Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

A Nyugat elszívhatja a fiatal orvosokat

A mosonmagyaróvári Karolina Kórház főorvosai úgy látják: állandó pénz– és munkaerőhiány sújtja az intézményt. Uniós csatlakozásunk után, a közel tízszeres fizetés vonzerejének engedve számos egészségügyi dolgozó indulhat a nyugat-európai országok felé.
Az orvosi pálya itthon már kevésbé vonzó, nincsenek hosszú távú egészségügyi koncepciók, s az utánpótlás kérdése is megoldatlan. „ Egy finanszírozási és teljesítményorientált mentalitás mellé nagyon nehéz odatenni vagy egyáltalán nem is lehet a hippokratészi esküt" – állítja dr. Bodnár Mária orvos-igazgató.

A kijelentés annak kapcsán hangzott el, hogy kerekasztal-beszélgetésre invitáltuk a Karolina Kórház öt vezetőjét: dr. Vörös László (a későbbiekben V. L.) igazgatót, Eöry Ferenc (E. F.) gazdasági igazgatót, dr. Bodnár Mária (B. M.) orvos-igazgatót, Felschmann Tiborné (F. T.) ápolási igazgatót és dr. Keszei Károly (K. K.) rendelőintézeti igazgató főorvost.

Percátlagok, pontértékek

– Egy sajtótájékoztatóján Kökény Mihály szakminiszter kijelentette, hogy az emberek elégedetlenek a Kórházi ellátással. Önök hogy látják: a Karolina betegei is elégedetlenek?

V. L.: – Helyben véleményem szerint az emberek többsége elégedett. Bár a szabad orvosválasztás elve alapján vannak, akik elmennek Győrbe vagy Budapestre. Az eddig is szűk finanszírozási keretek mellett úgy tudott intézményünk életben maradni, hogy a betegek bizalmát élvezve olyan betegforgalmunk volt, ami az intézmény gazdasági hátterét megalapozta.

B. M.: – Biztos, hogy van jogos elégedetlenség. Ez egyrészt megfogalmazódik az orvossal és a nővérrel szemben, másrészt az eszközállománnyal szemben is. A kutatási eredmények hallatán a beteg azonnal gyógyulni szeretne, s ennek időnként nem tudunk megfelelni. A szakma legnagyobb sikereként élem meg, amikor szakmailag kudarcot vallunk és a beteg mégis elégedett. Igaz, a gyógyíthatatlan betegek hozzátartozói sokkal gyakrabban elégedetlenek. Az elégedetleneknél a valóságtartalmat kell megvizsgálni.

K. K.: – Az emberek egy része nyilvánvalóan elégedetlen. Ennek több oka van: az orvosi munka lényege az lenne, hogy gyógyuljon meg a beteg, javítsunk az állapotán, vagy valamilyen formában kezdjük meg ezt a feladatot.

– Ez igazán igényes elvárás: a mostani rendszer, amit rákényszerítettek az egészségügyre, az ilyenfajta orvosi munkának nem használ. Itt a percátlagokra, pontértékekre gondolok, s ezek hátterében gazdasági megfontolások állnak. Ez a rendszer nagyon sokunktól távol áll, én is nehezen tudom megszokni. A leggazdagabb államok sem tudnak annyi pénzt fordítani az egészségügyre, amennyit az orvostudomány mai lehetőségei kívánnának.

E. F.: – Az elégedettség megítélésében az is szerepet játszik, hogy a beteg milyen infrastrukturális feltételek mellett kapja az ellátást. A rekonstrukció miatt mi szerencsés helyzetben vagyunk, de ez csak néhány osztályunkra vonatkozik. Sokszor a szakmai színvonal gátja az a pénztelenség, ami lehetetlenné teszi a legkorszerűbb és a legjobb anyagok használatát. Mi azért kivételes helyzetben vagyunk, hisz a normatív finanszírozáson kívül más jelentős bevételeink is vannak. Összességében azonban én mint egészségügyben dolgozó, rendkívül elégedetlen vagyok a viszonyokkal.

F. T.: – Biztosan többet kellene foglalkozni az emberekkel, a lelkükkel, hisz a betegség megváltoztatja az ember személyiségét. Erre a jelenlegi helyzetben, a teljesítmény hajszolása mellett nagyon kevés a lehetőség, s nincs is rá idő. A nővéreink munkájával azonban általában elégedettek a betegek.

„ Reformra vár az ellátott és az ellátó"

– A veresegyházi Misszió Egészségközpontnak nem az elvégzett beavatkozásokat és vizsgálatokat fizeti ki az egészségbiztosító, hanem éves átalányt kapnak. Az ottani igazgató szerint így érdekük, hogy a betegek egészségesebbek legyenek, mert akkor kevesebbet mennek Kórházba, s az nekik is kevesebbe kerül. Kökény Mihály szerint ez a modell az egészségügyi reform alapja. Mi erről a véleményük?

