Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

A remény adventje

Szegénynek meg gazdagnak is vallja magát Fekete László, akinek munkáiból: hímzésekből és faragásokból látható kiállítás a győri könyvtárban. Az alkotó kapocsnak érzi az egyes darabokat élők és holtak között, szerinte a szeretet legyőzi a határokat.
Nyugdíjasklubok tagjai, rokonok, barátok és ismerősök jöttek el a szemet gyönyörködtető terítők, futók, faragások megtekintésére. Fekete László életében egyfajta kapocs a hímzés, a kézimunka. Bár a mai világban talán sokan furcsállják egy férfiember kezében a tűt meg a hímzőfonalat, tény, hogy a civilben árukiadóként tevékenykedő alkotó keze alatt életre kelnek a motívumok: a tulipános, az ibolyás, a karácsonyi gyertyás minta.

„ Már akkor is csodáltam őket, amikor mama még élt és küzdöttek a kis unokájukért. Laci egyedül maradt ugyan, de az életét kitölti Bernadett nevelése. Tisztelem őt azért, hogy még erre is marad energiája.”
– Két éve ment el örökre a feleségem, nélküle nagyon nehéz – szögezte le a nyugdíj előtt álló férfi. – Némi űr pótolható azzal, hogy a szeretteimnek, így a nejem és az édesanyám emlékének is adózom ezzel. Ennyi az én gazdagságom, egyébként roppant beosztóan élünk. Nem holmi hókuszpókusz, hogy egy hatvanéves férfi kezébe is belefér a tű, mi több, még bánni is tud vele. Ha azt mondom, minden öltésnél a szeretteimre gondoltam, nem túlzok. Végezhetek bármilyen fizikai munkát, a hímzés pihentet, átsegít a lelki bajokon. A kiállításra való készülés, a folyamatos munka boldoggá tett, s ezt szeretném továbbadni másoknak is.
Fekete László nem csodabogár, de ha kell, vasat munkál, kilincset szerel, s nagy valószínűséggel a rétesnyújtásban is verhetetlen. A hímzést édesanyjától tanulta, tökéletesítette, miközben a mama meséit hallgatta. Feledhetetlen esték voltak ezek. Ezt a fajta bensőséges hangulatot szeretné megteremteni nevelt unokája, a 12 éves Bernadett körül. A nagyapa szó szerint megharcolt együtt maradásukért. Erről korábban lapunkban is írtunk (Kisalföld, 2004. október 30., 2005. május 25.).
– Rengeteget gondolkodom, Rózsika mit, hogyan csinálna a helyemben. Ez ad erőt ahhoz, hogy munkába induljak, vezessem a háztartást, nevelgessem Bernadettet. Sokszor érzem úgy: beszélgetek a feleségemmel. Talán ennek a kiállításnak ő is nagyon örülne, mindenesetre hiszem, hogy egyszer mi még találkozunk...
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A polónium

Két hete még szinte senki sem hallott a polóniumról, de Alekszandr Litvinyenko (képünkön) orosz… Tovább olvasom