Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

A megélhetéstől az öröklétig

Ami egy olvasónak olvasmány – az írónak, az irodalom hivatásos művelőjének: pénz. Azt mindenki tudja, a magyar olvasó kevés, a magyar könyvpiac kicsi, s jövője kétséges – ugyanakkor ezzel párhuzamosan mindenki hall legendákat nagy pénzekről, melyeket írók a műveikért raknak zsebre. A közgondolkodás következetlenségét jelzi: sokan egyaránt lehetségesnek tartják – egyszerre mindkettőt. Mi az igazság? Hányféle igazság létezik? Szegedi, illetve Szegedhez kötődő írókat kérdeztünk arról, miből élnek.

Temesi Ferenc. Fotó: DM/DV
Magyarországon körülbelül tíz ember tud megélni szépírásból, minden egyéb kenyérkereső foglalkozás nélkül – ismerteti a helyzetet a Szegedről elszármazott Temesi Ferenc, irodalmunk egyik legnagyobb élő alakja.

Minden sorát kiadják

Por című szótárregényét mindenki ismeri – a porlódiság azóta is a szegediség szinonimája; már nem is emlékszünk, volt-e idő, amikor nem létezett a szó, „Porlód" –, s aki révén folyamatosan benne van az irodalomban Szeged. Teremtett egy élő, mozgó, azóta is alakuló-formálódó, virtuális Szegedet, megél-e belőle?

– Ha nem lenne mögöttem szponzor, kiadó, most nagy gondban lennék – beszéli. – De szerencsére van, kiadóm életműszerződést kötött velem, minden soromat kiadják, mert az előzetes tapasztalatok nyomán megtérül. Egy ilyen szerződés ma óriási dolog, amikor az is egyre ritkább, hogy egy kiadó a szerzőnek egyáltalán fizet. Én nem is tudom, a fiatalok miként tudják megcsinálni a könyveiket a kenyérkereső munka mellett: az íráshoz rengeteg szabadidő kell. Legújabb könyvemet, a Kölcsön Időt csak úgy tudtam létrehozni, hogy hetven százaléka még a könyvben való megjelenés előtt napvilágot látott, országos napilapban, sorozatként, és pénzt kaptam érte. Egyébként pedig az írónak alapvetően minden fölkérést el kell vállalnia, amiből pénz van, cikket írni, forgatókönyvet, rádiózni-tévézni... Szegény embernek mindenhez értenie kell.

Turi Tímea. Fotó: Schmidt Andrea
Pénz még nem számít


Az egyetemista, de – még „csodagyerek korszakából" – két kötetet is jegyző Turi Tímea máris több irodalmi folyóiratnak is dolgozik. Néhány ezer forintos honoráriumokat kap.

– Egyelőre nem foglalkoztat a pénz, s remélem, ez még sokáig így lesz –
mondja. Köztársasági ösztöndíjából fedezi az egyetemista lét költségeit, nem kell arra törekednie, hogy írásból éljen meg. – Így sok újonnan induló folyóiratnak is adhatok kéziratot, pusztán azért, mert jó kezdeményezésnek tartom őket, ahol föl sem merül, hogy fizetnének, és bennem sem, hogy fizetniük kellene. Érdekes, épp most hallottam többektől is: írásból nem lehet megélni, csak élni lehet az írásért. Ez elég elgondolkodtató. Szóval, nem rossz, hogy újságot is tudok írni, s már tudományos munkával is foglalkozhatom bizonyos szinten, és ezeket nem is szeretném abbahagyni. Ha azt kérdeznék, hogy kényszer-e a leendő több lábon állás, vagy választás, azt mondom, inkább választás – mondja a Makón gyerekeskedett, Szegeden élő ifjú író-újságíró-irodalmár, aki jelenleg gyűjti az írásokat a harmadik – immáron felnőtt – kötetébe.

