Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 3°C Még több cikk.

A mesterkurzusoktól a vadászat öröméig

Csak úgy pezseg az élet Németh József operaénekes, a Magyar Állami Operaház tagja körül! A közkedvelt szegedi művész most tért haza Dél-Afrikából egy mesterkurzusról, hogy nyáron visszatérjen Pretoriába, ahol majd részt vesz az énekesképzés és az operajátszás fellendítésében. Az amerikai Toledóban pedig a napokban az 1956-os forradalom emlékére rendezett esteken lép fel. Közben egyre gyakrabban hódol vadászszenvedélyének. Most éppen a kafferbivalyra fáj a foga.
A zebrát sajnálta puskavégre kapni Németh József. Fotó: Miskolczi Róbert
Mint ahogy más európai a sózott pattogatott kukoricát, oly természetességgel falatozta Németh József operaénekes a szárított biltongot, és kínálta zacskóból a különféle afrikai vadak húsából készített, sózott darabkákat. Napbarnított arcán széles mosoly jelent meg – jóízűen evett és mesélt.
– Épp most érkeztem haza a Dél-Afrikai Köztársaságból, kéthetes mesterkurzust tartottam Johannesburgban. Érdekes élmény volt fekete bőrű énekesekkel dolgozni – újságolta.

Trófeák a nappaliban

– Régóta vadászok hobbiból, nálunk ez családi örökség. Közel öt éve pedig egy namíbiai utam során kipróbálhattam magam a szavannákon is. Lőttem már orixot, varacskos disznót, csavart szarvú nagy kudut, gnút, zebrát és impalát is – mutatja büszkén a nappali falát díszítő trófeákat. A kifeszített zebrabőrről azonban szabadkozva beszél, azt nem igazán akarta, mert olyan kedves állat, mint a ló, de társai rábeszélték: ha nem ő, akkor majd valaki más lövi le. Engedett hát az unszolásnak: ügyes és igényes vadász lévén azonnal telibe talált – nem szenvedett az állat.
A vadászok úgynevezett legendás nagy „ötök"-jét említi, az elefántot, a rinocéroszt, a jaguárt, az oroszlánt és a zsiráfot. Ez utóbbi is biztos örök álom marad számára, hiszen a kilövésért legalább egymillió forintot is elkérnek az arra szakosodott ügynökök. A kisebb vadakért is több százezerben mérik az életet. Szóval nem olcsó mulatság az afrikai vadászat, és mégis: egyre több magyar honfitársunk látogatja a szavannákat.

– Mostanában főleg vállalkozókkal találkoztam, de előfordult, hogy mérnök vagy orvos fogta kezébe a fegyvert – árulta el Németh József, aki pár perc alatt oly természetességgel képes elkalauzolni beszélgetőpartnerét az afrikai dzsungelbe és szavannákra, mintha ez volna a világ rendje. – Még a kafferbivalyt szeretném egyszer kilőni – mondta határozottan. De a vadászat mellett jutott hely a művészetnek is, vagy fordítva, az éneklés szolgáltatott lehetőséget a hobbinak?

Ó, Afrika!

A Dél-Afrikai Köztársaság negyvenöt millió lakosú nemzet, amit a kontinens egyik legellentmondásosabb országának tartanak. Területe akkora, mint Németország, Franciaország és Olaszország együttvéve.
Itt van a világ egyik legígéretesebb új piaca, ahol csupán nyolc éve rögzítették a vízhez való jogot. Az országban 11 hivatalos nyelvet, és húsz etnikai csoportot különböztethetünk meg. A lakosság negyven százaléka munkanélküli és közel fele negyven év alatti. Itt találhatók a világ legnagyobb arany-, gyémánt- és mangánbányái. Az ország gazdaságának közel harmincöt százalékát a kis- és középvállalkozások adják, itt található a teljes afrikai kontinens vasúthálózatának kétharmad része. A Dél-Afrikai Köztársaság bankrendszere a világ tíz legjobbja között van, és itt a legolcsóbb az ipari áram.

Fekete és európai zene


– Szinte párhuzamosan alakult ki a kettő. Öt évvel ezelőtt találkoztam a dél-afrikai magyar nagykövettel, akivel már akkor az ottani fekete zene dominanciájáról és az európai operajátszás újraélesztéséről beszéltünk, és ez idő tájt volt az első namíbiai vadászutam is. Két évvel később létrejött a Dél-Afrikai Köztársaság és Magyarország között a kulturális cserekapcsolat. Ennek keretében tartottam most a mesterkurzust, és nyáron a pretoriai egyetem ének tanszakán oktatom majd a szólistákat. Szabadkezet kaptam arra, hogy a pretoriai operaházzal együttműködve kiválasszak egy operát, amit betanítok az énekeseknek, az egyik szerepet én éneklem majd, és segítek a színpadra állításban is. A Toscára esett a választásom, Scarpiát fogom énekelni – hangzott a részletes magyarázat. Németh József tovább is tervez, a Toscát majd a Nabucco követi. Persze nem egész évre hagyja el az országot, egyszerre csak három hónapot tölt ott. Cserekapcsolat lévén a magyar zenei világgal is igyekszik megismertetni az ott élőket: népdalokkal, kórusmuzsikával és a Bartók-év tiszteletére, a magyar zenei géniusz zenéjével. A Dél-Afrikai Köztársaságban közel tizenötezer magyar él.

A világjáró hazatalál?

Az operista feleségével, Dobos Kati színésznővel az USA-ban a Szeged-Toledó testvérvárosi kapcsolat keretében lépett fel több alkalommal az 1956-os forradalom emlékére rendezett esteken.
És hogy Szegeden mikor hallhatjuk Németh Józsefet? Reméljük, hogy az itthoni körülmények is kegyesek lesznek, és mihamarabb.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szili Katalin: Jó úton halad a lap

Szili Katalin szerint az új székházunk arra is bizonyíték, hogy a Délmagyarország olyan színvonalas… Tovább olvasom