Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 9°C Még több cikk.

A kutyásokat egy helyre telepítenék

A kutyások, kutyával foglalkozók egy helyre telepítésére törekszik a mosonmagyaróvári Városüzemeltető és Fenntartó (VÜF) Kft. A tervek szerint a jelenlegi gyepmesteri telep közvetlen szomszédságában kapna helyet az ebtenyésztők kutyaiskolája és a Menedék Állatvédő Alapítvány állatmenhelye.
Mosonmagyaróváron a befogott kóbor kutyák a gyepmesteri telepre kerülnek, ahol nyolc napig kötelesek tartani őket. Ezt követően, ha a befogott eb gazdája nem jelentkezik, illetve a kutyát nem tudják kiközvetíteni új gazdához, kötelesek az állatot elaltatni. Erre eddig még nem került sor az utóbbi egy évben, azonban a kutyatartás népszerűségével kényszerűen együtt jár a kóbor állatok számának növekedése. Az elhagyott állatok elaltatásának elkerülése érdekében lenne szükség egy olyan szervezetre, amely a már kötelezően beoltott állatok továbbtartására és kiközvetítésére alkalmas.
Láng István, a VÜF Kft. ügyvezetője a Kisalföldnek elmondta: a közelmúltban készült el a gyepmesteri telep átalakítása. Kifutót és előtetőt építettek a ketrecek elé, komfortosabbá téve ezzel a befogott jószágok itt eltöltött idejét. Az ügyvezető szerint célszerű a gyepmesteri telep környékén hosszú távon egy helyre koncentrálni a kutyával foglalkozó szervezeteket. A tervek szerint a telep körül épülhetne ki egy menhely és az ebtenyésztők új kiképzőpályája és kutyaiskolája is.
Az elkóborolt kutyák sorsának jobbra fordítása érdekében már hosszú ideje törekszik egy menhely létrehozására a Menedék Állatvédő Alapítvány. Az állatvédők erőfeszítéseinek köszönhetően számos kutyának sikerült már gazdát találni, ám igazi megoldást a menhely jelentene. Az állatotthon tervei már elkészültek, az előzetes kalkuláció alapján a minden előírásnak megfelelő létesítmény létrehozása több millió forintba kerülne. Az alapítvány most ehhez próbálja meg előteremteni a szükséges forrásokat pályázatok segítségével és adományok gyűjtésével.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az istennő, a gésa és a sportos kislány

Az idei sminktrendek között többféle stílus közül lehet választani: alkattól és alkalomtól függően… Tovább olvasom