Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

A közigazgatás várja a nyelveket beszélő fiatal munkavállalókat

A piaci szektorban folytatott tevékenységnél magasabb rendűnek nevezte a közigazgatási pályát Navracsics Tibor.
A közigazgatási pálya a piacképes tudással rendelkező, nyelveket beszélő, külföldi tapasztalatot szerzett fiatalok számára is versenyképes lehet – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Program 2012 pénteki, ünnepélyes záró rendezvényén, az Országházban.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter értékszempontból a piaci szektorban folytatott tevékenységnél magasabb rendűnek nevezte a közigazgatási pályát, amelyben a közérdekért, a közjóért tevékenykednek az emberek, nem csupán saját hasznukat, érdekeiket követik.

Közölte: 2010-ben a hivatalba lépő kormány az állam újjászületésének elindításában határozta meg fő célját. A középtávon, 5-7 év alatt megvalósítható célkitűzés részeként az új intézményrendszer mintegy három év alatt már kiépült, a közigazgatás személyzetének és kultúrájának megújítása azonban ennél hosszabb feladat - fűzte hozzá.

Navracsics Tibor - aki a közigazgatási ösztöndíjprogram második évfolyamát búcsúztatta - hangsúlyozta, a kormány 2010-ben azért hirdette meg ezt a programját, hogy megfelelő képzettségű fiatalokat toborozzon a közigazgatás számára.

Bíró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közigazgatási államtitkára a közigazgatásban véghez vitt változásokról szólva közölte: a héten egyszerűbb és következetesebb teljesítményértékelési módról hozott rendeletet a kormány. Beszámolt arról is, hogy a járási hivatalok létrehozásával és a kormányablakok folyamatos megnyitásával végéhez közeledik az intézményi átalakítás.
Az államtitkár a személyi megújulással kapcsolatban szintén hangsúlyosan szólt az ösztöndíjprogramról, amely már a harmadik évébe lépett.

Hidas János, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal elnöke elmondta, hogy a programra mintegy 640-en jelentkeztek, közülük 148-an teljesítették azt. A résztvevők nyolc hónapot a hazai központi közigazgatásban töltöttek, majd két hónapra egy európai uniós ország központi közigazgatási intézményéhez kerültek gyakorlatra. A legtöbben, 31-en Németországban szereztek tapasztalatot.

Olvasóink írták

  • 2. DMagóg 2013. január 25. 16:20
    „"A közigazgatás várja a nyelveket beszélő fiatal munkavállalókat"

    Én "csak" magyarul szeretnék szót érteni velük, de azt nagyon! Elképzelhető?”
  • 1. dendri 2013. január 25. 15:14
    „Versenyképes?
    Én 10 évvel ezelőtt a diplomámnak megfelelő melót kaptam a közigazgatásban, és akkor még valóban versenyképes volt a fizetés is, a feladatoknak megfelelően. Eltelt 10 év, és el kell mondanom, hogy 5-6 éve nem kaptam fizetésemelést, eközben volt cirka 20% infláció! A 3 évenkénti közelező 5%os alapbér-emelkedésemet levonták a mozgó bérből, szóval azt sem kaptam meg. Másfél éve elvették a cafetériát (havi 10ezer minusz megint), és az adóváltozások miatt 10ezerrel csökkent volna a nettóm, ezt az egyet kompenzálták csak. Ez sem épült be a bérembe, akármikor elvehetik!

    Ennyit a versenyképességről. Vastagon az országos átlagkereset alatt kapok fizut, diplomásként. Gyakorlatilag már csak az utolsó pöccintésre várok, és lelépek nemcsak a munkahelyemről, de az országból is.

    Navracsics Tibor, Bíró Marcell és Hidas János fizetése bizonyára versenyképes, azokat is mi termeljük meg. Csak azt nem tudom ki fog a közigazgatásban dolgozni, mert 45-50 éves kor alatt nem sok kollégám van. Van még néhány pályakezdő, aki ugródeszkának használja a közigazgatást (megszerezni a bűvös 3-5 év szakmai tapasztalatot), aztán lelép. 10 év múlva gyakorlatilag az egész közigazgatás átmenet nélkül össze fog omlani, szakember és tapasztalat nélkül hagyva a rendszert, ha nem veszik észre hogy lassan a közigazgatás fele a szakmai bérminimumot kapja meg. Netto 90-110 közötti fizukkal, kiegészítés nélkül nem sokáig marad meg senki diplomás rabszolgának.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jogerősen enyhítették a baki gyilkos büntetését

Jogerősen 17-ről 15 évre enyhítette a Pécsi Ítélőtábla pénteken annak a férfinak a… Tovább olvasom