Délmagyar logó

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 5°C | 10°C Még több cikk.

A nyíregyházi ügyészség vizsgálja a debreceni városvezetők floridai utazását

A debreceni fideszes képviselők és önkormányzati alkalmazottak tavalyi floridai utazásával összefüggésben hűtlen kezelés bűntette és közérdekű adattal visszaélés vétsége miatt folytat eljárást a Nyíregyházi Járási Ügyészség - közölte az Együtt-PM sajtóosztálya vasárnap az MTI-vel.
Káposznyák Istvánt, az ellenzéki pártszövetség helyi politikusát - aki a feljelentést tette az ügyben - pénteken tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség arról, hogy "a feljelentésben megjelölt magatartás a hűtlen kezelés bűntettének, és a közérdekű adattal visszaélés vétségének gyanúját kelti", ezért az elsőfokú ügyészi feladatok ellátására a Nyíregyházi Járási Ügyészséget jelölte ki - ismertette a sajtóosztály illetékese.

Az ügyben előbb a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság, majd a hajdú-bihari főügyészség is elfogultságot jelentett be, ezért került az ügy a szabolcsi hatóságokhoz.

Novemberben debreceni delegáció utazott egy floridai energiakonferenciára, az utazáson az önkormányzat és számos városi cég vezetői, néhány hivatalnok, köztük a város jegyzője, valamint Pajna Zoltán alpolgármester is részt vett. "A kiutazók által a legnagyobb közösségi oldalra feltöltött képek tanúsága szerint azonban a konferenciázás helyett a résztvevők napoztak, horgásztak, koktéloztak a tengerparton. Ráadásul, mint utóbb kiderült, a kongresszus szervezői nem is tudtak a magyar résztvevőkről" - olvasható az Együtt-PM akkori közleményében.

Az érintett cég- és városvezetők tavaly novemberben - miután az ügy országos visszhangot kapott - azt közölték: saját költségükön és szabadságuk terhére utaztak.

Káposznyák István áprilisban büntetőfeljelentést tett, ez alapján indult a mostani nyomozás - ismertette vasárnapi közleményében az Együtt-PM.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megölte anyja élettársát egy férfi Arnóton

Késsel megölte anyja élettársát egy 27 éves férfi Arnóton szombat este, a gyilkost elfogták. Tovább olvasom