Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

A rendőrség szerint nem volt alkotmányos mulasztás

A rendőrség szerint nem történt alkotmányos mulasztás a Magyar Gárda Egyesület feloszlatására indult per 2008. június végi tárgyalási napján történtek kapcsán.
Mint ismert, a Fővárosi Bíróság épülete előtt a tárgyalás alatt gárdisták várakoztak, többek szerint akadályozták a közlekedést és állítólag gyalogosokat igazoltattak. Szabó Máté ombudsman korábban azért fogalmazott meg kritikát a rendőrséggel szemben, mert szerinte a gyülekezést hallgatólagosan tudomásul vették, és nem tettek hivatalos lépéseket.

Az ombudsman szerint figyelemmel kellett volna lenni arra, hogy a csoportosulás veszélyezteti-e a bíróság működését, vagy sem. A rendőrséget válaszadásra kérte az események kapcsán.

Az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán hozta nyilvánosságra válaszát, amely szerint a csoportosulásra nem vonatkozott a gyülekezési törvény. Arról, hogy az épület előtt gárdisták lesznek, a Budapesti Rendőr-főkapitányság kapott ugyan tájékoztatást, de ez nem minősült rendezvény, demonstráció bejelentésének.

"A Rendőrség álláspontja szerint tehát a BRFK eljárása a gyülekezési törvény (Gytv.) hatálya alá tartozó rendezvényre vonatkozó bejelentés hiányában nem okozott alkotmányos visszásságot, részükről mulasztás nem történt. Az, hogy a BRFK a tájékoztatóval kapcsolatban nem a Gytv. hatálya alá tartozó rendezvények esetében követendő eljárásnak megfelelően járt el, kizárólag annak tudható be, hogy arra ilyen rendezvényre utaló bejelentés hiányában nem volt lehetősége" - áll a rendőrség közleményében.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kamionbaleset a 86-oson: nem veszélyes anyag a szállítmány

Nem tartalmaz veszélyes anyagot annak a kamionnak a szállítmánya, amely a 86-os főúton Rédics és… Tovább olvasom