Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 19°C Még több cikk.

A Kúria döntött: jogsértő volt a Fidesz videója Tapolcán

Ezzel helyben hagyta az NVB döntését. Az IKSZ Pad Ferenc MSZP-DK-s jelölttel foglalkozó szórólapja viszont nem jogsértő.

A Kúria a tapolcai időközi országgyűlési képviselő-választással összefüggésben nem állapított meg jogsértést az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) szórólapja esetében hétfőn, a Fidesz tapolcai szervezetének videója viszont a bíróság szerint jogsértő.

A Kúria hétfőn helybenhagyta az NVB határozatát, amely szerint nem volt jogsértő az IKSZ - Pad Ferenc MSZP-DK-s jelölttel foglalkozó - szórólapja. Korábban a tapolcai országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottsághoz azért fordult egy magánszemély kifogással, mert a szórólapon azt írták: "Pad Ferenc az iszapkatasztrófa idején a vezetőség tagja volt a Mal Zrt.-nél. Semmit sem tett a tragédia elkerüléséért". A kifogást elbíráló tapolcai választási bizottság a kifogást elutasította, arra hivatkozva, hogy a felügyelőbizottsági tagság a közfelfogás szerint egyenértékű a társaság vezetőségi tagságával, valamint az is köztudomású, hogy a vállalat részéről senki nem tett semmit a tragédia elkerüléséért. Ezzel az NVB is egyetértett, megjegyezve, hogy a kampány során tett, a másik jelöltet negatív színben feltüntető kijelentések a véleménynyilvánítási szabadság körébe tartoznak, ha ezzel a választópolgárok döntési lehetőségét kívánják elősegíteni.

A Kúria helybenhagyta az NVB határozatát. A Kúria szerint a szórólap esetében jelentősége van annak, hogy a szövege azzal az értékítéletet tartalmazó mondattal kezdődik, hogy "A baloldal jelöltje egy képmutató szakszervezeti aktivista". Minden további közlés ennek az alátámasztását szolgálja, így az olvasó számára a kiadvány azzal az üzenettel bír, hogy a szórólap közzétevőjének mi a véleménye a jelöltről.

A Kúria szerint a közlés értékítéleti jellegén nem változtat az, hogy a vélemény kialakításában szerepet játszó körülményeket röviden, tömören felsorolja a szórólap. A helyes és helytelen értékítélet is tényeken alapul, amelyek vagy valósak, vagy hamisak - írta a Kúria.

"Jelen esetben a tényállítások a közlő véleményének alakításában játszottak szerepet, azok ekként is jelennek meg, ezért az egyes tényállításokat nem lehet kiragadottan értelmezni, mert az téves jogértelmezéshez vezet" - írta a Kúria, amely szerint a választási kampányban részt vevő jelölt mint közszereplő politikus becsületének csorbítására alkalmas értékítéletet kifejező véleménynyilvánítás alkotmányos védelmet élvez.

A Kúria egy másik hétfői végzésében ugyanakkor megállapította, hogy a Fidesz tapolcai szervezetének Pad Ferenc bemutatkozik című videója megsértette a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét, mert valótlan tényállításokat tartalmaz. A Kúria hétfői végzésében megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát, amely nem állapított meg jogsértést.

Eredetileg egy magánszemély fordult a tapolcai választási bizottsághoz, amiért a tapolcai Fidesz-szervezetnek az egyik közösségi oldalra feltöltött videójában az hangzott el, "A cég (Mal Zrt.) vezetői között ott ült Pad Ferenc. Pad Ferenc dolga az lett volna, hogy megakadályozza a (iszap-)katasztrófát, de ő semmit sem tett". A kifogást tevő véleménye szerint ezek valótlan tényállítások, alkalmasak arra, hogy a választókat negatívan befolyásolják, egyúttal sértik Pad Ferenc jó hírnévhez való jogát, becsületét. Pad Ferenc ugyanis a Mal Zrt. felügyelőbizottságának volt a tagja, és a testület csak ellenőrző tevékenységet végez.

A tapolcai választási bizottság, majd később az NVB is azon a véleményen volt, hogy a kijelentések a jelölt alkalmasságáról szóló megnyilvánulások, a közügyek szabad vitatásával álltak összefüggésben, a véleménynyilvánítás pedig védelmet élvez.

A Kúria azonban megállapította a jogsértést. A végzésben hivatkozott az Alkotmánybíróság 1994-es határozatára, amely szerint nem áll a véleménynyilvánítás védelme alatt a közszereplő becsületének csorbítására alkalmas hamis tényállítás, híresztelés, ha a tényt állító, híresztelő tudta, hogy a közlése lényegét tekintve valótlan. A Kúria álláspontja szerint a videó tartalmaz hamis tényállításokat, például amikor a jelöltnek tulajdonít olyan döntési kompetenciát, vezetőnek állítva be, amellyel ő ténylegesen nem rendelkezett.

A Kúria szerint a videó közvetetten megfogalmaz értékítéletet, illetve véleményt is, amikor közönyösnek állítja be a Mal Zrt. ügyeiben a jelöltet, és az országgyűlési képviselői posztra való alkalmatlanságát sugallja. Ezek olyan vélemények, amelyek a véleményszabadság körébe esnek, és alkotmányos védelmet élveznek. A Kúria szerint azonban a közlés értékítéleti jellegét gyengíti, ahogy a videó a katasztrófa súlyos következményeiért való jelölti felelősségről véleményt formál.

"A véleménynyilvánítás szabadsága nem adhat teret valótlan tényállításokon alapulva más személy súlyos bűncselekménnyel való megvádolásához" - állapította meg a bíróság, amely ez alapján arra jutott, hogy megsértette a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét a Fidesz tapolcai szervezete.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán Viktor: a helyiek dönthetnek a fejlesztési források elosztásáról

Mintegy ezerkétszáz milliárd forintnyi uniós fejlesztési pénzt biztosít a kormány a megyéknek és a… Tovább olvasom