Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

A rendvédelmisek nyugdíja nem változna

Nem vonatkozna a nyugdíjkorhatár emelés és a 13. havi nyugdíj megszüntetése a rendvédelmi dolgozókra: rendőrökre, tűzoltókra, katonákra - számolt be az RTL Híradó hétfő este.
A szociális miniszter azt mondta, csak a szakszervezetek beleegyezésével lehetne változtatni az úgynevezett szolgálati nyugdíj rendszerén. A nyugdíjas rendőröket, katonákat és a többi rendvédelmi dolgozót nem érintenék a tervezett változások: vagyis hogy 2016-tól 65 évre emelnék a nyugdíjkorhatárt, a 2010 után nyugdíjba vonulóknak pedig nem járna a 13. havi illetmény. A szolgálati nyugdíjra jogosultak akár 40 évesen visszavonulhatnak, és a tervek szerint a 13. havi pénzről sem kell lemondaniuk. Szűcs Erika, szociális miniszter azt mondja, szeretnének a szolgálati nyugdíj rendszerén is változtatni, de a szakszervezetek egyetértése nélkül semmit sem tehetnek. Az országban összesen 80 ezren dolgoznak a rendvédelmi szerveknél, és több mint 70 ezren kapnak szolgálati nyugdíjat. Átlagosan 131 ezer forint nyugdíj jár nekik, de nem ritka, hogy valaki havi 200 ezer forintnál is többet kap.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. Gema 2009. március 09. 08:13
    „Tudja-e valaki, hogy döntöttek Gyurcsányék, megkapják ebben az évben is a katonák, rendőrök a 13 havi nyugdíjat vajon???? Aki tudja írja meg légyszi!”
  • 24. Fishman 2009. március 06. 19:26
    „Szomorúan olvasom a hozzászólásokat,és nem értek egyet azokkal az emberekkel akik a katonákat gyalázzák!
    Katona voltam és fel is vállalom,hogy 38 évesen vonultam nyugállományba ! Most 42 éves vagyok és büszke
    vagyok arra,hogy a hazámat védhettem s ha a helyzet úgy hozta meg is tettem harcostársaimmal együtt !
    Bevállaltam a 80-as években akkor amikor senki nem akart katona lenni, a szolgálati lakás és a korai
    nyugdíj miatt 19 évesen! Ezt úgy hívják tudatos pályaválasztás.Nagyon sok helyen és városban szolgáltam,
    ha úgy hozta a családommal többször is költöztünk egy évben.Ha parancsot kaptam menni kellett.
    Ott voltam a déli határnál amikor a 90-es évek elején volt a konfliktus,mindenki tudja mi történt.Több hónapot
    kellett eltöltenünk váltásban,hidegben,sárban,mocsokban.Írhatnék nagyon durva eseteket is,de fölösleges-nek tartom.Azt azért leírom,hogy nem a kevés fizetésért csináljuk amit csinálunk,mert a fizetés az nagyon kevés.
    Hivatástudat és hazaszeretet! Én és a társaim a vérüket és életüket áldoznák a hazájukért,és vajon ti akik
    olvassátok ezt a hozzászólást ugyanezt megtennétek?-nem hiszem!!! A katonaságot aki bevállalja annak számolnia kell azzal,hogy esküt tett a haza védelmére az élete árán is!!!”
  • 23. SP 2009. február 24. 10:27
    „21. hozzászólás Manikh 2009.02.24. 06:30
    A rendőrség katonaság stb. az állam mint legfőbb elnyomó szerv erőszakszervezete. (Állam mint filozófiai kategória)
    Szükségszerű, hogy a hatalmat biztosító szervezeteket az állam jutalmazza.”
  • 22. pampus 2009. február 24. 09:43
    „Így volt ez, akkor is amikor az 50%-os bér , illetmény emelést kapták! A Nyugdíjasaik összefogtak és addig verték a nyálukat míg Ők mis megkapták az emelést nem úgy mint a többi nyugdíjas! Nekik a bábolnai "pimpi-limpit" adta e rendszer vezetése a nyugdíj emelés helyett!”
  • 21. Manikh 2009. február 24. 06:30
    „18.-hozzászólás flexsnake!..Te nem szegedi vagy??Tele van a város és a vagyonőri szakma 40-es biztonsági őrökkel,ha egy kicsit agyalsz rajta látni fogod hogy a biztonsági cégeknek miért éri meg a volt Bm,bv-emberkékalkalmazása44De a "piramis"csúcsán is vannak ám szép számmal volt ezredesek,tábornokok,méghogy 40-évesen nem kel! Jó a humorod!!!”
  • 20. N.P. 2009. február 24. 06:30
    „flexsnake 2009.02.24. 05:59

    Változatlanul nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy ezek a szakmák a legmegterhelőbbek és ezt kompenzálja a korai nyugdíj. Több taxis hal meg munka közben mint rendőr, vagy nézd meg (ha már említetted az izületeket) 20 év hogy néz ki egy táncos vagy egy postás....

