Délmagyar logó

2017. 03. 01. szerda - Albin 3°C | 12°C Még több cikk.

A munkahely

az élhetőbb élet esélyét jelenti

Tavaly január óta kilencen dolgoznak azok közül, akik évek óta hiába kerestek állást. A munkaerőpiacon ugyanis az átlagosnál is kevesebb eséllyel startolnak a sérültséggel élők, így sokuk csak reménykedhet a jó szerencsében vagy egy olyan programban, amelyről mi is szívesen hírt adunk.
Az enyhén vagy középsúlyosan értelmi fogyatékosok számára – speciális tanulmányaik befejezésével – szinte bezárul a világ. Jó esetben marad a család támogatása, pedig sokan ennél jóval többre képesek. Például a munkavégzésre, s ha belegondolunk, egy jó munkahelyi kollektívát is megérdemelnének. Példák, életutak sora bizonyítja, hogy legalább egy sansz jár mindenkinek.
Az úgynevezett támogatott foglalkoztatás lényege éppen ez: a lehetőségek felkutatása, az enyhén vagy középsúlyosan értelmi fogyatékos embertársaink munkahelyhez juttatása.
– Számunkra rendkívül nagy kihívást jelent a lehető legmegfelelőbb munkahely megtalálása – szögezte le elöljáróban Lakat Csaba programfelelős, a Szent Cirill és Method Alapítvány munkatársa. – A pályázatkiíró Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) célja a kapcsolatfelvételtől kezdve a célállások kiválasztása. A munkánkhoz tartozik a családlátogatás vagy a reális igények felmérése csakúgy, mint a szociális ügyintézés vagy a betanulás segítése.
– Nemcsak álláshoz, hanem egy minőségibb élethez szeretnénk juttatni a hozzánk fordulókat – fogalmazott Bakos Sarolta programkoordinátor. – Siker az, hogy tavaly január óta kilencen tartósan dolgoznak, boldogulnak az élet egyéb területén. Néhány hete újraindult a program, reményeink szerint 15–20 embernek bizonyosan találunk munkát.
Gerber Melinda és Gyarmati Edina személyében mentorok, a szociális gondoskodás egyéb területén tevékenykedő szakemberek segítik a sérültséggel élők tartós elhelyezkedését. A szervezők a már dolgozókat sem hagyják magukra: két-három hetente önsegítő csoport keretében találkoznak egymással és számolnak be tapasztalataikról. A passzív munkaerő-piaci múlt után mindenesetre a program új esélyt jelent a sérültséggel élők és családjaik körében. A munkaadók közül többen partnerek ebben a munkában: a Piktor festékbolt, a Komszol és egy takarítócég már megtapasztalhatta, mennyit ér a megbízható, pontos és igényes munkaerő.

Segítség lehet

A támogatott foglalkoztatással kapcsolatban bővebb információval a 96-os körzetszámú 529-555-ös telefonszámon, illetve a Szent Cirill és Method Alapítvány címén (Győr, Kossuth Lajos u. 65–67.) szolgálnak.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lázár, a kétszeres apuka

Tovább olvasom