Délmagyar logó

2017. 11. 25. szombat - Katalin 3°C | 12°C Még több cikk.

A postás társaival raboltatta ki magát Ózdon

A postai kézbesítő és két társa közösen tervelték ki azt az önrablást, amely még májusban történt a Borsod megyei Ózdon; az ügyben nyomravezetői díjat is kitűzött a rendőrség - tájékoztatott a rendőrség kedden.
Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője emlékeztetett arra, hogy a postai kézbesítő kirablása miatt ismeretlen tettesek ellen indítottak büntetőeljárást május 26-án.

A sértett postás a rendőröknek akkor elmondta, hogy Ózd belterületén, egy salakos bekötőúton közlekedett motorral. Egy ismeretlen gyártmányú, típusú, hatósági jelzésű személygépkocsival lassítottak mellette, majd a jármű nyitott, jobb oldali első ablakán keresztül gázpermetet fújtak az arcába. Emiatt rövid időre elvesztette látását és a motorkerékpárral elesett.

Hozzátette: a postás szerint ekkor a személygépkocsiból ketten kiszálltak, megint lefújták, ököllel ütlegelték, miközben a táskában lévő készpénz átadására szólították fel. Ekkor a kis címletekben lévő papírpénzt átadta támadóinak, akik ezzel nem elégedtek meg, a táskában lévő maradék készpénzt is magukhoz vették, majd autójukkal elhajtottak.

A bántalmazott kézbesítő a cselekmény során 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. Az ismeretlen elkövetők cselekményükkel több mint 1,5 millió forint kárt okoztak - ismertette a helyettes szóvivő.

A sértett bejelentését követően az ügyben nagy erőkkel indult meg rendőrségi nyomozás, de nem akadtak a menekülő elkövetők nyomára. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 200 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki az ügyben.

A nyomozóknak azonban egyre gyanúsabb lett az eset, így a vizsgálatot más irányokba is kiterjesztették. A büntetőeljárás során kiderült, hogy a postás félrevezette a hatóságot, másik két társával együtt ő követte el bűncselekményt. A nyomozás során lefoglalták a bűncselekmény elkövetésekor használt telefonkészülékeket. Az eljárás alatt bebizonyosodott az is, hogy a bűncselekményt azért követték el, mert az elkövetőknek nagyobb összegű tartozásuk volt pénzintézeteknek és közüzemi szolgáltatóknak.

A rablást, mint fedőtörténetet minden részletre kiterjedően eltervezték, beleértve a bántalmazást, mint hitelességet növelő tényezőt is, és végre is hajtották. A három gyanúsított az eset összes körülményeire vonatkozóan részletes, beismerő vallomást tett, kihallgatásuk során elmondták, hogy két gyanúsított bankszámláján helyezték el a rablásból származó pár százezer forintot.

Kihallgatása során a "sértett" kézbesítő azt is elmondta, hogy a postástáskában elhelyezett festékpatront csak azt követően élesítette, miután társainak a pénzt átadta.

Az ügyben sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást az Ózdi Városi Rendőrkapitányságon, a hatóság félrevezetése bűncselekmény nyomozására hatáskörrel és illetékességgel az ügyészség rendelkezik. Az elkövetők nyilatkozatot tettek, miszerint vállalják az általuk okozott kár megtérítését.

Olvasóink írták

  • 2. ukk-mukk-fuck 2009. augusztus 19. 22:59
    „nem a cigók voltak?”
  • 1. flexsnake 2009. augusztus 18. 16:21
    „remélem megússzák 50-60évvel. A rendőri munkát nem térítik meg, és a felmerült költségeket sem. A rongálási kár csak a posta felé tartozás.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cserbenhagyót keresnek a siófoki rendőrök

Szabálytalanul előzéssel két kerékpáros sérülését okozó gépkocsivezetőt keresnek a siófoki rendőrök;… Tovább olvasom