Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 8°C Még több cikk.

A Minden Gyerek Lakjon Jól program idén is segíti a hátrányos helyzetű családokat

A Minden Gyerek Lakjon Jól alapítvány az ország 300 településén 15 147 halmozottan hátrányos helyzetű többgyerekes családot segített.
Az elmúlt évben a Minden Gyerek Lakjon Jól alapítvány az ország 47 leghátrányosabb helyzetű kistérségének 300 településén 15 147 halmozottan hátrányos helyzetű többgyerekes család számára biztosított az egész évi zöldség- és fehérjeszükségletükhöz szükséges vetőmagot és kishaszonállatot - jelentette be Hegedűs Zsuzsa, az alapítvány kuratóriumának elnöke az Országházban pénteken tartott évértékelő tájékoztatón.

Az alapítványhoz visszaérkezett önkormányzati beszámolók alapján a családok 81 százaléka - több, mint tizenkétezer család - sikerrel élt ezzel a lehetőséggel. Mi több, megtartott annyi kisállatot, amennyi a gyerekek fehérjeszükségletét idén is biztosítani tudja. Hegedűs Zsuzsa hangsúlyozta: a "miniháztájik" fenntarthatóságát megerősítendő a családok számára az alapítvány idén is biztosítja az egész évi vetőmagot, valamint a kisállatokat. A 2012-es akciót illetően az elnök kifejtette, a fő cél az, hogy a programba tavaly nem jelentkező mintegy 500 kistelepülésen élő 51 436 halmozottan hátrányos helyzetű gyerekes családból minél többet juttassanak hasonló lehetőséghez. "Fontos, hogy az érintett települések önkormányzati, iskolai és óvodai dolgozói mindent megtegyenek azért, hogy a településükön élő gyermekvédelmi támogatásban részesülő családok megkaphassák idén a gyerekek egészséges ellátását fenntartható módon biztosító, mini háztájihoz szükséges vetőmagot és kishaszonállatot" - mutatott rá . A programban való részvétel egyetlen feltétele, hogy abban különbségtétel nélkül, a településen élő minden egyes halmozottan hátrányos helyzetű gyerekes család részt vegyen. "Ezek a gyerekek egytől egyig a mi gyerekeink. Mi felnőttek vagyunk felelősek azért, hogy mindegyikük megkapja a fejlődéshez szükséges egészséges táplálékot - foglalta össze az eredményeket az elnök.
Ahogy az elnök rámutatott, itt nem adományozásról van szó. A programban részt vevő családok minigazdaságokat alakítanak ki a kapott csomagokból, ennek segítségével nemcsak a saját családjuk szükségleteit tudják megtermelni, hanem még eladásra is tudnak termelni. "Ezek az emberek már évek vagy évtizedek óta nagyon nehéz helyzetben élnek. A program lehetőséget, kapaszkodót ad nekik, hogy ebből a helyzetből önerejükből és méltósággal állhassanak fel" - fejtette ki Hegedűs Zsuzsa. "A tavalyi év próba volt, hogy működhet-e a program. Az, hogy a támogatott családok 81 százaléka fenntartható módon élt a lehetőséggel, egyértelműen azt mutatja igen, a program sikeres volt". Az idei program több, mint 190 millió forintba kerül, az összeg nagy része már rendelkezésre áll, de a hiányzó csaknem 49 millió forintot még össze kell gyűjteni. Az alapítvány a fenntarthatóság és a fejlesztés kapcsán megállapodást kötött a legnagyobb magyarországi áruházlánccal, hogy a családok által megtermelt terményeket átveszi és értékesíti. Ezzel a családok nemcsak saját maguk számára lesznek képesek megtermelni a napi élelmiszer-mennyiséget, hanem jövedelmük is származik belőle. Már működő példaként az elnök az üstházakban feldolgozott házi készítésű terményeket, a gyümölcsökből készült dzsemeket és házi lekvárokat, valamint húskészítményeket említette, amelyek már kaphatók az említett áruházlánc helyi boltjaiban. "Nem exportpiacra és nem ipari módon termelünk, és ha nem is munkahelyük, de a munkájukból származó jövedelmük lesz ebből ezeknek az embereknek" - mutatott rá Hegedűs Zsuzsa.

A 2012-es programról elmondta, az idei vetőmagosztás március 16-18 között zajlik majd, a haszonállatok kiosztása pedig július 1-jéig be fog fejeződni. Egyúttal kérte az állampolgárok, támogatók és cégek segítségét. Az alapítvány ettől az évtől kezdve jogosult lett az áfa-visszatérítés igénybevételére, valamint az adó egy százalékának befogadására is, ezeket a felajánlásokat is várja. Emellett továbbra is hívható az eddig nagy sikerrel működő 13611-es adományvonal, az átutalásokat pedig a 11794008-20534156-os bankszámlájára várja a szervezet. Hegedűs Zsuzsa hangsúlyozta: a beérkező adományok minden forintja az éhező gyerekekhez kerül.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Róna Péter: a korrupció és a monetáris politika is hátráltatja az ország felzárkózását

Róna Péter szerint a magyar gazdaság versenyképességének akadálya a korrupció, a társadalmi… Tovább olvasom