Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

A kormány sokat tesz a szegénység leküzdéséért

A szegénységből csak munkával és tanulással lehet kitörni, ezért a kormány megalakulása óta több intézkedést hozott a munkaalapú gazdaság megteremtéséért.
A munkahelyvédelmi akciótervet, a szociális földmunkaprogramot és a hátrányos helyzetű tanulók számára elérhető ösztöndíjprogramokat emelte ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a kormánynak a szegénység leküzdéséért és megelőzéséért tett intézkedései közül.

A szegénység elleni küzdelem világnapja alkalmából a tárca sajtóosztálya az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében felsorolta az eddigi intézkedéseket.

A dokumentumban azt írták: a szegénységből csak munkával és tanulással lehet kitörni, ezért a kormány megalakulása óta több intézkedést hozott a munkaalapú gazdaság megteremtéséért. A kabinet munkahelyvédelmi akciótervvel támogatja az 55 év felettiek munkahelyének megtartását, a fiatalok munkába állását és a gyermeket nevelő édesanyák visszatérését a munka világába.

A közleményben az intézkedések közül kiemelték a 200 ezer embernek megélhetést nyújtó közmunkaprogramot is, illetve a kibővített, hátrányos helyzetű családok megsegítését és a szegényebb régiók felzárkóztatását segítő szociális földprogramot.

Kitértek arra, hogy ezer roma nő kaphat szakképzést, majd munkát a szociális ellátórendszerben, annak az 1,4 milliárd forintos pályázatnak köszönhetően, amelyre szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmények pályázhatnak.

Több program segíti a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkózását, köztük a 11,5 milliárd forintos Tanoda és Második esély program vagy a csaknem 80 millió forintos, felsőoktatási Útravaló ösztöndíjprogram. Összesen 1,89 milliárd forintra pályázhatnak a hátrányos helyzetű - köztük roma - tanulók a 2012/2013. tanévben az Útravaló-Magyarországi Cigányokért Közalapítvány (Macika) ösztöndíjprogram Út a középiskolába és Út az érettségihez alprogramjaiban.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy ebben az évben a Vidékfejlesztési Minisztérium 1,2 milliárd forinttal támogatja az iskolatejprogramot, amelyben 200 ezer óvodás, általános iskolás, valamint szak- és középiskolai tanuló vesz részt, és ehhez már 1,6 milliárd forintos iskolai gyümölcsprogram is társul.

A közleményben megemlítették a tavaly indított tanyafejlesztési programot, amelynek keretében idén 1,5 milliárd forintra lehetett pályázni rossz állapotú utak felújításához, a tanyasi áruk piacra jutásának segítéséhez, az állatállomány bővítéséhez, vetőmag és gyümölcsfa beszerzéséhez.

A tárca felidézte a devizahitelesek segítéséhez indított otthonvédelmi akciótervet, ebben a kormány árfolyamrögzítéssel, kamattámogatással, továbbá a Nemzeti Eszközkezelő létrehozásával akadályozta meg, hogy családok tízezrei kerüljenek utcára.

Hozzátették: a hajléktalan emberek ellátására átmeneti szállásokon és rehabilitációs intézményeken, otthonokon, nappali ellátást nyújtó intézményeken, valamint önkormányzati intézményeken, egyházi és civil szervezeteken keresztül a kormány 2012-ben több mint 8,2 milliárd forintot fordít.

Az összefoglaló szerint a legrászorultabbakat a karitatív szervezetek segítségével évente több mint 700 millió forinttal támogatja a kabinet. Továbbá a kormány éves szinten több mint 222 milliárd forintot fordít rászorultsági alapon a legalacsonyabb jövedelműek megsegítésére és több mint 980 milliárd forintot juttat elsősorban a gyermeket nevelő családoknak, a megváltozott munkaképességűeknek és fogyatékossággal élőknek.

A közleményben kitértek a regenerációt biztosító intézkedésekre is: az Erzsébet-programon keresztül elérhető szociális üdültetésnek és táboroknak köszönhetően több mint 100 ezer felnőtt és több mint 14 ezer gyermek pihenhetett kedvezményesen az idén.

Olvasóink írták

  • 6. balihoho 2012. október 18. 07:22
    „A közmunka béréből aligha lehet kijutni a mély szegénységből, ekkora barom hazugságot, már régen olvastam! Ennél többet megjegyezni felesleges, mert akik benne vannak, tudják miről van szó! Nem beszélve arról, hogy a segélyplafonnal is, akarata ellenére, a kormány a mély szegénységet konzerválja.”
  • 5. le-gott 2012. október 17. 17:44
    „Ezt az önfényezést már az erre szánt 200 Millából csengetik ki ?”
  • 4. klj-54 2012. október 17. 17:20
    „Tanulni?
    Minek?
    A sok szöveg ellenére egy mérnök nem lelt melót magának, erre berágott és családi kölcsönnel elment németbe:(
    No ő már nem jön haza az biztos.”
  • 3. waterbear 2012. október 17. 16:50
    „A közmunka csak lópikula... lehet virágot locsolni, vagy szemetet szedni 53000Ft-ért.... na ebből élj meg Magyar!

    Éljen Orbán!!! - még tíz percig!”
  • 2. grafika88 2012. október 17. 16:09
    „Nem olvastam el a cikket..csak a címét.
    Orbán és bandája MÉLY NYOMORBA taszította az országot ! 1,5 millió mélyszegénységben élőt ír--de ez már a 3 millió is megvan ! Közmunka ---NEM MUNKA !!!!! lassan az 1 millió munkanélküli országa leszünk !!
    Hány új munkahelyet hoztak létre ??? CSAK fideszes bandatagoknak , jó zsíros állásokat: járási hív. v. kormányablak , v. Parlamenti Házőrség ?? Egisz + 30 fő, gyógyszerkutató + 30 fő
    Bezár : húsüzem - 200, papírgyár - 450fő, Nokia - 2000 fő, közalk- - 20 000fő ???????
    MIRŐL beszél ez a barom -állat ??? Hazugság minden szavuk !!!!
    a németek csak így emlegetik : " 19.sz.i rablóbanda,a betyárt orbán v. hívják ! "
    "az egykori betyárok teheneket loptak csak,
    orbán és fidesz kompániája egy egész országot nyúlt le ! " ........WDR. rádió .”
  • 1. le-gott 2012. október 17. 14:28
    „Háát igen . Ha így folytatják , akkor a szegénységstátusz is elérhetetlen álom lesz az ország jelentős rétegének. Pont.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghallgatásokkal folytatta a Malév-vizsgáló bizottság

Vági Márton, az ÁPV Zrt. volt vezérigazgatója és Somkuti István, az ÁPV Zrt. egykori… Tovább olvasom