Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 14°C | 29°C Még több cikk.

A nyitrai magyar lány továbbra is állítja, igazat mondott

A nyitrai magyar diáklány továbbra is állítja, hogy végig igazat mondott, annak ellenére hogy tegnap a szlovák kormányfő bejelentette: bizonyítékaik vannak rá, hogy a lány színlelte a támadást. Hedvig ügyvédje szerint a szlovák rendőrség igen csak "csavarosan" bánt a magyar diáklány elleni támadást cáfoló bizonyítékokkal.
M. Hedvig a pozsonyi Új Szó című lapnak azt nyilatkozta, hogy szombaton a szlovák rendőrök hat órán át győzködték, hogy vonja vissza a feljelentést, mert ezzel szégyent hoz Szlovákiára. Később - mint mondta - szidalmazták és előzetes letartóztatással fenyegették. Ennek ellenére a diáklány kitartott korábbi vallomása mellett, így végül elengedték a rendőrök. A lány ügyvédje panasszal él a szlovák rendőrségi vizsgálat ellen.

A magyar külügyminisztériumban egyelőre nem tervezik, hogy elkérjék a szlovák hatóságok nyomozati anyagait a nyitrai magyarverést cáfoló nyomozati anyagot.

Tegnap a szlovák rendőrség megszüntette az ismeretlen elkövető elleni bűnvádi eljárást abban az eddig etnikai indítékúnak minősített ügyben, amely augusztus 25-én, Nyitrán történt - jelentette be tegnap Pozsonyban Robert Fico szlovák kormányfő és Robert Kalinák belügyminiszter. Az ügy "főszereplője", M. Hedvig magyar egyetemista azt állította: két férfi bántalmazta, mert anyanyelvén beszélt mobiltelefonján. A miniszter kijelentette: semmiféle bűncselekmény nem történt, az egészet az államvizsgára induló, 23 éves hölgy találta ki és színlelte.

Kalinák szerint ezt bizonyítja, hogy a mobilszolgáltató cég szerint a hölgy telefonjáról aznap senkit sem hívtak, és nem is fogadtak hívást vele. A lány blúzán sárfoltot, vagy szennyeződést nem találtak, miközben aznap esett az eső, és M. Hedvig állítása szerint a bántalmazás során a földre került. A magyarellenes jelszavakról pedig - melyeket a magyar egyetemista szerint bántalmazói írtak ruhájára - a grafológus megállapította, hogy a sértettől származik. A vérnyomok nem veréstől, hanem orrvérzéstől származnak, amelyet kiválthatott akár a vizsgadrukk is, ütéstől keletkezett sebeket pedig a törvényszéki orvosok nem találtak.

Azokat az iratokat, melyeket a fiatal hölgytől állítólag elloptak, a sértett maga postázta saját címére néhány nappal az incidens után - mondta Kalinák, aki szerint a kitalált történettel a lány csak azt akarta elérni, hogy könnyebben átjusson az államvizsgán. Arra a kérdésre, hogy nem állhatnak-e bizonyos érdekcsoportok az eset mögött, a belügyminiszter azt válaszolta: a rendőrség biztosan kideríti ezt is. Mint mondta, magánemberként ő is kíváncsi rá, de miniszterként nem kezdeményezhet ilyen vizsgálatot. Nem tűrjük, el a szélsőséges megnyilvánulásokat, sem az idegengyűlöletet, ugyanakkor azt sem engedjük meg, hogy egyesek fantáziálásukkal tönkretegyék a szlovák kormány jó hírnevét - hangoztatta Robert Fico.

Többhetes hallgatás után megszólalt Jan Slota, a Szlovák Nemzeti Párt vezetője is, mondván: csodálkozik, hogy a Magyar Koalíció Pártjának politikusai most szégyenükben nem bújnak a föld alá. Slota egyébként bocsánatkérést vár a magyar kormánytól.

