Délmagyar logó

2017. 03. 01. szerda - Albin 3°C | 12°C Még több cikk.

A magyar helyzetet értékelte Nádas Péter

A Kossuth-díjas író úgy vélekedett a lap hétvégi számában megjelent interjúban: Magyarországon nem működik az állam.
A korrupció az elmúlt húsz évben csak rosszabb lett, "szétmarta az országot", s második gazdasági rendszert hozott létre. Az elmúlt évben hatalmas technikai fejlődés tanúja volt az ország, s számos jómódú család is van, ugyanakkor az utak és minden más, ami korábban tanácsi tulajdon volt, tönkrement, s ez hatalmas elégedetlenséget vált ki. Ezért minden eddigi kormány felelős, de nem akarják elismerni. "Az állam úgyszólván összeomlott" - fogalmazott Nádas Péter.

Általános jelenség, hogy a demokráciában a pártok mindenütt túl sokat ígérnek. Nádas szerint magyar jellegzetesség ugyanakkor, hogy egy működőképes középosztály nélküli társadalmat kell mozgásban tartani. Magyarországon a jelek szerint nem sikerül polgári középosztályt felépíteni. Ezért többek között nyugati szomszédai is felelősek, amelyek nagy nemzetközi konszernjeikkel kihasználták ezt a helyzetet.
A reformfolyamat 1989 után elakadt, "illetve egyáltalán nem is volt" - válaszolta az író a riporter kérdésére.

A Magyarországot hosszú időn át kormányzó baloldal is csődöt mondott - értett egyet Nádas az újságíró felvetésével, hozzátéve, hogy a liberálisok is kudarcot vallottak. "Mind korruptak" - tette hozzá. "Parlamenti választások előtt állunk és az ember nem tudja, kire is szavazzon. De ha nem megyek el szavazni, azzal a szélsőségeseket támogatom" - mondta.
Az ország egyfajta forradalmi helyzet szélére sodródott - vélte. A szélsőjobboldal uralja a médiát és meghatározza a közbeszédet. Egy kérdésre válaszolva azt mondta: Magyarországon, de Németországban is egyértelmű a folytonosság az 1930-as évek fasizmusa és a jelenlegi helyzet között, amelyben az ostobaság gyűlölettel társul.

Olvasóink írták

  • 3. Sziszifusz 2009. szeptember 07. 02:32
    „Egyetértve az előttem szólókkal, még egy kis kiegészítés:
    "Gyurcsánynak van realitásérzéke, Orbánnak nincs. Márpedig Európa a realitások világa, a politika a realitások világa, és Európa különösen a pragmatikus gondolkodás világa." (NOL 2006. 09. 21.)
    Tévedés! A tolvajoknak mindíg van realításérzéke, csak a lebuktatóiknak lehet, hogy több!
    És Nádas úr! Az országnak nem politikailag európai normáknak megfelelő politikusok, hanem Magyarország lakosságát BECSÜLETESEN, és a legjobb tudása szerint szolgáló, felelősséget ténylegesen vállaló politikusokra lenne szükség! Ilyen a Parlanemtben, de még a környékén sincs!”
  • 2. dodó 2009. szeptember 06. 16:23
    „Nádas "úr" egy évtizedek óta Németországban élő, ott publikáló, de itthon kitüntetett szélsőségesen magyargyűlölő izraeli - német - magyar hármas állampolgárságú cionista zsidó író. ""Az ember nem egy országot szeret, a szeretetet az embereknek tartja fenn" (idézet egy tavaly októberi NO-beli interjújából)

    Nádas "úr"! Ossza tovább két másik hazájában az észt és magyarázza ott az itteni állapotpkat!”
  • 1. Power 2009. szeptember 06. 15:09
    „"Az állam úgyszólván összeomlott" - Nádas úr kerüljük a szenvedő szerkezeteket, nem összeomlott, hanem tönkretették. Micsoda különbség?
    Az a baloldal nem mondhatott csődöt, amely nem is létezik...ha Gyurcsányt és az MSZP-ét szélsőjobbnak lehet nevezni, akkor igaza van, ők uralják a médiát a liberálisokkal együtt.

    Nádas úr még nem tudja, hogy kire is szavazzon, de azok után nem nehéz kitalálni, hogy Gyurcsány őszödi beszédét retorikai remekműnek nevezte.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghalt a sisak nélkül motorozó 17 éves fiú

Egy 17 éves helybéli fiatal vesztette életét Mosonszentmiklóson, utasa életveszélyes sérüléseket… Tovább olvasom