Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

A Magyar Telekom internetszolgáltatásával épülnek ki a Fizetési Pontok

A Magyar Telekom nyerte el a POI Partner Kft. által 20 ezer internet előfizetésre kiírt tendert - közölte a Magyar Telekom az MTI-vel.
A POI Partner Kft. az általa országosan 2014 első felétől üzemeltetett Fizetési Pont terminálokhoz kapcsolódóan írta ki a pályázatot, amelynek nyertese Magyarország legnagyobb 4G hálózatával rendelkező szolgáltatója, a Magyar Telekom lett.

A Fizetési Pont terminálokat kifejezetten olyan, jelenleg terminállal nem rendelkező kiskereskedelmi egységekbe fogják telepíteni, ahol az emberek a napi apróbb bevásárlásaikat intézik: például kisboltokban, pékségekben, kis non-stop üzletekben. A terminálok telepítése az idén júniusban indul, és 39 - 25 ezer feletti lakosú - vidéki városban valósul meg.

A Telekom mindehhez üzleti privát internet szolgáltatást nyújt, amely biztosítja a POI Partner Kft. mobil termináljai és központja között az IP alapú csomagkapcsolt adatkommunikációt.

Az innovatív fizetési megoldást a POI Partner Kft. összesen 1,65 milliárd forintos beruházással valósítja meg.

A Fizetési Pont egy PayPass-képes MasterCard kártyaelfogadó POS terminál, amely amellett, hogy fizetési tranzakciókra képes, extra szolgáltatásokkal is rendelkezik: a Fizetési Pont logós kártyával a lakossági ügyfelek befizethetik csekkjeiket, feltölthetik mobiltelefonjuk egyenlegét. Jövőbeli tervek szerint a felhasználók részt vehetnek pontgyűjtő és városkártya programokban, és parkoló- vagy tömegközlekedési jegyeket is vásárolhatnak.

A kiskereskedelmi üzletek számára is hasznos lesz a náluk kihelyezett terminál, mert amellett, hogy technikai fejlesztési igények nélkül MasterCard elfogadó hellyé válnak, a szokásos vásárlásukat intéző vevőik befizethetik aktuális közüzemi díjaikat, vagy feltölthetik telefonegyenlegüket - írja a Magyar Telekom.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Föld órája: lezárja egyik futópályáját a Budapest Airport

Az akció keretében a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egyik futópályáját egy órára lezárják,… Tovább olvasom