Bugár Béla, az MKP elnöke nem vonta kétségbe a rendőrségi vizsgálat eredményeit, ugyanakkor véleménye szerint elgondolkodtató, hogy M. Hedvig akár hazugságvizsgálatnak is hajlandó alávetni magát, azaz biztos igazában. Martin Korch rendőrségi szóvivő úgy nyilatkozott: a rendőrség részéről nincs akadálya a hazugságvizsgálatnak, de annak eredményét a bíróság nem fogadja el.

A magyar diplomácia egyelőre hivatalos tájékoztatást nem kapott az ügyről, de megjegyezték: a magyar-szlovák viszonyban tapasztalható feszültségek nem a nyitrai eset után keletkeztek. A magyar külügyi tárca egyébként elhatárolódott a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szombatra tervezett pozsonyi megmozdulásától, melyet időközben a szlovák hatóságok betiltottak. Bugár Béla ugyancsak nem tartja kívánatosnak, hogy az ifjúsági mozgalom Pozsonyba menjen. Maga a szervezet le is mondott a demonstrációról, annak elnöke, Toroczkai László azonban nem: tervei szerint szombaton a szlovák fővárosba utazik, és az ottani belügyminisztérium előtt tart sajtótájékoztatót és bemutatja a nemzetközi médiának mindazokat a transzparenseket, melyekkel fel akarták hívni a figyelmet a magyarok elleni támadásokra.

Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke meg van győződve arról, hogy a nyitrai diáklány esetében brutális, embertelen támadásról van szó. Szerinte a szlovák politika, élén Robert Fico kormányfővel, nem megoldani, hanem eltüntetni szeretné a magyarellenes jelenségből fakadó problémákat.

Hedvig ügyvédje szerint a szlovák rendőrség igen csak "csavarosan" bánt a magyar diáklány elleni támadást cáfoló bizonyítékokkal

Egy kék színű magyar rendszámú autó utasai - harminc év körüli férfi és nő - tanúsíthatnának olyan körülményeket, amelyekkel cáfolni lehetne a szlovák rendőrség megállapításait, miszerint a nyitrai magyar diáklány csak kitalálta megveretésének történetét - állítja M. Hedvig ügyvédje, aki szerint a szlovák rendőrség igen csak "csavarosan" bánt a magyar diáklány elleni támadást cáfoló bizonyítékokkal.

Gál Gábor, egy galántai ügyvédi iroda tulajdonosa az MKP képviselője, a szlovák parlament összeférhetetlenségi bizottságának elnöke kedden este az MTI pozsonyi tudósítóját tájékoztatva elmondta: a sértett diáklány soha nem állította azt, hogy a mobiltelefonján hallották-e őt magyarul beszélni a támadói.

Az őt ért sokk miatt ugyanis nem lehetett biztos abban, hogy korábban, telefonálás közben, vagy röviddel a megtámadása előtt, akkor hallották-e őt magyarul beszélni, amikor a nyitrai Híd utcán egy kék színű, magyar rendszámú gépkocsiban ülő pár, egy harminc év körüli férfi és nő augusztus 25-én, nem sokkal reggel hét óra után előbb angolul, majd németül, aztán magyarul azt kérdezték tőle, hogy merre tudnának Érsekújvár irányába kijutni Nyitráról.

M. Hedvig az ismeretlen utazókat magyarul igazította el, utána haladt tovább az egyetem felé, ahol aztán megtámadták. A sértett kitart eredeti vallomása mellett - jelezte a védője.

A rendőrség elleni panaszjoggal élni kívánó Gál Gábor szerint nagy nyomatékkal bírna az eljárásban, ha a két személy jelentkezne. Elmondta: védence soha nem állította határozottan, hogy telefonálás közben vagy más alkalommal hallhatták-e a támadói, hogy magyarul beszél.

Gál panaszának részét képezi, hogy - szavai - szerint "M. Hedviget szombaton a rendőrség hat órán át tartó kihallgatás során, verbális eszközökkel próbálta rákényszeríteni, hogy vonja vissza a vallomását. Ez a személyi szabadság korlátozásának minősül".

MTI/hirado.hu
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bajnoki vendégek

Sportpolitika

A közelmúlt hazai világversenyein, a budakalászi öttusa… Tovább olvasom