E. F.: – Az elmúlt tizenhárom évben még egyetlen olyan egészségügy-átalakítási elképzelésről sem hallottam, ami valódi átalakítással járt volna. Mindig csak finanszírozási reformok vannak, s ezek leginkább gazdasági megszorítások. A politika a finanszírozást megszorító intézkedések mögé mindig bátran odaáll. Érdemi reformot azonban senki nem vállal fel.

V. L.: – Ötven éve reformáljuk a magyar egészségügyet, de nem történik igazából semmi. Vannak racionalizálható dolgok: például az elaprózott intézményrendszert központosítani kellene, a sürgősségi rendszert földrajzi átgondolások után lehetne kialakítani. Országos szinten, de különösen Budapesten vannak még tartalékok, csak az elmúlt időszakban nem történtek regionális elveket követő racionalizáló lépések.

B. M.: – Reformra vár az ellátó és az ellátott is. Minden változtatáshoz hatalmas finanszírozási háttér kell. S ha megnézzük az egészségügy reformjának kezdetét, azt látjuk: kevés változást hozott az elégedettségi mutatókban. Látványos eredményeket várunk, de türelem kell minden újhoz, s reálisan kell a pozitívumokat is látni. Évtizedek nehézségeit kell megoldanunk, ami egy év alatt nem megy. Ehhez kellenének az átütő sikereket hozó gazdasági lehetőségek.

K. K.: – Negyven éve dolgozom a magyar egészségügyben, s ezek a gondok igen régiek: amíg a Kórházak és a rendelőintézetek teljesítménykényszerben vannak, s teljesíteniük kell a talpon maradásért, addig ugyanez az alapellátásban nincs meg.

F. T.: – Röviden válaszolok: cselekvő reformra van szükség.

Tíz év alatt feleannyi finanszírozás

– A Kórházakra jutó támogatás mértékének csökkenése mennyire érződik a mosonmagyaróvári intézményben?

E. F.: – Az a baj, hogy nem egyeznek a számításaink. Az intézmények kalkulációja már előzetesen is mást mutat, mint a központi adatbázis alapján készített felmérés, s rengeteg bizonytalansági tényező van. Bizonyított, hogy évről évre csökken az állami támogatás: az elmúlt tíz évben nagyjából ötven százalékkal csökkent az egészségügy finanszírozása. Idén minimum tízszázalékos pénzkivonás történik a Karolina Kórház rendszeréből. Nem tudjuk, a teljesítményszorzók emelésével mennyi jön vissza. Valószínűleg a márciusi Kórházszövetségi kongresszus ettől lesz hangos.

V. L.: – Jelentős a mostani megszorító intézkedések Kórházakra jutó része. Ha ez így marad, akkor tömeges csődök következnek be az év második felében. A mi helyzetünket sem látom másképp: az egy telephelyre való költözés és a jobb körülmény kicsit enyhít a gondjainkon, de ezt az elvonást saját belső tartalékokból nem lehet uralni. Ha öt százalékkal túlteljesítünk, akkor hatvanszázalékos finanszírozást kapunk érte, tíz százalékig ezt harminc százalékkal honorálják, e felett pedig csak tíz százalékkal. Nincs értelme túllépni a teljesítményt, ám nem lehet szabályozni a betegforgalmat.

K. K.: – Erről csak annyit: a közfinanszírozás csökkenése az osztályokra is érezhetően visszahat.

B. M.: – Egy finanszírozás- és teljesítményorientált mentalitás mögé nagyon nehéz odatenni vagy egyáltalán nem is lehet – s most nagyon kemény leszek – a hippokratészi eskü tartalmát. Nehéz hozzáigazítanom az ellátásomat ahhoz a finanszírozási rendszerhez, amit rám kényszerít az állam. Ha megfogalmazódik egy kritika, akkor a betegnek nem is kell a mögé látnia: neki egy kérése van, az, hogy őt megfelelően ellássák.

Teljes létszámmal előállna a csőd

F. T.: – Napi vitáink vannak a gazdasági igazgatóval a jobb ellátás érdekében, státusemelést kérek, ám hiányzik hozzá a forrás. Az ideális személyi létszám esetén csődöt is mondhatnánk. Állandóan pénzhiányba botlunk. A dolgozóink túlnyomó többsége 2002 szeptembere óta nem kapott béremelést. Akinek tavaly mégis tudtunk emelni, az az idei átsorolásával el is veszíti ennek értékét.

A túlmunka kezelhetetlen lesz

– Az uniós csatlakozás után számolnak-e elvándorlással, s az ezzel járó nővér- és orvoshiánnyal?

