Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

A munkahelyváltás ''miértje'', ''mikorja'', ''hogyanja''

A dolgozó ember kiváltsága a válaszkeresés lehetősége – vagy kényszerűsége – arra az első hallásra igen egyszerűnek tűnő kérdésre: mikor érdemes munkahelyet váltani?

A konyhában az ebéd utáni kávé szürcsölése közepette elmerenghetünk ezen a kérdésen, de viszonylag gyorsan rájövünk: ennek megválaszolására egy kiadós koffeinadag-pótlásnyi időnél azért többre lesz szükségünk. Sebtében lehörpintve a csészénk még mindig szájat fájdító hőmérsékleten izzó tartalmát, gondolatainkat inkább megpróbáljuk az asztalunkon hagyott, bármelyik pillanatban széthullani készülő papír-halom tartalmára összpontosítani.

A kérdésfeltevés aktualitása természetesen nem állandó jellegű. Merőben szokatlan látványt nyújtana az „év dolgozója", amint lázasan lapozza az új állások rovatot kezében szorongatva az ünnepélyes keretek között, számára átnyújtott elismerő oklevelet! Persze extrémitások mindig is lesznek, de maradjunk mégiscsak a száraz tényeknél, a mindennapok valóságánál. A munka világa– minden szépségével, és izgalmas sajátosságával együtt – azért mégis csak a racionalitás egyik útvesztője.

Más kérdés, hogy manapság a köztudottan, kommunikáltan, burkoltan, de legalábbis valószínűsíthetően bizonytalan gazdasági helyzetben egyre ritkábban tévednek gondolataink ebbe az irányba. Örülünk, hogy van állásunk, hogy a lekerült rólunk a bűvös „P" betű, mely a pályakezdő titulust jelzi, s visszatekintve, büszkék lehetünk az elvégzett munka eredményeire. Valahogy most kis időre kiment a divatból a meggondolatlan kockáztatás, a karrierépítés oly mértékű művelése, mely tipikusan a két szék közé ülés állapotát eredményezheti. Persze azért ez sem általánosan érvényes, s nem is jelenti azt, hogy az átlagemberek ne törekednének a munka terén a tökéletes-közeli állapotra, s ne motiválná őket egy jobb pozíció, munkalehetőség elérése. Csak talán mostanában hosszabb ideig mérlegelünk, mielőtt döntenénk. Bizonyára azért is nehéz a helyzet, mert nagy a zsúfoltság a munkaerő piacán, s gondolom azt sem kell túl sokáig találgatni, melyik oldal van túlsúlyban: a betöltésre váró álláshelyeké, vagy a rájuk vadászó munkakeresőké.

Eltekintve azonban a fenti tényektől, nagy általánosságban a váltást megelőzően azért már vannak jelei a dolog szükségességének. No de melyek lehetnek ezek?

Egyik tipikus ezek közül a már pszichés betegségként is emlegetett kiégés esete. Önmagában az állapot még nem betegség, de lelki, sőt idővel testi bajjá fajulhat a változtatás szükségességének figyelmen kívül hagyása. Ennek jelei lehetnek a motivációvesztés, az állandósult, egyébként indokolatlan stressz érzése, kommunikációs, koncentrációs zavar, s a folyományaként bekövetkező munkakedv vesztés eredményeképpen, az elvégzett munka minősége is romlik. Ez az állapot pedig már a főnök számára lehet jel. Többnyire némi pihenéssel, családi, egyéni kikapcsolódással az állapot orvosolható, csak tudni kell kikapcsolni ezen idő alatt! Ha mégsem megy, akkor már olyan problémáról beszélünk, ami a munkahelyen túl a privát életre is kihatással van. Ilyenkor lehetséges megoldás a munkahely-váltás, ugyanis az új kihívások, feladatotok, a friss ismeretségek motiváló erővel bírnak.
Hasonló a helyzet akkor, amikor úgy érezzük, elértünk egy szintet az elmúlt évek alatt, megtanultunk sok mindent, hozzátettünk az eredményhez, megvalósítottunk mindent, amit az adott cég keretein belül lehet. A munkahely – talán jellegéből adódóan – nem tudja már azt a motiváló erőt nyújtani, amire szükségünk lenne. Szeretnénk kipróbálni magunkat egy magasabb szinten, több felelősséggel, további ismeretszerzés reményében, s persze pironkodva, de nem titkoltan magasabb mértékű elismerésért cserébe. Ezt hívják karriernek, aminek megvan az a sajátossága, hogy szeret felfelé ívelni.

Aztán sajnálatos módon egyre gyakrabban eljön az ideje a munkahelyváltásnak akkor, amikor letöltve az egyénenként változó hosszúságú szülési szabadságot az anyukák szeretnének újra dolgozni. Optimális esetben persze vissza lehet menni a munkahelyre, ahonnan az ember szülni jön, de ennek gyakorisága manapság egyre kisebb. Az óvodanyitástól - zárásig tartó munkaidő népszerűsége még nem nő a kellő ütemben, a részmunkaidő még mindig csak a nehezen elérhető jó dolgok egyike. A munkahelyi gyermekfelügyelet pedig még az elérhetetlen optimális dolog álnéven ismeretes. Így hát többnyire marad a kényszerű munkahelyváltás, amely esetben gyakorta érezheti magát pályakezdőnek az ember, legalábbis ami a munkáltatók hozzáállását illeti. Nem egy olyan – komoly sikereket elért – dolgozó édesanyával találkoztam, akinek a nulláról kellett kezdenie, mert otthon volt egy-két évet, néhány hónapot. Részben érthető ugyan, hisz valóban más jellegű elfoglaltságot igényel a kisgyermekek nevelése, mégsem gondolom, hogy a kihagyott idő dacára ne tudnának rekordsebességgel formába kerülni a dolgozni vágyó kismamák. Ráadásul többségük képezi magát ezen idő alatt is.

Akadnak nemritkán olyan helyzetek, amikor kényszerűség okozza a munkahelyváltást. Megszűnik az adott cég, leépítés van. Nem árt ezekre a helyzetekre oly módon – ha szabad így fogalmazni - felkészülni, hogy megpróbálunk folyamatosan képben lenni a munkaerő-piac változásaival kapcsolatosan, természetesen nem napi szinten, de azért úgy általánosságban mindenképpen. Legalább azt nem árt tudnia mindenkinek, milyen lehetőségei vannak, mi mindenhez elég a tudása, referenciái, s azt hogyan rendezze időrendbe egy önéletrajz erejéig.

Mindenesetre a munkahelyváltáshoz is kell idő csakúgy, mint a munkakereséshez. Egy kávényi szünet a gondolatok rendezésére elégnek tűnhet, de a kivitelezés azért kissé időigényesebb.

CsK
Forrás:
http://www.cvcentrum.hu

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megnevezték a kormányszóvivőket

Tovább olvasom