    Én úgy tudom, hogy ez a torz struktúra a Kádár- rendszerben alakult ki, amikor senki sem akart katona vagy rendőr lenni.”
  • 19. gyufika 2009. február 24. 06:19
    „És vajon a rendvédelmi szerveknél miért is nem lehet változtatni?
    Elmennek 45-50évesen nyugdijba és mivel még fiatal így elveszik a tőlük fiatalabbtól a munka lehetőséget!
    Több a nyugdíjuk mint az átlag fizetés emellett ha elmegy dolgozni kb3-400eft-ot kap kézhez!nyugdijjal együtt!!!!
    Az a fizikai dolgozó aki egész életébe szakadt meg a munkába kap max70-eftos, nyugdíjat és amig ki nem lóg
    a bele addig dolgozhat hogy éhen ne haljon a családja!
    Akkor hol itt az igazság!!!!!!??????”
  • 18. flexsnake 2009. február 24. 06:01
    „15. hozzászólás N.P. 2009.02.23. 23:04
    Lehet, mindenki a saját szerencséjének a pogácsa.

    16. hozzászólás Manikh 2009.02.24. 05:45
    200al minek menne? 40évesen meg nem kell vagyonőrnek.”
  • 17. flexsnake 2009. február 24. 05:59
    „4. hozzászólás N.P. 2009.02.23. 20:36
    Nem mondtam ezt. Ha olvasnád amit írok akkor láthatnád, azt sem tartom jónak hogy minden más embernek emeljék a nyugdíjkorhatárt. A rendvédelmiseknek nem adnék 13havi nyugdíjat mert ha reálisan gondolkodik az ember akkor havi 150re még ne kapjon plusz egy hónapot. Mert elrugaszkodunk a valóságtól. Megérdemlik hogy korán mehessenek nyugdíjba de ez nem kiváltság, inkább szomorú. Nem kitüntetés.
    A nyugdíjkorhatár mindig kényes kérdés, egy állandóan veszélyes anyagokkal dolgozó ember ugyanúgy megérdemelné hogy korábban mehessen nyugdíjba. Ott van például a radiológia. A mentősök stresszes élete. De ha megnézzük valamilyen formában mindenki megérdemelné hogy hamarabb mehessen nyugdíjba.
    Rendvédelmishez tartozik a BM-es is. Meg kell nézni egy fegyőrt 20év munka után. Egész nap össze van zárva bűnözőkkel. Ismerek olyat akinek már mind a két térdét műtötték, szó szerint alig áll a lábán az állandó guggolásos motozástól... Ezek olyan szakmák amik fokozottan igénybe veszik az embert. Érdekes hogy egy hozzászóló sem akadt ki a 13havin, pedig abból a többi nyugdíjasnak lehetne emelni a nyugdíját....”
  • 16. Manikh 2009. február 24. 05:45
    „A szivem szakad meg!...Miután alig 40-évesen nyugdijjas vigan elmegyen vagyonörnek és elég szépen"kiegésziti azt az "icike-picike nyugdiját,hogy egyem meg a "stresszes pchihéjüket,méghogyogy tönkremennek!!!!!”
  • 15. N.P. 2009. február 23. 23:04
    „zubrovka 2009.02.23. 21:55

    "Bárki lehet rendvédelmis" - hát ez igan nagy baj!!! Hála Istennek sem orvos, sem kőfaragó, sem mérnök nem lehet akárki...”
  • 14. zubrovka 2009. február 23. 21:55
    „Bárki lehet rendvédelmis. Belölröl kell megpróbálni,majd nyilatkozni. Egyébként az előző számokban megjelent rendőr tárgyú cikkek "hozzáértő" és a partvonal mellől mindent jobban tudó véleményt nyilvánítóknak tanácsolom,hogy az egyébként messze nem a legjobb elismertségű rendvédelmi szervezetek szinvonalát a saját és az általuk folytatott propagandával meggyőzött, megfelelő iskolázottságú személyekkel erősítsék.Igy nem kellene a nem érettségizettek miatti színvonal eséstől tartani és könnyebben tudnák a nem emelt nyugdíjkorhatárt is megemészteni. Vagy savanyú a rókának a szőlő?”
  • 13. beaver 2009. február 23. 21:52
    „[..] Átlagosan 131 ezer forint nyugdíj jár nekik, de nem ritka, hogy valaki havi 200 ezer forintnál is többet kap. [..]