Molnár János. Fotó: Frank Yvette
Látta, hogyan működik


Molnár János szegedi író civilben a Debreceni Református Tudományegyetem szegedi vallástanár tanszékének megbízott vezetője. – Oktatásból élek, közalkalmazotti fizetésből, annyiból, amennyi egy egyetemi docensnek jár – mondja. Több kötete is megjelent, vers is, próza is – a legutóbbi: A csorvási Intercity. Éveken át a Szegedi Írók Társaságának elnöke volt, ismeri e csapat tagjait. – Egyikük sem szépírásból él, legtöbbjük szabadidejében alkot. Köteteik költségeinek előteremtésére évről évre nagyon sokan pályáznak a Szegedért Alapítványhoz, s az önkormányzati könyvalaphoz. Egykori elnökként magam is részt vettem a pályázati pénzek odaítélésében; belülről láttam tehát, a legközvetlenebbül, hogyan működik a rendszer. A beérkező munkák negyven százaléka meg is felelt a pályázati követelményeknek, mivel azonban a pénz csak a pályázatok tört részének díjazására volt elég, végül leggyakrabban szavazással dőlt el: a bírálók elképzelései közül kiké érvényesültek leginkább – halljuk tőle.

Hász Róbert. Fotó: DM/DV
Élni folyamatosan kell


Sok legenda kering az irodalmi művek külföldi kiadásaiból szerezhető pénzekről. – Sajnos nincs szó vagyonokról – mondja Hász Róbert, a Tiszatáj irodalmi folyóirat fiatal szerkesztője. Már németre, franciára is lefordították két regényét, a Diogenész kertje és a Végvár című munkáját – a harmadik, A künde még átültetésre vár –, s most folynak a tárgyalások az olasz kiadásról is. Nálunk is, és más kis népek írói esetében is a több nyelvre történő fordítás talán a legnagyobb lehetőség, sok kicsi sokra megy – halljuk az író-szerkesztőtől. Még szűkebbnek látja az irodalomból megélők körét, mint Temesi Ferenc. – Egy-két „ősbölény" kivételével mindegyiküknek van egy kis mellékállása, pénzszerzési lehetősége, „mind elvannak valahol" – beszéli. S hogyan lehetne javítani a helyzeten? Az irodalmi pályázati rendszer megreformálásával. Ma pályázni könyvlétrehozásra leginkább a Nemzeti Kulturális Alapnál lehet.

Ha a szerző megnyer egy pályázatot, elképzelhető, hogy egy évig csak leendő kötete írásának éljen, szűkösen. De egy ilyen pályázatot csak egyszer nyer meg egy életben az ember, esetleg kétszer-háromszor, élni pedig folyamatosan kell.

– A magyar irodalomnak, ha a jelen állapotok nem változnak, nincs jövője – mondta végül az író-szerkesztő. Hangjából olyan keserűség hallatszott, hogy hirtelenjében nem is tudtunk kérdezni tovább semmit.


Aligátorbirkózás

„...Pedig az írás mint szakma sosem tartozott a legvonzóbbak közé. Az aligátorokkal való birkózás után talán ez a legnehezebb foglalkozás. Az egyetlen mesterség, amelyben senki sem találja mosolyognivalónak, ha napi huszonnégy órás munkával se tudsz megkeresni egy vasat se. Ráadásul annyi szerencse kell hozzá, hogy a lóversenyzés megbízható polgári foglalkozásnak tűnik mellette..." (Temesi Ferenc: Kölcsön Idő)

Kölcsön Idő

A idő is olyan, mint a pénz: ha kölcsönben van, előbb-utóbb visszajár. Temesi Ferenc mintegy kölcsönnek tekinti életidejét, melyről teljesítménnyel kell számot adni. Egy ilyen számadás a Kölcsön Idő: a világ első újságregénye, két kötetben, több mint ezer oldalon. Mintha egy újság számtalan számát összegyűjtötte-beköttette volna egy könyvtár. – Az ötletet az adta, hogy minden író vágya: legyen egy lap, amiben az jelenik meg, amit ő akar. Hát én csináltam magamnak egy ilyet, ez a lap a Kölcsön Idő, én vagyok a főszerkesztő, írnak bele munkatársak, neves és névtelen levelezők, és mindegyikük én vagyok. Ez a könyv a világ első újságregénye – mondja a rengeteg szegedi utalást tartalmazó, egyszerre szegedi és egyetemes mű szerzője. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Székely Norbert:

– A harmadik negyedben elveszítettük a ritmust támadásban, a végén pedig buta hibát követtünk… Tovább olvasom