Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

A MAL Zrt. tulajdonosai beperelték a környezetvédelmi minisztert

Személyiségi jogi pert indított a Magyar Alumínium (MAL) Zrt. menedzsmentjének három prominense – Bakonyi Zoltán cégvezető, Bakonyi Árpád és Tolnay Lajos igazgatósági tagok, egyúttal tulajdonostársak – Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár ellen, akitől "jó hírnév megsértése" miatt összesen 15 millió forintos nem vagyoni kártérítést követelnek - írja a Népszabadság.
A lap szombati száma szerint a MAL Zrt. vezetői a Veszprémi Törvényszékhez benyújtott keresetükben úgy fogalmaztak: a 2010. őszi vörösiszap-katasztrófát követő időszakban Illés Zoltán számos olyan nyilatkozatot tett különböző sajtóorgánumokban, amelyekben az egész tragédiáért a társaság tulajdonosait tette felelőssé, valamint állítása szerint a katasztrófa egyértelműen a cég tevékenységére, illetve mulasztására vezethető vissza. A felperesek azt is kifogásolják, hogy Illés Zoltán a tragédiát követően tényként állította: a MAL Zrt. vezetői a zagytározók maximális kihasználása után az állami adósságokat és a környezetszennyezést hátrahagyva bezárták volna az ajkai gyárat, a tevékenységüket pedig Boszniába helyezték volna át.

A cégvezetők azt kérik a bíróságtól: állapítsa meg, hogy Illés Zoltán megsértette a személyiségi - így különösen a jó hírnévhez és a becsülethez fűződő - jogaikat, egyúttal nem vagyoni kártérítésként személyenként 5-5 millió forintot is követelnek az államtitkártól, tekintettel arra, hogy "a cikkek jelentős mértékben negatívan befolyásolták a felperesek megítélését, becsületét és jó hírnevét". Ha a cégvezetők megnyernék a pert, a kártérítést közhasznú célra ajánlanák fel - írja a lap.

Olvasóink írták

  • 3. nyomdasz63 2012. május 12. 15:40
    „Ezeket is úgy lehet megismerni,mint pl. a színesfémtolvajokat,csak ezeket a pö...ről,vagy a pajeszukról,rájuk jellemző.”
  • 2. Emberségetavilágnak 2012. május 12. 07:42
    „Van rinocéroszbőr, rendesen.”
  • 1. bánki 2012. május 12. 07:30
    „,,A jó kedves édesanyjukat!" - meg !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem csak a neve változik az erőforrás minisztériumnak

Balog Zoltán el kívánja érni a pedagógus-életpályához kötődő béremelést is. Tovább olvasom