Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

A kormányzó pártokat csak a hatalom érdekli?

A kormányzó pártokat csak a hatalom érdekli, a vasárnapi európai parlamenti választási vereség óta sem hajlandók figyelmbe venni a választók akaratát - mondta pénteki sajtótájékoztatóján a Fidesz elnöki stábjának vezetője.
Szijjártó Péter szerint értelmetlenek a kormány megszorító intézkedései. Az ellenzéki párt szombati kongresszusán várhatóan határozatban is megerősítik a kormánnyal szembeni korábbi követeléseiket.

Szijjártó Péter szerint nem kormányoznak, hanem a hatalmon maradásért küzdenek a kormányzó pártok. Az ellenzéki politikus felháborítónak nevezte, amit a szocialisták tesznek a szociális ügyekben. A Fidesz elnöki stábjának vezetője úgy fogalmazott: nem megoldás, ha egy befőttesüveget körbehordoznak. Szijjártó Péter ezzel arra a szocialista elképzelésre utalt, amelyben azt kérik a vállalkozóktól, a pénzintézetektől és a politikusoktól, hogy erejükhöz mérten segítsék a szolidáris csomag krízisalapjának feltöltését.

A politikus megerősítette, hogy kormányra kerülésük esetén azonnal eltörlik az ingatlanadót, ezért a szocialisták felelőssége, ha elkezdik azt szedni. Az ellenzéki képviselő szerint a legújabb gazdasági adatok - például a növekvő infláció és a vártnál nagyobb gazdasági visszaesés - ismeretében értelmetlenek voltak a kormány megszorító intézkedései.

Olvasóink írták

  • 18. Tornádó 2009. június 14. 00:10
    „Meee van áám itt kultúúúúra!”
  • 17. bo 2009. június 13. 11:26
    „Most néztem meg közelebbről a karikatúrát!:-)))))) Vörös nyakkendő, Lenin képpel a falon!:-))))) Azért ha narancsszínű lenne a fal és narancsos kosár lenne az asztalon, a szöveg ugyan úgy megállná a helyét!:-))))”
  • 16. bo 2009. június 13. 11:21
    „15. Csak az utolsó mondatodra: ha megszűnik a sógor, koma, jóbarát rendszer, azaz soha. Sajnos. Soha nem fognak egy irányba evezni, pedig a hajó csak akkor haladhat előre, így meg csak forog körbe-körbe. Az a csoda, hogy még nem sülyedt el teljesen.

    Már az utasok (sokszor rokonok) is egymást szidják az evezősök miatt!”
  • 15. török 2009. június 13. 09:54
    „13. Én már régóta várom Mo-on, hogy az ellenzék szerepe végre helyreálljon, és a konstruktivitás legyen előtérben. Mit érünk azzal, ha a szaros MSZP után kapunk egy olyan pártot, aminek nincs programja, terve, ötlete semmire? De, mégis, egy van nekik: mindent eltörölni, amit az előző kormány csinál, még akkor is, ha amúgy ez káros, csak azért, hogy széles mellel elmondhassák: ők segítik az embereket. Tényleg csak a black PR megy a parlamentben is, az önkormányzatoknál is, a sajtótájékoztatókon is. Erre a "legszebb" példa a szegedi önkormányzat, ahol az ellenzéknek egy a célja: Botka bírálása és fúrása, azzal nem foglalkoznak, hogy milyen jó, hogy ennyi pályázati támogatást szerzett Szegednek, és inkább segítenék, hogy még többet kapjunk. Nevetséges az egész.

    Mikor nőnek már végre fel a magyar politikusok? Mikor lesz már végre érett a magyar politika, amikor a közös ügy mindennél fontosabb, felülbírálja a hatalomvágyat, a gyűlöletet és az önzést?”
  • 14. Logaritmus 2009. június 13. 09:25
    „"..a vasárnapi európai parlamenti választási vereség óta sem hajlandók figyelmbe venni a választók akaratát.."

    Micsoda butaság és félrevezetés már megint. Az EU parlamenti választást megnyerte a Fidesz, és az eddigi 12 helyett 14 főt küldhet Brüsszelbe. Ez volt a választás témája és ez volt a tétje is.”
  • 13. floridaimagyar 2009. június 13. 06:04
    „Mar regota elek USA-ban, voltam kicsit Kanadaban es UK-ban is, de el kell hogy mondjam hogy a palmat hogy mas partokat hogyan kell pocskondirozni konnyeden a magyar partok viszik el. Azt a szot hogy PR (propaganda - egy termek vagy elv ismertte terjesztese) nem ismerik, de azt hogy Black PR (elonyre tenni masok befeketitese altal) abban nagymesterek. MInden part hatalomra tor, de ezt lehetne becsuletesen is csinalni - mutassak be hogy mit produkaltak hol ertek el jo valtozast, mik a statisztikaik, mire kepesek, mennyire beszamithatoak - aztan beszelhetunk...”
  • 12. madeinhungária 2009. június 12. 23:10
    „Alibaba!

