Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

A mentőkhöz kerül a betegszállítás irányítása

A betegszállítók feladatirányítását májustól a menők veszik át - írta hétfőn a Népszabadság.
Májustól veszi át a mentőszolgálat a betegszállítók feladatirányítását, ekkortól a szállítást megrendelő orvosnak egyetlen központi számot kell tárcsáznia - írja a hétfői Népszabadság.

Benda Attila, az egészségügyért felelős államtitkárság kabinetfőnöke a lapnak elmondta, hogy május elsejétől országszerte 20 központban fogadják majd a mentőszolgálat irányítói a betegszállítást megrendelő hívásokat. Ők osztják el az adott területhez tartozó szolgáltatók között a feladatot. Amennyiben valahol szűkösnek bizonyulna a kapacitás, ott az irányítók a megyehatárokon túl is tudnak autót biztosítani.

Havonta körülbelül 200 ezer beteget szállít vizsgálatra, kórházba, vagy onnan haza a most meglévő 83 betegszállító cég. Minderre tavaly és azt idén is alig 6 milliárd forint jut - írja a lap.

Benda Attila elmondta, hogy tavaly óta GPS-szel ellenőrzik a betegszállítók bevallásait, és azóta 30 százalékkal kevesebb kilométert számoltak el; ekkora belső tartalékra a tárca sem számított. Az államtitkárság az egységes irányítástól további hatékonyságjavulást remél.

Olvasóink írták

  • 5. Gilmar 2012. április 17. 13:36
    „Üdv!
    Betegszállító vagyok!
    1.Hazugság az egész 30%-os csökkenés!Beszereltek egy kb 600.000Ft-os GPS-t ,de nem használjuk még arra amire vették!valakinek ott fennt nagyon megtekt ezzel a zsebe,mert ezek valami raktárban voltak!
    2.Nem lett kevesebb beteg.
    3.Az orvosokra kellene jobban odanézni,hogy ne szociális alapon rendeljék meg a betegszállítást!
    4.2-3 napot adok ,hogy összeomlik a rendszer május 1 után,mivel olyanok irányítanak majd akik eddig ezt nem csinálták!Elmagyarázni ezt most kissé hosszú volna.”
  • 4. igazságkereső 2012. április 16. 11:10
    „Az a szomorú, hogy a GPS alkalmazásával kiderült, hogy csaltak,mert azóta 30 %-al csökkent az elszámolandó szállítások száma! Jó lenne most már a tisztesség útjára is rálépni,mert ami itt folyik az már tarthatatlan szintre emelkedett! Helyes, ha a mentőszolgálat veszi át a betegszállítást, talán nem is kellett volna kiszervezni,hiszen a visszaélések innentől kezdve plusz kiadást eredményeztek!”
  • 3. na 2012. április 16. 09:11
    „A betegszállítók feladatirányítását májustól a menők veszik át”
  • 2. szenyo 2012. április 16. 08:50
    „ki se kellett volna venni a kezükből... :S”
  • 1. Együgyű 2012. április 16. 08:02
    „,,A mentőkhöz kerül a betegszállítás irányítása"
    Amennyiben a valós betegszállítás irányítása a mentőkhöz kerül több betegszállításra alkalmas jó jármű lesz? A költségvetésük nagyobb, működésük hatékonyabb? Vagy ez egy betegnyugtató valamint népnyugtató pirula megint? A jelenlegi és a leendő valós betegek megint az ítéletnapig várhatnak az el illetve vissza szállításukra? A hírből nem olvasom ki, hogy a beteget vagy hozzátartozóját értesítenék a pontos el-visszaszállítási időpontokról. Megint egy látszatintézkedés várható? Benda Attila, az egészségügyért felelős államtitkárság kabinetfőnöke védi a védhetetlen mostani tényeket?
    Mindenkinek én a vélemény szabadságot megadom a demokrácia jegyében! Bírálni senkit nem fogok még a 21. században sem!
    OFF.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar Nemzet: csökkentve is milliós rektori fizetések

A korábbi 12 helyett már csak 5 rektor keres havi bruttó 2 millió forintnál többet - írja a hétfői… Tovább olvasom