Délmagyar logó

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -5°C | 1°C

A magyar-szaúdi kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalt Kövér László

Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden hivatalában fogadta Abdulaziz bin Abdullah al-Szaúd herceget, a Szaúd-Arábiai Királyság külügyminiszter-helyettesét.
Az Országgyűlés sajtóirodája az MTI-hez eljuttatott közleményében ismerteti, hogy a házelnök a megbeszélésén hangsúlyozta: a magas rangú politikus látogatása tovább erősíti a 2010 után fellendülésnek indult magyar-szaúdi kapcsolatokat. Ebben a folyamatban fontos szerepet tölt be az Országgyűlésben nemrég megalakult baráti tagozat is - fűzik hozzá Kövér Lászlót idézve, aki - mint írják - érdeklődéssel és szimpátiával figyeli a Szaúd-Arábiában zajló fejlődést és változásokat.

A parlament elnöke szerint ugyanis ahogy az arab állam "egyfajta kapu lehet a térség országai felé, úgy Magyarország is az lehet Szaúd-Arábiának Európa irányába". Kövér László a megbeszélésen hangsúlyozta, a közép-európai térség a közeljövőben a kontinens legdinamikusabban fejlődő régiójává válhat, így a két ország közötti gazdasági együttműködés bővítése kölcsönösen hasznos lehet - olvasható a sajtóiroda közleményében.

Tájékoztatásuk alapján a házelnök megemlítette azt is, hogy bár Magyarország keresztény állam, Szaúd-Arábia pedig az egyik legfontosabb iszlám ország, a hit, a nemzet, a család és a munka megbecsülése "összeköt bennünket".

A Ház sajtóirodájának beszámolója szerint a szaúdi külügyminiszter-helyettes válaszában tiszteletét fejezte ki azon országoknak, amelyeket ezen értékek vezérelnek. "Magyarországot szövetségesnek és baráti országnak tekintjük" - idézik Abdulaziz bin Abdullah al-Szaúd herceget.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zsarolókat fogtak el Gyömrőn

Zsarolással és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség egy 44 éves férfit és annak 21 éves fiát. Tovább olvasom