    Pontosan, ahogy ez a demokráciákban ez megszokott!”
  • 11. alibaba 2009. június 12. 22:42
    „Az ellenzéknek, pedig ez az álma, hogy hatalomra kerüljön”
  • 10. smalltown 2009. június 12. 22:00
    „A kormányzó pártokat csak a hatalom érdekli,

    es a fityeszt mi a radai??? Alszent, szemforgato tetu banda!”
  • 9. flexsnake 2009. június 12. 21:20
    „bármikor eladom 10forintáért az egész házad és felsózom a helyét. még a szavak jelentésével sem vagy tisztában de a helyesírással egyenesen hadilábon állsz. Ami egyet jelent: lejáratod a magyar nyelvet. Ami nem gond ha mondjuk egy szlovák vagy aki valakitől hallott pár szót és emlegeti.... akkor a szomorú mikor el akarod hitetni hogy magyar vagy de sohasem voltál :) Nincs otthonod, ezt szokták mondani nekik.”
  • 8. flexsnake 2009. június 12. 21:17
    „Mikor két főnököm engem kezdett szopatni mert egymással akartak kibaszni én megszopattam mind a kettőt, most szopathatják egymást.
    Azért ilyen a politika mert látszólag itt hatalmas ellenségeskedések mennek. De sajnos elég sokszor tapasztalom hogy még ebédelni is együtt mennek át a büfébe... vigyorognak egymás viccein majd egy óra múlva már anyázzák egymást a kamerának. Hát ki akar itt bárkit is felelősségre vonni? Ugyanmár.... lári-fári...”
  • 7. hazaipalya 2009. június 12. 21:10
    „<moderálva>”
  • 6. Mizujs 2009. június 12. 20:51
    „"A kormányzó pártokat csak a hatalom érdekli?"

    Tévedés!!!!!

    Mindenkit, aki a hatalomhoz egy kicsit is a közelebb kerül!

    A nemkormányzó pártok éppen úgy csorgatják a nyálukat, mint a kormányzók! Sose, semmiben nem értenek egyet! Csak abban, hogy nem kell számla a költségtérítésről, nem kell 200 fős parlament, nem kell ellenőrizni őket!!

    Az egyik 19, a másik egy híján 20.

    Itt tartunk. Szomorú.

    De félő, hogy lesz rosszabb is!!!”
  • 5. achilleus 2009. június 12. 19:36
    „Ez egy MAI Hír, de egy-két év múlva ilyenekkel lesz tele a sajtó. - Ettől félnek!
    ,,Kinyírni Verest" Az ügyvéd /Helmeczy/ a bíróság előtt elmondta: Veresék azt kérték tőle, hogy ,,látszólag" kössön üzletet a dílerrel és azt is tudja meg, mikor lesz az akció napja, amikor a drogot becsempészik a riporterek autójába. Helmeczy szerint nem véletlen, hogy nem találták meg a bukott pénzügyminiszter feljelentését, és hogy Draskovics Tibor igazságügyi miniszter sem árulta el, hová érkezett a beadvány. Az ügyvéd szerint ,,úgy tűnik, hogy Gyurcsány úr köreinek, Draskovicsnak", ,,nagyon kapóra jött volna, hogy Verest kinyírják". A per szeptemberben folytatódik."”
  • 4. balazs88 2009. június 12. 17:40
    „Mondani is fogják xene nyugi.”
  • 3. dodó 2009. június 12. 17:39
    „"A kormányzó pártokat csak a hatalom érdekli?"

    Tisztelt Főszerkesztő Úr!
    Kérem, figyeljenek jobban! Az írásjelek nagyon fontosak!
    Fölcserélték a felkiáltójelet(!) a kérdőjellel(?).”
  • 2. xene@freemail.hu 2009. június 12. 17:34
    „Bár nekünk ez tényleg nem jó, de minél tovább vannak kormányom ezek, annál nagyobb vereségbe fognak beleszaladni. A végén még a Jobbik is megelőzi a MSZP-t. Mondjuk Viktorral sem lesz egy leányálom...de hát ő legalább mondhatja azt, hogy 8 évig előtte rendesen elk*rtak mindent.”
  • 1. achilleus 2009. június 12. 17:34
    „Jó a karikatúra!! ;-) ;-)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Robbanás egy biztonságtechnikai cégnél

Egy ember megsérült, amikor robbanás történt pénteken délután Budapesten, egy biztonságtechnikai… Tovább olvasom