Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

A menekülés állomásai

Győr az 1956-os forradalom leverése, a szovjet megszállás után Nyugatra indult tízezrek számára fontos várossá vált. Így nem véletlen, hogy „A menekülés állomásai” címmel a megyeszékhelyen kezdődött tegnap nemzetközi és regionális történészkonferencia.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit már szinte teljességgel feldolgozta, konferenciákon és kötetekben „visszaadta” a szakma, de alig ismertek az ötvenhatos menekültáradatot meghatározó körülmények. Bana József, a Győri Városi Levéltár igazgatója szerint a menekültek útját, a határátlépést segítő és akadályozó intézményeket, intézkedéseket, a befogadást és a továbbjutást segítő szervezeteket eddig főként személyes visszaemlékezésekből lehetett megismerni. Ezért gondoltak arra, hogy a menekültek fő állomáshelyén, Győrben szerveznek a témáról tudományos konferenciát jeles hazai és külföldi (Ausztriából, Németországból, Angliából és az Egyesült Államokból érkezett) történészek részvételével.
A nyitó előadást tegnap Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója (a megyei levéltár egykori igazgatója) tartotta. A levéltáros-történészt az ötvenhatos menekültáradat okairól és ausztriai fogadtatásáról kérdeztük.
– Már a leveretést követő első napokban, november negyedike után elindult az első hullám, főként a fővárosból és a Nyugat-Dunántúlról. Munkások, értelmiségiek, tisztviselők. Nagyon kevesen a falun élők közül, hiszen ők jobban ragaszkodtak a földhöz. A menekülés fő motívuma a megtorlástól való általános félelem volt. Sok tízezer ember attól tartott, hogy visszatér a Rákosi-korszak kezdetét jellemző kemény terror. A másik indíték annak reménye, hogy Nyugaton, a tengerentúlon szabadság vár rájuk, könnyebb megélhetési, tanulási és munkalehetőségek. Harmadikként egy akár gyarlónak mondható okot említenék, hiszen akkor sokan amiatt hagyták el Magyarországot, mert felhalmozódott gondjaikból, akár egy rossz házasságból, adósságokból így láttak egyszerű kiutat.
Gecsényi Lajos elmondta, hogy a menekültek első „maradandó” állomása – érthető geopolitikai okokból – Ausztria volt.
– Megkönnyítette a tömeges átjutást, hogy a vasfüggönyt a köz-

hiedelemmel ellentétben nem ’89-ben, hanem ’56 szeptemberében számolták fel. Felszedték az aknamezőt, lebontották a szögesdrótot. És az az Ausztria, amelyikkel évszázadokon keresztül felemás viszonyban éltünk, mindenen felülemelkedett és megérezte a lehetőséget, hogy bizonyítsa demokratikus elkötelezettségét. A menekülthullám decemberben érte el a csúcsot, a második fázisában, ötvenhét január körül már apadni kezdett. Ebben az időben amúgy is meghaladta volna Ausztria fogadóerejét. Ennek ellenére állítom, hogy az osztrák kormány és a lakosság segítőkészsége – főként, ha az elmúlt ötven év tükrébe tekintünk – példa nélküli volt Európában.

A Rajk-per tanúja

A győri történészkonferenciát levélben köszöntötte a 95 éves, Párizsban élő Brankov Lázár is, aki tizenkét évet töltött Magyarországon. Ebből öt évet szabadon, hét évet pedig börtönben, teljesen ártatlanul, az 1949-es Rajk-per egyik vádlottjaként. A jeles személyiség írásában figyelmeztetett: „Az igazi demokratikus, szociális, háborúk elleni Európa kiépítése, életfontosságú szükséglet, nemcsak az európai nemzeteknek, hanem a mai anarchikus és veszélyes világnak is.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Érdeklődik a közügyek iránt?

Tovább olvasom