Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

A LIGA ´´eltemette´´ a munkavállalói jogokat

Budapest – A munka ünnepe alkalmából a LIGA Szakszervezetek szimbolikusan „eltemette" a munkavállalói jogokat a budapesti Városligetben, egyben jelezték, hogy tárgyalásokat kezdeményeznek a kormánnyal a munka világát érintő tervezett változtatásokról.
Gaskó István, a LIGA elnöke az MTI-nek elmondta: „búcsúzni" kell például a sztrájkjogtól, mivel a sztrájktörvény jelenlegi formájában nem teszi lehetővé a sztrájkok megszervezését. Példaként említette a Kapos Volán esetét, ahol a szakszervezetnek, a még elégséges szolgáltatásra vonatkozó kérelmét már három alkalommal utasították el a bíróságok. Gaskó István hangsúlyozta: a Munka törvénykönyvében olyan módosításokat tervez a kormány a közeljövőben, amelyek ugyancsak veszélyeztetik a munkavállalói jogokat.

Kifejtette: a próbaidő háromról hat hónapra emelése gyakorlatilag „intézményesíti" az indoklás nélküli felmondást. A Liga kifogásolja azt is, hogy a túlórákat az elképzelések szerint nem fizeti ki a munkaadó, hanem helyette szabadidőt ad. Ez Gaskó István szerint lehetővé teszi, hogy a munkáltató „garázdálkodjon" a túlórával, és ne a munkavállaló javára történjen az elszámolás. Hozzátette: egyelőre nem látszanak a további részletek a Munka törvénykönyvének módosítása kapcsán, de ezek „nagyon rossz előjelek".

A LIGA elnöke kiemelte: újra és újra tárgyalásokat kezdeményeznek a kormánnyal a tervezett változtatásokról, azonban „ha nem jönnek az eredmények, akkor arra kényszerülnek a munkavállalók, hogy más eszközt is bevessenek az eredmény elérése érdekében". Gaskó István hozzátette: elsősorban az Országos Érdekegyeztető Tanács keretei között szeretnének tárgyalni, de nem zárkóznak el a kétoldalú tárgyalásoktól sem.

Olvasóink írták

  • 4. zoltanszabo 2011. május 02. 15:19
    „Ez a Gaskó nem igazán hallattja a hangját. Csak úgy immel--ámmal teszi. Máshol olvastam : benne van a 200 leggazdagabb magyarok között. Mit ugráljon, neki megvan mindene ..a nép szegény tömege mehet a sunyiba.”
  • 3. bánki 2011. május 02. 11:40
    „Igaza van Gaskó elvtársnak !

    Szeretnék belépni a szakszervezetbe, természetesen fő állású vezetőnek. Ennyi lóvéért még egy szülést is levezetek !

    ,,Bárány Balázs VDSzSz alelnök áll a kormány által kezdeményezett, és Selmeczi Gabriella által bejelentett vizsgálat elé. A fideszes politikus ugyanis irreálisan magasnak tartja a vasúti szakszervezeti vezetők MÁV-tól kapott jövedelmét. Gaskó, Bárány és Hangonyi bruttó másfél millió forint feletti összeget visznek haza havonta.
    http://hirszerzo.hu/belfold/158882_vege_a_baratsagnak_gasko_istvan_a_fidesz_ce"”
  • 2. jozko 2011. május 01. 22:42
    „Krokodilkönnyek - cápáktól.”
  • 1. azénéletem 2011. május 01. 20:21
    „Voltak jogai a munkavállalónak? Hogy én ezt nem vettem észre!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alacsonyabb a táppénz felső határa májustól

Alacsonyabb a táppénz felső határa májustól: az ellátás mértéke így havi szinten nem haladhatja meg a minimálbér kétszeresét. Tovább olvasom