partnerévé vált az Aeroflot orosz légitársaság.

A Malév 2008-ban konszolidáltan 15,1 milliárd forint veszteséget könyvelt el, és a társaság első félévi adatokat még nem közölt.

Az első félévről egyelőre annyit közöltek, hogy a Malév 8 százalékkal növelte forgalmát a második negyedévben az előző év hasonló időszakához viszonyítva, annak ellenére, hogy az iparágban jelentősen visszaesett az utasforgalom. Az első negyedévben viszont 10 százalékkal esett vissza az utasszám, részben a Budapest Airport dolgozóinak sztrájkja miatt.

A második negyedévben a Malév átszálló utasainak száma 15 százalékkal emelkedett, és az utasforgalom alapján 3,2 százalékponttal 43,4 százalékra nőtt a magyar piaci részesedése. Ebben az időszakban a kapacitásokat mintegy 9 százalékkal bővítette a Malév. Javult a férőhely kihasználás, aminek átlaga a negyedév során elérte a 70 százalékot - mondta Karim Makhlouf, a Malév kereskedelmi vezérigazgató-helyettese július végén.

Bár az egész légiparban mérséklődtek a jegyárak, átlagosan 20 százalékkal 120 euróra, és ez alól a Malév sem kivétel, de a magyar légitársaság ellensúlyozni tudta ezt az utasforgalom növelésével - mondta.

A május végén jóváhagyott idei üzleti terv 6,3 milliárd forint üzemelési veszteséggel számol, szemben a 2008. évi 7,9 milliárd forinttal. A Malév a tavalyinál valamivel több, 3,1 milliós utasforgalommal, az előző évinél 2 százalékkal kevesebb, 51.779 járattal és a múlt évinél két százalékponttal magasabb, 65,6 százalékos férőhely kihasználással tervezte a 2009. évi üzleti évet. A kapacitásokat az idén az előző évhez képest öt százalékkal növelik - mondta Martin Gauss, a légitársaság vezérigazgatója korábban.

Az október végétől kezdődő téli menetrendben a Malév öt útvonalon szünetelteti a járatait, és több útvonalon ritkítja, míg másokban sűríti a járatok számát. A vezérigazgató akkor elmondta, hogy a kereskedelmi stratégiában tervezi a legnagyobb változtatásokat. Az üresen maradó, átlagosan 35 százaléknyi férőhelyre "fapados árakat" kínálnak és átalakítják az értékesítési struktúrát, duplájára emelik a marketing költségeket.

A gazdasági válság miatt a Malév, a légiiparban elterjedt módon, 18 Boeing 737-es repülőgépéből hármat a földön tart a téli menetrendtől, mert olcsóbb, mintha üzemeltetnék. Az öt Fokker 70-es repülőgépet szintén kivonják a forgalomból, végső megoldásként visszaadják a lízingcégnek, és kifizetik az ezzel járó többletköltséget. A flottához jelenleg három, regionális célokra alkalmas Q400-as turbópropelleres repülőgép tartozik, és hamarosan megérkezik a negyedik is. A vezérigazgató az MTI kérdésére azt is elárulta, hogy a lízingelt Boeing 737-es repülőgépek bérletét a korábbiaknál kedvezőbb kondíciókkal megújítják.

Olvasóink írták

  • 1. turulvedo 2009. augusztus 28. 21:22
    „Életet mentettek a gárdisták - +fotók
    2009-08-28 20:35 barikád.hu

    * Friss hírek
    * Kiemelt

    * Küldje el ismerősének!

    A Rongyos Gárdáról való megemlékezés után gárdistáinkat szokásos módon igazoltatni kezdték a rendőrök a Farkasréti temető bejáratával szemben.
    Eközben a közeli padról hirtelen leesett az ott ülő idősebb hajléktalan férfi, és többet nem mozdult.

    Három derék gárdista - egy lány és két fiú - azonnal a férfihoz ugrottak és elkezdték újjáéleszteni. A megdöbbent rendőrök földbe gyökerezett lábakkal nézték a jelenetet. Közben egyre többen gyűltek a helyszínre, az arcokon feszült várakozás és megdöbbenés ült. A csöndet csak a rendőrök szidalmazása szakította félbe időnként. Semmit sem csináltak, csak nézték, ahogyan a férfi a földre zuhan. Pedig elsősegélynyújtást elvileg mindeninek tudnia kell...

    Jó negyed óra múlva megérkezett a mentő. A mentősök elkeseredetten küzdöttek a férfi életéért, úgy nézett ki - hiába. Két, szintén hajléktalan barátja palackos borral és cigarettával a kezében aggódott érte. "Hozzátok vissza!" - ismételgette egyikük. "Az egyetlen barátom volt, akivel mindenben megértettük egymást" - mondogatta a másik.

    Az eszméletlen férfit többször defibrillálták, injekciózták, masszírozták a szívét, de a pulzusa nem indult be. Talán fél óra is beletelt, mire csodák csodájára megmozdult a férfi mellkasa. A tömeg tapssal jutalmazta a mentősök és a gárdisták munkáját. A megrendült, könnyes szemű hősöknek még néhány rendőr is gratulált. Tekintsünk büszkén ezekre a hétköznapi hősökre!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A melegfelvonulás betiltását kéri egy fideszes képviselő

Provokatív rendezvény helyett valódi társadalmi és szakmai párbeszédre lenne szükség? Tovább olvasom