Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

A kormányváltás érdekében tettem

Szabó Miklós, az MDF megyei elnöke – aki az első fordulóban visszalépett Pap János javára – lapunk hasábjain keresztül is gratulált a győztesnek, majd hozzátette: reméli, hogy ha már a szocialisták hirdetéseikbe beemelték az MDF „Tiszta kezek” programját, akkor azt most is kötelező érvényűnek érzik.

– Hogyan értékeli a második forduló eredményét?
– Sajnálom, hogy nem lett egy jobb kormánya Magyarországnak. Hozzátenném: ez nem az MDF-en múlt.
– Visszalépése ellenére Mosonmagyaróváron most a szocialista jelölt győzött. Jó döntésnek érzi, hogy nem indult a második fordulóban?
– A kormányváltás érdekében meg kellett tennem ezt a lépést. Mosonmagyaróváron valószínűleg csak harmadik lettem volna: az első körben szerzett nyolc százalék feletti eredményből két hét alatt nem tudtam volna 51 százalékot elérni. Azt egyelőre nem lehet megjósolni, hogy az első körben rám szavazók közül hányan szavaztak tegnap Pap Jánosra.
– Mit szól a győri MDF-es, Szabó János utolsó pillanatban történt visszalépéséhez?
– Ez a saját döntése volt, pénteken nekem még azt mondta, elindul a megmérettetésen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lomtalanítás

Dunasziget. A községben holnap reggel 7 órától lomtalanítás lesz. A szervezők arra kérik a lakókat,… Tovább olvasom