Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 21°C Még több cikk.

A korrupcióról kérdezi a kormányt az LMP

Az ellenzéki párt szerint a közbeszerzések területe továbbra is a korrupció melegágya.
Az LMP szerint a közbeszerzések területe továbbra is a korrupció melegágya, ezért az ellenzéki párt írásbeli kérdéseiben azt tudakolja a kormánytól, "meddig támogatja még a korrupciót a közbeszerzések során", és miért nem teljesülnek a kabinet korrupciómegelőzési programjában foglalt vállalások.

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert arra figyelmezteti az LMP, hogy a Transparency International legfrissebb nemzetközi felméréséből az a következtetés vonható le, miszerint soha nem volt olyan rossz a korrupciós helyzet Magyarországon, mint jelenleg - írta az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében Schiffer András frakcióvezető és Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes.

A politikusok szerint a korrupció melegágya továbbra is a közbeszerzési szféra, amit azzal példáznak, hogy tavaly a beszerzések mintegy harmadánál csak egyetlen ajánlat érkezett, így verseny nélkül hirdettek győztest, ráadásul az előző évben - annak ellenére, hogy 2010-hez képest nőtt a megállapított jogsértések száma - csak harmadannyi bírságot szabott ki a Közbeszerzési Döntőbizottság, mint a korábbi években.

Kérdéssel fordultak Navracsics Tibor miniszterelnök-helyetteshez, közigazgatási és igazságügyi miniszterhez is, akinek azt írták, hogy a korrupció elleni intézkedésekről szóló kormányhatározatban vállalt feladatok egyike sem teljesült a megadott határidőkig, még a végrehajtásra létrehozott munkacsoportok működése is akadozik.

Schiffer András és Karácsony Gergely egyebek mellett a kiszabott közbeszerzési bírságok jelentős csökkentésének miértjére vár választ.

Olvasóink írták

  • 2. Lacimaci 2012. december 30. 06:34
    „Nemhiszem, hogy egy tradicionlisan evtizedeken vagy evszazadokon keresztul korrupt tarsadalom kulso segitseg nelkul kepes a korrupciot felszamolni hiszen senkisem tudja az ott elok kozul mi szamit korrupcionak a mindennepi eletukben es nem is tudjak elkepzelni, hogy hogyan lehetne azt elerni es erdemes -e egyalltalan ,mert ugy is gondolhatjak jol johet az meg ha nekem kell valakit lefizetni stb. Ez nem part kerdes hanem erkolcs es az erkolcs fogalma nagyon (demokracia fogalma szinten) elfelejtett tema a kozeletben. A legkevesbe korrupt orszagokbol kellene intezkedesi jogkorrel elletott szakertoket megbizni a munkaval ha komolyan szeretnenk ezt vegrehajtani nemcsak a szank jarna.”
  • 1. papika56 2012. december 29. 12:20
    „Fantom némethné...miről tud ? ő egy O. semmilyen végzettsége nincs! kinek..a kije ,hogy ilyen pozicióba tették? ő egy báb !
    Korrupció !
    Vizsgálták és a 42 országból --Magyo. DOBOGÓS !!!! 39. vagyunk, Venezuela, és Mexikó után !
    Ma itthon ..mindent a fidesz közeli haver..sógor--koma visz ! simicska, pl. állami megrendelések 85 % ő kapja, v. képviselők..szővivő cégei milliárdos megrendeléseket kapnak ! v. állami földek : csak fidesznyik kap !...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Molnár Csaba vezeti a DK-delegációt az első ellenzéki egyeztetésen

Január 2-án kezdődnek a tárgyalások az ellenzéki szervezetek között a jogállamiság, az… Tovább olvasom