Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C

A következő 4 évben kell otthonossá tenni az életünket

Orbán Viktor az elmúlt éveket ahhoz hasonlította, mint amikor átépítjük a házunkat.
Orbán Viktor szerint az elmúlt négy év olyan volt, mintha átépítettük volna a házunkat, miközben benne éltünk, a következő négy esztendő feladata pedig már az, hogy "az átépített házat belakjuk, otthonossá tegyük a magunk számára".

A miniszterelnök a Demokrata című hetilapnak adott, szerdán megjelent interjúban azt mondta, "a választáson azt kell megmutatnunk, hogy képesek vagyunk egységesen és bátran kiállni valami mellett, amiben hiszünk".
Orbán Viktor úgy értékeli, az idei évnek - a választásokon kívül - két nagy küzdelme lesz: a rezsiharc és a földcsata.

Azt mondta, előbbit eddig "jól vívtuk meg", de októberben dől el, meg tudják-e védeni a nemzetállamok azon jogukat, hogy az energiaárak szabályozása saját hatáskörben maradjon. A földtörvény - magyarázta - úgy született meg, hogy tanulmányozták azon országokat, amelyeknek sikerült megvédeni földjüket. Bár jogilag a magyar földtörvény jó jogszabály, az unió beazonosította azt a három-négy pontot, amit támadni kíván - mondta a kormányfő, hozzátéve: felkészültek arra, hogy ha beindulnak a nyílt támadások, helytálljanak a küzdelemben.

Orbán Viktor az interjúban arról is beszélt, hogy bizonyos intézkedések tartósan részesei maradnak az életünknek. Ilyen például, hogy a pénztőkének nagyobb szerepet kell vállalnia a közterhekből vagy hogy a megélhetés költségeit az emberek zsebében lévő pénzhez igazítják - ez a rezsicsökkentés. A családpolitikai intézkedések is tartósan megmaradhatnak, sőt bővülhetnek is - jelezte.

Orbán Viktor kiállt amellett, hogy legyenek olyan ügyek a magyar politikában, amelyeket az egymással rivalizáló erők nem kérdőjeleznek meg, például a népesedéspolitika vagy a határon túli magyarok ügye.

A miniszterelnök szerint a paksi bővítést ellenző szocialisták április 6. után megváltoztatják az ügyben most hangoztatott véleményüket, amely mögött kampánymegfontolások vannak: megpróbáltak találni egy olyan témát, amelynek támogatottsága meghaladja a pártjukét.

Oroszországról szólva Orbán Viktor kifejtette, Európa nem tud megbirkózni azzal a ténnyel, hogy Oroszországot nem úgy szervezik, vezetik, ahogy ezt az európai demokráciákban megszokták. Az európai ember első számú értéke a szabadság, Oroszországban azonban ezt mindig megelőzi majd az a feladat, hogyan lehet egyben tartani a hatalmas méretű országot. Ezt vagy tudomásul vesszük, és a nemzetközi jog szellemében próbáljuk kapcsolatainkat jól kezelni, vagy pedig folyamatosan kioktatunk, elveszítve az együttműködés lehetőségét - fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor a Seuso-kincsek hazahozatalának ügyét a megerősödő, a saját jussát kikövetelő, a saját jogaiért kiálló Magyarország szimbólumaként értékelte a Demokratának adott interjúban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar férfi teperte le a koszovói gépeltérítőt

A felbőszült férfi pengével támadt a személyzetre, a Lufhansa München-Budapest járata pedig… Tovább olvasom