Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 23°C Még több cikk.

A parlament előtt a tisztasági csomag törvényjavaslatai

Mind az öt törvényjavaslatot benyújtotta a kormány, illetve az MSZP frakciója hétfőn a miniszterelnök 8 pontos köztisztasági elképzeléseihez kapcsolódva, és kérték azok sürgősségi tárgyalását. Az ötből két javaslatot a kormány, hármat a szocialista frakció terjeszetett elő. A kormány két javaslatát akár két hét múlva tárgyalhatja is az Országgyűlés.
A kormány köztisztviselők vagyonnyilatkozati kötelezettségéről, valamint az állami vezetők juttatásainak nyilvánosságának növeléséről szólót terjesztette be. Ezeket az indítványok sürgősségi tárgyalástól függetlenül is már két hét múlva hétfőn napirendre tűzheti a Ház, amennyiben a Házbizottság azt támogatja, vagy ha ennek hiányában Szili Katalin Házelnök elnöki jogkörben így dönt.

Az MSZP frakció hétfőn két javaslatot nyújtott be: a civil szervezetek és a támogatások átláthatóságáról, valamint a pártfinanszírozásról. Ezek sürgősségéről legharamabb szintén két hét múlva szavazhat a parlament, így ezek csak novemberben kerülhetnek napirendre és kezdődhet el a tárgyalásuk. Ugyanez vonatkozik az október elején benyújtott harmadik frakció-tervezetről is, amely az országgyűlési képviselők juttatásait, illetve a polgármesteri összeférhetetlenségről szól.

Ez utóbbi kérdésben a miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: nem hangulatkeltésre, hanem megoldásra van szükség. A kormányfő leszögezte: a megállapodás kényszere minden eddiginél erősebb a témában és senki sem menekülhet el a döntés elől.

Az ötpárti egyeztetések kedden folytatódnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megemlékezés Olaszliszkán

Százötven motoros vonult fel Olaszliszkán, hogy kegyeleti megemlékezést tartson az október 15-én egy… Tovább olvasom