Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

A megyei háziorvosok fele hiányzott

Folytatás az 1. oldalról.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) a kormányzati megszorítások ellen szervezte a tiltakozó akciót (a nagygyűlést a Nemzeti Sportcsarnokban) tegnap; a háziorvosi szekció vezetője indoklásként azt mondta, jelentősen, mintegy 30 ezer forinttal kevesebb lett a háziorvosok praxispénze, emellett a kártyapénz csökkenése is várható (bár ezt hétfőn kategorikusan cáfolta a szakminisztérium – a szerk.), miközben a járulékterhek nőttek, ezért mindenképp szükséges a finanszírozási rendszer újragondolása. Mint mondta, a kifizetett pénz duplája kellene ahhoz, hogy munkájuknak biztos anyagi fedezete legyen és a szolgáltatás működőképes maradjon.
A nagygyűlésen Éger István peresztegi háziorvos, MOK-elnök megismételte, hogy az OEP-finanszírozás duplájára tartanak igényt a kormánytól. Beszéde közben az orvosok közül többen és többször is bekiabálták, hogy „nem csináljuk tovább”.
A kamara számítása szerint a mintegy hat és fél ezer magyar háziorvos közül két és fél-három-

ezren elmentek a fővárosi rendezvényre; ez az arány a győr-moson-soproni doktorokra biztosan igaz volt – erősítette meg a Kisalföld információját a megyei ÁNTSZ főorvosa, vagyis a háziorvosok fele nem dolgozott tegnap. Mindez azt jelenti, 150 orvos döntött úgy, a keddi rendelés helyett a tiltakozást választja, s részt vesz az Országos Szakmapolitikai Továbbképzésen.
A demonstráló orvosokkal a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház parkolójából indultak el az autóbuszok a fővárosba. Győrben és Sopronban, valamint a városok vonzáskörzetében egy napra szüneteltek a rendelések. Helyettük a hétvégi és az ünnepi ügyeleti rendnek megfelelően a Központi Orvosi Ügyelet állt rendelkezésre.
Hiába volt azonban előzetes figyelmeztetés, voltak, akik nem tudtak az akcióról, így olyan helyre mentek, ahol nem volt rendelés. A helyettesítéseket egyébként mindenhol megoldották – tudtuk meg szintén az ÁNTSZ illetékesétől. Mivel a háziorvosi praxisoknál helyettesítőt is kijelölnek (általában a szomszédos körzet orvosát), így a tiltakozó doktorok úgy szervezhették meg a tegnapot, hogy legalább a „párjuk” dolgozott. S mert a nővérek a „sztrájkoló” orvos távollétében is felvették a munkát, így az eltévedt betegeknek tudtak útbaigazítást adni.
Szintén tegnap kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a villamosenergia-ipari dolgozók is, a villamosenergia-kiesést saját tartalékból vagy importból pótolták, így a fogyasztók ellátását nem érintette a kétórás munkabeszüntetés.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szűrővizsgálat

Az Erzsébet-kórház emlőszűrő centruma (Sopron, Győri út 15.) mammográfiás szűrővizsgálatra várja… Tovább olvasom