Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 12°C Még több cikk.

A megállapodásnak köszönhetően a négy intézmény részben megmaradhat

Régi nóta a gyermeklétszám fogyása, a kisközségi iskolák bezárásának veszélye. A törvény szigorítása miatt Győr-Moson-Sopronban legalább 50 intézményre akár végleg lakat kerülhet. Tápszentmiklóson a hét elején négy község vezetői egyeztettek e témában, amelyet estébe nyúló rendkívüli szülői értekezlet követett.
Az elmúlt években alaposan rájár a rúd a községek települé-

seinek kisiskoláira, s ennek csupán az egyik oka a folyamatosan fogyó gyereklétszám. Lázi, Győr-

asszonyfa, Tarjánpuszta és Tápszentmiklós polgármestereinek szinte minden tanévkezdéskor gondot okoz, hogyan gazdálkodják ki a fenntartási-működési költségeket, a dolgozók bérét.
– Az iskolák fenntartását az oktatási törvény a jövőben az eddigi gyermeknormatívák helyett szigorúan csoportnormatívához köti, a jelenleginél magasabb létszámot – legalábbis mindjárt ötödikes gyereket – sehol sem tudunk produkálni – vázolta a szülők előtt a helyzetet Kovács József, Tápszentmiklós polgármestere, aki azt sem titkolta: a kialakult helyzet, a kisiskolák bezárásának még csak a gondolata is sokuknak okozott tucatnyi álmatlan éjszakát. – A költségvetés és a törvényi szabályozás olyan körülményeket teremtett, amelyben kompromisszumra hajlandó önkormányzatokat kellett keresnünk – folytatta Kovács József. – Azért nem Tápot vagy más községet, mert a szóba jöhető önkormányzatokkal a lehető legésszerűbb megoldásokat kerestük, erre pedig Láziban, Győr-

asszonyfán és Tarjánpusztán találtunk tényleges partnerekre.
Láziban és Győrasszonyfán is évek óta visszatérő gondot jelentett a fogyó tanulólétszám, ám az eddigi tanévkezdésekre valahogy mindig akadt valamilyen mentőöv, s a környéken – Nyalka kivételével – nem kellett kisiskolát bezárni. A jelenlegi költségvetési törvényi szigorítás azonban új helyzetet teremt, s a négy önkormányzat vezetői – az egymás javára (is) történő lemondással – részben legalább megmenthetik iskoláikat. Hosszas, többfordulós egyeztetést követően keresték a lehető legelfogadhatóbb megoldást, ehhez kérték az érintett szülők hozzájárulását. Így a jövőben a tápszentmiklósi iskola fogadja a négy település felsőseit, a győr-

asszonyfai telephelyen az alsósok tanulnak, a lázi tagiskolában szintén megmaradhatnak az alsó osztályok. Tarjánpuszta alsósainak a győrasszonyfai iskolában, a felsősöknek pedig a tápszentmiklósi intézményben csengetnek be.
– Felmértük a helyzetet, amelyből ez a társulás ígérkezett a legkedvezőbbnek – sommázta Kálmán Józsefné, Tarjánpuszta polgármestere, aki úgy vélte, érdemes volt lobbizni, hiszen a gyerekek mindenképpen jól járnak, az önkormányzatok pedig nem lehetetlenülnek el.
– Hatvankét tanulónk van, amiből az alsósok helyben maradnak – szögezte le Király Bálint, Győrasszonyfa első embere. – Persze jó lett volna, ha minden megmarad, de a lehető legkevésbé fájdalmas megoldás mellett döntöttünk, s úgy tűnik, ebben a szülők is partnerek.
Turbók Arnold Bertalan, a megyei pedagógiai intézet igazgatója kisiskolapárti. Talán mert sok éve ilyen intézményben kezdte a pályáját és elmondása szerint annyi szépet és jót kapott, amit későbbi munkájába is beépített. Az igazgató a szakmai-költségvetési mozgásterek körvonalazásával, érzékelhetően a külsős hűvös racionalitásával segítette a tárgyalássorozat menetét, amely – a négy község esetében legalábbis – eredménnyel zárult.
A győrasszonyfai Bősze családban a két nagyobb gyermek már középiskolás, a kicsik közül a felső tagozatos ezután Tápszentmiklósra jár, az alsós pedig marad Győrasszonyfán. Az édesanya szerint nem volt ésszerűbb megoldás, az ígért szociális juttatásoknak – tankönyvnek, egyéb térítésnek – pedig nagyon örülnek.
A négy polgármester megállapodott abban is, hogy a Tápszentmiklóson alkalmazott egyedülálló támogatási rendszert a jövőben minden diák megkapja. Az önkormányzatok állják a tanulók utazási költségeit, s továbbra is minden diák ingyen jut hozzá a tankönyvekhez és a füzetekhez, a ballagók pedig egységesen tízezer forintos autónyeremény-betétkönyvet vehetnek át – amely országosan is példaértékű.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Farsang idején elmegy bálba?

Tovább olvasom