Délmagyar logó

2018. 01. 19. péntek - Sára, Márió 2°C | 8°C Még több cikk.

A NATO elfogadta, hogy a Tubesen építsék meg a lokátort

A honvédelmi tárca a Tubesen is megépítheti a háromdimenziós lokátort és megkaphatja az ehhez szükséges NATO-forrásokat, miután a nemzetközi szervezet katonai-szakmai szempontból elfogadta a Zengő helyett az új helyszínt.
Juhász Ferenc, honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy nincs kormánydöntés a tubesi helyszínről. Annyi viszont már biztos: ha az új helyszín mellett dönt majd a kormány, akkor a zengői helyszínre tervezett NATO-pénzeket a Tubesre is elkölthetik.

A miniszter az MTI kérdésére elmondta, hogy június vége felé dőlhet majd el, hogy Magyarország részt vesz-e az afganisztáni újjáépítési feladatokban. A hollandoktól ugyan már át lehetne venni egy meghatározott feladatot, de a választási kampányban ilyen döntést nem akartak hozni, az ügyvezető kormány pedig ezt nem teheti meg. Juhász Ferenc hangsúlyozta: a személyes véleménye az, hogy a NATO deklaráltan legfontosabb feladatából nem volna szabad kimaradni.

Elmondta: elképzelhetőnek tartja, hogy más országokkal közösen vállaljuk légtérvédelmi feladatok elvégzését; ennek a rendszerbe álló Gripen vadászrepülőgépek, valamint a pápai repülőtér lehet az alapja.

Nem változik a honvédelmi reform iránya a következő években: a készülő kormányprogram honvédelmi fejezete nem tartalmaz olyan új, nagy horderejű javaslatot, amely az eddigi iránytól eltérő lenne - mondta a honvédelmi miniszter. A kormányprogram a védelmi tárca funkcióját nem tervezi változtatni, vagy új funkciók hozzáadásával kiegészíteni. Példaként azt mondta, hogy a rendszerváltás szellemével összeegyeztethetetlen lenne, ha például az egyenruhás szolgálatot teljesítőket, azaz a rendőröket, a tűzoltókat és a katonákat egy tárca alá "terelnék".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem fogadta a venezuelai elnököt Tony Blair Londonban

A brit kormány teljes bojkottja mellett kezdte meg kétnapos, magánjellegűnek minősített londoni… Tovább olvasom