Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

A nemzeti emlékhely bizottság védetté nyilvánította Kádár János sírhelyét

A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság szerdai soros ülésén többségi döntéssel védettnek minősítette Kádár János síremlékét, ezáltal a sír nem felszámolható - közölte a testület az MTI-vel.
A Magyar Munkáspárt elnöksége az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében úgy vélekedett, hogy "Kádár János a magyar nemzeti történelem kiemelkedő egyénisége volt, hosszú éveken át Magyarország miniszterelnöke, egy történelmi korszak meghatározó személyisége". Éppen ezért sírjának gondozása a nemzet, és a mindenkori kormány feladata, függetlenül attól, ki hogyan vélekedik Kádárról és a szocializmusról - indokolták.

A Magyar Munkáspárt azt írta: a szocializmus és Kádár János szellemi örökösének tekinti magát, ezért vállalja a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben lévő nyughelyének megváltását a következő 25 évre, ennek érdekében pedig országos gyűjtést szervez.

A Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. MTI-hez eljuttatott közleményében hétfőn azt írta: nem kívánja megszüntetni Kádár János sírhelyét, illetve a munkásmozgalmi parcellában lévők sírhelyét sem, ellentétben egyes sajtóorgánumokban sugalltakkal.

Rámutattak: "erre a BTI-nek sem joga, sem szándéka nincs, és nem is volt sohasem". Bár a parcella sírhelyei, ezen belül Kádár János sírhelye sem védett a kegyeleti törvényben foglaltak szerint, de maga a sírtábla (mint a Fiumei úti sírkert jelentős része) műemléki védelem alatt áll. A BTI szakmai és jogi megítélése szerint a parcella, illetve a sírhelyek védettségéig viszont az újraváltás lehetőségét a jogszabályi keretek között biztosítaniuk kell a sírok felett rendelkező természetes személyek, jogi személyiségek, szervezetek, illetve örököseik, vagy esetleges jogutódjaik számára.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Huawei innovációs központot létesít Magyarországon

Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos kínai látogatása alatt, a kormányfő jelenlétében írták alá… Tovább olvasom