Délmagyar logó

2018. 11. 21. szerda - Olivér 3°C | 8°C Még több cikk.

A közérdekű adatok nyilvánosságára is oda kell figyelni

Az új adatvédelmi biztos azt ígéri, hogy nemcsak a személyes adatok védelmére, hanem a közérdekű adatok nyilvánosságára is odafigyel majd.
Jóri András erről a Magyar Televízió Az Este című műsorában beszélt hétfőn, ahol ombudsmanként az első interjúját adta. Elmondta azt is, hogy a nemrég kirobbant megfigyelési ügyben valószínűleg az adatvédelmi biztos is vizsgálódhat majd.

Jóri András azt tervezi, hogy nagyobb hangsúlyt helyez majd az információszabadságra, az adatok nyilvánosságára. Az 1992-ben életbe lépett adatvédelmi törvény egy kombinált jogszabály ugyanis, amely nemcsak a magánjellegű adatok védelméről, hanem a közérdekű adatok nyilvánosságáról is szól. Az adatvédelmi biztos ennek alapján nemcsak védi az adatokat, hanem az állami adatok nyilvánosságáért is fel kell lépnie - mondta.

A törvény korábban korszerű volt ugyan, de a magyar adatvédelem mellett kissé "elment a világ", új technológiákat vezettek be, így jobb oda kell figyelni például az informatikai adatvédelemre. Az internetes keresőprogramokon keresztül például sok személyes adatot adnak ki a felhasználók, amelyek veszélyt jelenthetnek a személyes szférára is, az adatok könnyen illetéktelenek kezébe kerülhetnek - vetette fel Jóri András, akinek a jogi mellett egyébként rendszerinformatikus végzettsége is van.

Az új adatvédelmi biztos szerint hivatalában nagyobb apparátusra nem lesz szüksége, átszervezéseket azonban biztosan végrehajt majd.

Jóri András a műsorban elmondta: a szeptemberben kirobbant lehallgatási botránynak adatvédelmi vonatkozása is lehet. Nemcsak államtitkokról van szó ugyanis, hanem államtitoknak minősített vagy nem minősített személyes adatokról is, így az adatvédelmi biztosnak van vizsgálati kompetenciája van ebben az ügyben - fogalmazott.

Jóri András 2001 óta ügyvédként praktizált, szakterülete az adatvédelmi, az informatikai, a gazdasági és a társasági jog. 1997 és 2000 között az adatvédelmi biztos mellett dolgozott szakértőként.

Az előző ombudsman, Péterfalvi Attila megbízatása tavaly év végén járt le, azóta betöltetlen volt ez a poszt. Az út adatvédelmi biztost ötödik nekifutásra választotta meg hétfőn a parlament, Sólyom László köztársasági elnök korábbi jelöltjeinek nem szavaztak kell bizalmat ugyanis a képviselők.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

BKV-busszal karambolozott egy autó Zuglóban

BKV-busszal ütközött egy autó hétfő este 22 óra után Budapest XIV. kerületében, a Rákospatak utca és… Tovább olvasom