V. L.: – Határhoz közeli intézmény lévén eddig is érte dolgozóinkat kísértés. Aki idegen nyelvet beszél és ambiciózus, az tízszeres pénzt kereshet Nyugaton. A szabad munkaerő-áramlás újabb kihívás lesz, s valószínűleg bennünket is érint. A minimálfeltételekben előírt létszámokat ebben a rendszerben is nagyon nehezen teljesíti az egészségügy. A túlmunka vonatkozásában kezelhetetlennek látom a helyzetet: tizenkét órás ügyelet után kötelező leváltani az orvosokat, s május után átszervezni az egész ügyeleti rendszert. Ez a jelenlegi létszámunkkal kezelhetetlen lesz a csatlakozásunk után.

B. M.: – Kísértés mindenkit fog érni, ám attól félek, hogy leginkább a fiatalokat.

– Pk már minimum két nyelvet beszélnek, s a fejlettebb infrastruktúrájú intézmények elvárásainak megfelelnek. Ez fantasztikus csáberő lesz, s az lesz a következménye, hogy az egészségügy ellátórésze elöregszik.

K. K.: – Már EU-konform diplomákat kapnak a medikusok, s nyilván lesznek lehetőségeik. Jó néhány nyugati államban van nővér- és orvoshiány. Már most is vannak olyan szakmák Magyarországon, ahol érződik ez az elszívóerő. Kevés a röntgenes, intenzív terápiás orvos, aneszteziológus, laboros és patológus, sőt, gyerekgyógyász is.

Az egyetemi orvosi szakokra egyre kevesebb a jelentkező, a végzettek jelentős része pedig elhagyja a pályát. Egy orvos hat évig jár egyetemre, minimum négy évig készül a szakvizsgára, s már majdnem harmincéves, mire szakorvos lesz, s ekkor még mindig nem dolgozhat önállóan.

Erdélyi, felvidéki nővérek

F. T.: – A nővérképzés is megfelel az uniós követelményeknek. Nővéreink talán családi kötődéseik miatt nem készülnek tömegesen külföldre, de a jövő aggasztó. A nappali képzések csökkentek, nem tudjuk, honnan jön az utánpótlás.

– Május után lehet, hogy erdélyi és kárpátaljai dolgozókat „importálunk"?

F. T.: – ’95 óta dolgoznak nálunk erdélyi ápolónők, ők is szakképzettek, ugyanakkor egészen másfajta ápolási szemlélettel érkeztek. Pk nem igazán ápolni szeretnek, inkább „felcser" szerepet betölteni, a gyógyításban is szeretnének tevékenykedni. Az erdélyiekkel az a gond, hogy többnyire ugródeszkának tekintik Magyarországot. Itt megkapják diplomájuk honosítását, majd néhány év múlva átmennek Ausztriába vagy Németországba, s ott már teljes értékű nővérként dolgozhatnak. Most már szlovákiai nővéreket is alkalmazunk. Tapasztalatom szerint az ottani képzés nagyon hiányos.

V. L.: – Ez nem lehet tartós megoldás, de lehet, hogy rákényszerül az ellátórendszer.

B. M.: – Nem szabad, hogy ez legyen a megoldás. Az egyes erdélyi kollégák nem biztos, hogy a képzés miatt, hanem a kiesett idő miatt esetenként felkészületlenebbek.

K. K.: – Magyarország és Csehország kivételével valamennyi kelet-európai állam átvette a „szovjet" típusú orvosképzési rendszert, ami sokban különbözik a miénktől. Egyébként amikor a határon túli magyarság a létéért küzd, szabad-e az anyaországnak elszívnia olyan jelentős értelmiségieket, mint az orvosok? Ha egy nemzeti kisebbség elveszti értelmiségét, akkor meghalt. Ezzel a románok és a szlovákok malmára hajtjuk a vizet.

A hálapénz „jó téma"

– A hálapénzről szóló vita továbbgyűrűzik. Önök szerint hogyan oldható meg ez a kérdés?

V. L.: – Kollégáim véleményét is képviselve azt mondhatom: a hálapénz sok ezer egészségügyi dolgozó problémája, melyet nem tud megoldani a társadalom. A hála két ember magánügye. Az előre kialkudott, kiprovokált s hálapénznek nevezett valami jogilag, etikailag elítélendő. Ez nem hálapénz. Nem véletlen, hogy ez most előtérbe került, hiszen épp az egészségügytől való pénzforrások kivonásával egyidejűleg „ez egy jó téma".

Hogy mennyire két ember magánügye, erről hadd meséljek el egy személyes élményt. Egy idős haldokló néni megfogta a kezem, szemembe nézett és azt mondta: „Doktor úr, most az egyszer még segítsen." A legpozitívabb dolog az egészségügyben dolgozó számára, ha kudarcot is vall, mégis köszönetet kap erőfeszítéseiért.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vágó István újra a Magyar Televízióban?

Vágó Istvánnak 48 millió forintos éves fizetést ajánlott a Magyar Televízió - tette közzé a TV2… Tovább olvasom