Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -3°C | 4°C Még több cikk.

A plafonon keresztül vezethet az út a büdzsé elfogadásához

Az SZDSZ nyitott a bérstop kérdésében, de kompenzálná egy minimális adócsökkentéssel. A párt álláspontja szerint a nyugdíjak esetében is mérlegelni lehetne a növekedés mértékének visszafogását - erről Fodor Gábor pártelnök beszélt a Napi Gazdaságnak adott interjújában.
A szabad demokraták fontosnak tartják a költségvetési hiány három százalékhoz való közelítését már az idén, a kiadási plafon szigorú változatát, valamint az adóreform-alap létrehozását. Az utóbbi lényegéről a pártelnök elmondta: ezt a pluszbevételekből feltöltendő alapot kétharmad-egyharmad arányban fordíthatná adó-, illetve hiánycsökkentésre a kormány. Fodor Gábor arról is beszélt, hogy a családi pótlék esetében az igazán magas jövedelműek esetében érvényesítené a társadalmi igazságossági szempontokat, de ez inkább tudatformáló intézkedés, mint komoly megtakarítás. A liberális politikus a kiadáscsökkentő lehetőségek között említette annak áttekintését, hogy a Munkaerő-piaci Alap évi 400 milliárdos keretét mire költi az állam, hiszen a foglalkoztatottság csaknem egy évtizede stagnál.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A nikotin fokozza az emlőrákot

A nikotin fokozhatja az emlő rákos daganatának növekedését, állapították meg az amerikai Harvard… Tovább olvasom