    Bizony így igaz. Van olyan ismerősöm akinek 230 ezer fölött van a nyugdíja és alig múlt negyven. Az is igaz viszont, hogy a stressz, meg az igénybevétel úgy tönkretette az egészségét, hogy nem adok neki öt évet.”
  • 12. SP 2009. február 23. 21:19
    „2. hozzászólás flexsnake 2009.02.23. 19:56

    """"Az elképzelés jó, azokban a szakmákban gyorsan megőszül az ember.""""
    Az útépítő munkában nem? A beteggondozásban nem? A bányában nem? Az ügyfeles munkában nem? Az állandóan ácsorgó bolti eladó munkában nem? A gyalogpostás munkában nem? A mérgező vegyi gyári munkában nem? A vasgyári munkában nem? A dinnyecsőszi munkában?”
  • 11. Valaki81 2009. február 23. 21:16
    „alibaba

    A 64 éves mentő dolgozó nem fogja lehozni a beteget az 5.-ről, hanem kihívja a tűzoltókat és lehozzák ők.

    Mindenkinek van lehetősége változtatni, csak élni kellene a lehetőségekkel és nem beletörődni a sorsba.
    Igen a törvényhozók elcsesztek sok mindent, de ne feledje senki hogy 4évente mi döntünk "elvileg", és sajnos a többség választotta ezt a kormányt is nem pedig a parlament.
    Hiába ölitek itt egymást, csak a saját estéteket teszitek tönkre.”
  • 10. dodó 2009. február 23. 21:10
    „40 évesen mehetnek a Patrióta Bárba kidobónak, sőt beállhatnak a cigány maffiába is! ÍGY HELYES! ÉLJEN DRAZSÉ ET ÉS BENCEJÓZSI!

    "Bencze főrendőr megerősítette a HunHír.Hu információját
    2009. február 23. 20:22 /HunHír.Hu/
    Bencze József országos rendőrfőkapitánynak vannak információi arról, hogy a rendőrség állományába tartozókat hallgattak ki tanúként a veszprémi gyilkosság ügyében. Ezt maga a rendőrfőkapitány mondta hétfőn egy budapesti sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy voltak-e rendőrök a bűncselekmény idején a Patrióta bárban. Ezzel Bencze megerősítette a HunHír.Hu információját, amelyet elsőként közöltünk a magyarországi médiában."”
  • 9. N.P. 2009. február 23. 21:06
    „Egy_a_sok_közül... 2009.02.23. 20:47

    "Mert kurva nehéz alá-fölé rendelt parancsuralmi viszonyban szolgálni, nap mint nap konfliktushelyzeteket kezelni" kérdezz meg erről mondjuk egy Tesco pénztárost aki cigányok lakta környéken dolgozik.

    De az igazi kérdés a többi szakszervezet hozzáállása lesz!!!!!”
  • 8. fogtündér 2009. február 23. 21:03
    „AZ ÖSSZES TÖBBI EMBER MIBEN VÉGEZ KÜLÖNB MUNKÁT,MINT ŐK?SENKI EZ DISZKRIMINÁCIÓ!NYUGDÍJ MELLETT / HAVI 200000 FT NYUGDÍJÉRT/ FEKETÉN DOLGOZNI!EZ A KÉNYSZER FEKETE MUNKÁZTATÁS EGYIK RÉSZE,IDIÓTA TÖRVÉNYHOZÓK!ŐK ÉS NÉPES JÓ HELYRE BEDUGOTT CSALÁDTAGJAIK NEM MEHETNEK EL 40 ÉVESEN NYUGDÍJBA,HÜLYE LESZ MAJD VÁLTOZTATNI.ITT IS JÓT LEHETNE FOGNI AZ ÁLLAMPÉNZÉN!!!”
  • 7. alibaba 2009. február 23. 20:50
    „A mentődolgozó nem mehetnek nyugdíjba csak ha elérte a 64 évesen, hisz nekik móka kacagás a munkájuk, éjjel nappal, hidegben melegben, árok szélén stb.

    el tudom képzelni amikor a 64 éves mentődolgozó cipeli a 40 éves nyugdíjast az 5-ik emeletről.!!”
  • 6. Egy_a_sok_közül... 2009. február 23. 20:47
    „Mert megérdemlik és kész! Mert kurva nehéz alá-fölé rendelt parancsuralmi viszonyban szolgálni, nap mint nap konfliktushelyzeteket kezelni, oda sietni, ahonnan más normális ember menekül. Elfogulatlanul gondoljunk egy kicsit bele!”
25 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vége a kohászatnak Diósgyőrben

Diósgyőr - Csaknem valamennyi dolgozóját, 878 embert bocsát el a Diósgyőri Acélművek 2004 Kft. Ezzel… Tovább olvasom