Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

A rák okozza a magyar halálesetek negyedét

Magyarországon még mindig jóval többen halnak meg rák miatt, mint az Európai Unió más országaiban - derül ki az Egészségügyi Minisztérium jelentéséből, melyet a Nemzeti Rákellenes Nap apropóján készítettek. Az idén hazánkban mintegy 9 milliárd forint jut az onkológiai központok fejlesztésére.
Magyarországon az összes haláleset mintegy negyedét még mindig a daganatos betegségek okozzák. A tüdőrák miatti halandóság pedig Magyarországon csaknem kétszerese az uniós átlagnak - derült ki az Egészségügyi Minisztérium beszámolójából, amelyet a miniszterelnök kért.

A Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, aki ismertette a jelentést, hangsúlyozta: mivel az időben felfedezett rák gyógyítható, nagy szerepük van a népegészségügyi szűrővizsgálatoknak. A lakosság mozgósítására, a felvilágosító kampányra 30 millió forintot különített el az egészségügyi tárca.

Gál J. Zoltán arról is beszámolt, hogy az új kórházi struktúrában kiemelt szerepet kapnak a regionális onkológiai centrumok, amelyek működési területéhez 2-2,5 millió ember tartozik.

Az államtitkár hozzátette: az onkológiai központok finanszírozása hamarosan átalakul. Címzetten kiemelt díjazást kapnak, amelyet csakis az onkológiai betegek kezelésére használhatnak fel.

A tárca jelentéséből kiderül: a népegészségügyi programra 280 millió forintot különít el a tárca, ezen felül még 60 millióval támogatja a speciális szűréseket. Az onkológia központok fejlesztésére az Új Magyarország fejlesztési terv keretében 9 milliárd forintot fordít a kormány.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győrött játszik az U19-es együttes

labdarúgás A májusi írországi EB-selejtezőre, az úgynevezett elit körre készülő U19-es… Tovább olvasom