Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

A különadót 224 politikusnak kell megfizetnie

Összesen 224 politikusnak kell 98 százalékos különadót fizetnie a 2010-ben kapott végkielégítése után.
Ez az összeg összesen hozzávetőleg összesen 75 millió forintot jelent, melyet július 31-i időpontig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közlése szerint.

A Népszabadság keddi számában megjelent írásában a NAV adatai alapján közli, hogy a 224 politikusnak – volt országgyűlési képviselőknek, alpolgármestereknek és európai parlamenti képviselőknek - összesen 153,2 millió forintot fizettek ki, de az ebből előre levont adó- és társadalombiztosítási járulék miatt az összeg felére lehet különadó-bevételként számítani.

A lap felidézi: "az Országgyűlés május közepén a parlamenti képviselőkre, a polgármesterekre, az alpolgármesterekre, az EP-képviselőkre és a megyei közgyűlési elnökökre is kiterjesztette a különadó-fizetési kötelezettséget, miután lapunk megírta, hogy a parlamenti hivatal és az adóhatóság is úgy értelmezte az idevonatkozó törvényt, hogy az nem vonatkozik a honatyákra, mert nekik speciális a munkaviszonyuk, nem foglalkoztatottak és nem állnak munkavégzésre irányuló jogviszonyban sem."

Az adóhatóság tájékoztatása szerint a parlament hivatala 168 képviselő esetében jelezte, hogy különadót kell fizetnie. Az előző ciklus végén a képviselői átlagfizetés 400 ezer forint volt, így a távozók átlagosan két és fél millió forint végkielégítést kaptak.

A Népszabadság információja szerint kilencvenöt százalékuk MSZP-s, SZDSZ-es és MDF-es politikus, Fideszes csak elvétve akad köztük. A fizetési kötelezettség a jórészt a távozó MSZP-s polgármestereket, alpolgármestereket érint.

A tavalyi kötelezettség alapján a várt bevétel kétharmada folyt be a 98 százalékos "büntetőadóból" – olvasható a Népszabadságban az adóhatóság tájékoztatása. Az állami szférából tavaly elbocsátott 893 vezető és alkalmazott jelezte a május 20-ig esedékes személyijövedelemadó-bevallásában, hogy nekik különadót kell fizetniük.

A 2,1 milliárd forintos befizetési kötelezettségből eddig csak 1,3 milliárd érkezett meg a NAV-hoz, a hatóság szerint a két összeg különbözete feltehetően a folyamatban lévő – az adó elengedésére, mérséklésére, fizetési halasztásra és részletfizetésre irányuló – méltányossági eljárásokból eredhet.

A lap közlése szerint "a 2011-ben elbocsátott vezetők és munkavállalók esetében a már a munkáltató által a kirúgáskor levont 98 százalékos különadóból május végéig több mint 1,1 milliárd forint folyt be az adóhatóság számlájára".

Olvasóink írták

  • 4. bambinaXX 2011. július 26. 20:03
    „én azt nem értem, hogy 4évre választjuk őket- tehát határozott időre: akkor miért jár a végkielégítés?!
    nem az kap, akit idő előtt elbocsátanak?”
  • 3. Együgyű 2011. július 26. 18:52
    „Az Országgyűlés május közepén a parlamenti képviselőkre, a polgármesterekre, az alpolgármesterekre, az EP-képviselőkre és a megyei közgyűlési elnökökre is kiterjesztette a különadó-fizetési kötelezettséget. Ugye a legfőbb muftikra nem vonatkozik? (A parlamenti hivatal és az adóhatóság is úgy értelmezte az idevonatkozó törvényt, hogy az nem vonatkozik a honatyákra, mert nekik speciális a munkaviszonyuk, nem foglalkoztatottak és nem állnak munkavégzésre irányuló jogviszonyban sem.) Nem foglalkoztatottak és nem állnak munkavégzésre irányuló jogviszonyban? Dolgozni sem kell?
    Pedig, Dzsingiszkánunk azt mondta mindenkinek dolgozni kell! Akkor miért kapnak ezért jövedelmet?
    ,,Talán az újra parlamentbe kerülőktől már előre tartanak."
    Kíváncsi leszek a most hatalmon levőkre, ha nem gazsulálnak és társaik elküldik Őket, vagy 2o14-es választások után befizetik-e a 98 százalékos különadót? Igaz akkor nehezebb lesz a helyzet itthon. A forradalmi harcnak is vége lesz részükről! Áldozatot meg akkor már miért vállaljanak!
    Vezetők sem lesznek! Csak mi harcosok maradunk! Igaz, majd a szűkös időkre is tartalékolnak. Az akkori Népszabadságot is olvasni fogom!”
  • 2. deszkás 2011. július 26. 17:54
    „Hazudtunk éjjel és nappal.”
  • 1. zoltanszabo 2011. július 26. 10:02
    „" képviselői átlag kereset : 400 ezer Ft ????
    Na ez sem igaz ! Ehhez még jön a költségtérítés : min ennyi, + minden bizottsági tagság után min.ennyi. Minddnek van legalább 3-4 munkahelye ! Ez a pénz közelebb van a milliához , mint a fent említett 400 ezerhez !
    Megint hülyének néznek. !!!
    PL. EP képviselő : 2,5 millió havit kap : D . T. pl. Miről beszélnek ??
    2,1 milliárd helyett csak 1,3 milliárd folyt be ??A többi ??mikor ?
    " adó elengedésére, mérséklésére, méltányosságra ...." hivatkozva ???? MI VAN ????,
    Az egyszerű , szegény polgártól rögtön levonják !!!! BEHAJTJÁK !!!!
    EZEKTŐL MIÉRT NEM ??? RÁJUK SEMMI nem vonatkozik ????????”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyelőre nincs szúnyoginvázió a Tisza-tónál

A Tisza az idén a medrében maradt, így nem alakultak ki azok a tocsogók, amelyek ideális szaporodási… Tovább olvasom